Néhány éve már, hogy alig néhány nap választja el a román és a magyar kultúra napját. Mint közismert, 2010-ben nyilvánította a romániai parlament a nemzeti kultúra napjává január 15-ét, a nemzet költőjének tartott Mihai Eminescu születésnapját, míg a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként, és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. Ilyenkor a megemlékezéseken túl egyfajta számvetés is készülhet arról, hogy milyen a kulturális élet, hogy állunk ennek a finanszírozásával, a mecenatúrával, kik és milyen trendeket diktálnak az irodalomtól a képzőművészeteken át a színház és más művészeti ágakig, milyen a viszony a kultúrszolgáltatók és a fogyasztók között. Nem szándékszom részletesen választ adni e kérdésekre, hiszen szakértők követik, elemzik ezeket a tényeket, csupán néhány aspektusra világítanék rá, ami különösen minket, erdélyi magyarokat illet, és nem csak. Ugyanis Trianon óta különleges helyzetbe kerültünk. A kisebbségi létből adódóan, területileg Romániához tartozunk, de kulturálisan Magyarországhoz. És gondolom, ezzel így van más kisebbség is, hogy bár az 1918 után kialakult államban élnek, de kulturális, anyanyelvi téren tartják a kapcsolatot az anyaországaikkal. Bár azóta a mindenkori román politika hangoztatja, hogy milyen színes kulturális örökséggel rendelkezik az ország, hiszen hivatalosan 21 elismert kisebbség gazdagítja, a mai napig is gond van az elfogadással, a befogadással, a toleranciával. Tisztelet a kivételnek, mert vannak, akik örülnek ennek, és valóban nyitottak. Mert ez kellene legyen a megszokott trend, igény. Nemcsak az adott belpolitikai, vagy külpolitikai helyzet miatt, hanem – ha már így alakultak ki a határok – a józan együttélés íratlan szabályai is ezt diktálnák. Csak hát tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű a valóságban. A kultúra a „szellemi értékek összessége; egy közösség, társadalom életmódja, életfelfogása, szokásai, a hétköznapi munkájában alkalmazott módszerek, műszaki és tudományos ismeretek együttesen”. Tegyük hozzá, több mint az anyanyelvhasználat és az anyanyelven történő oktatáshoz való jog biztosítása, a saját és sajátos kulturális örökség őrzése is. Az 1989-es rendszerváltás után sokat változott e téren a többségi percepció. E nyitást egyértelműen az uniós csatlakozás is segítette. De nem eléggé – tehetnénk hozzá. És ez alapjában véve abban is gyökerezik, hogy Erdély és értelemszerűen az itt élők több évszázadon át a nyugati-keresztény értékkörhöz tartoztak, míg a jelenlegi többségiek az ortodoxiához. Ez ma is néha visszaköszön a munkához való hozzáállásban, a korrumpálhatóságban, a közlekedési fegyelemben, és sorolhatnánk azokat a tényeket, amelyek az életmódhoz és -felfogáshoz köthetők. De ez nem baj. Sőt. Ezek a különbségek tarthatnának össze, és így lehetne ezt a helyet aranybányává varázsolni, miként a Romániába költözött Charlie Ottley filmes a Vad Kárpátia és a Románia ízei című dokumentumfilm-sorozatban ezt bemutatta. Mi tudjuk, hogy kisebbségeikként, magyarokként, akkor érezhetjük jól magunkat Romániában, ha zavartalanul megélhetjük kultúránkat, használhatjuk anyanyelvünket, oktatási intézményeinket. Most már nagyrészt így van, de hosszú út vezetett ide. Mi több, jelenleg újra magyar a művelődési miniszter, aki igazolhatja, hogy a közös kulturális örökség összeköthet, és valóban ez a kapocs jelentheti egy igen zavart világban a jövőnket. S az utóbbi években kialakult kül- és belpolitikai helyzet miatt jobban meg kellene becsülni ezt a kulturális örökséget, amely egyedi Európában. El kell határolódni az olyan megnyilvánulásoktól, amelyeket a Vexler-féle törvény ellen tüntetők hangoztattak, ahol a szervező pártelnök arra szólította fel a kisebbségeket, hogy „álljanak a román nép oldalára, mert Románia összes kisebbsége a román néphez és Romániához tartozik”. Tegyük világossá: mi, kisebbségiek területileg Romániához tartozunk, de kulturálisan nem a román néphez. Mások vagyunk, és ez a különbség gazdagíthat mindannyiunkat, és összetarthatna. Ha…
