Korunk, 2013. július
Rabindranath Tagore kapta 1913-ban az irodalmi Nobel-díjat. India szülötte volt, és talán ő adta először a világ tudtára, hogy hazája, ez a kontinensnyi félsziget, óriási utat készül megtenni a 20. században.
Rabindranath Tagore kapta 1913-ban az irodalmi Nobel-díjat. India szülötte volt, és talán ő adta először a világ tudtára, hogy hazája, ez a kontinensnyi félsziget, óriási utat készül megtenni a 20. században. Ugyanabban az évben a kémiai Nobel-díjat a svájci Alfred Wernernek ítélték oda – munkássága jól jellemzi azt a hatalmas lendületet, amely szaktudományát nagy felfedezések felé sodorta. És szintén abban az évben hallatlan zenei botrányt élt meg Párizs közönsége, amikor bemutatták Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjét. A széppróza világában az év legnagyobb eseménye – jóllehet ezt akkor a kortársak nem érzékelték – Marcel Proust regényciklusa, Az elveszett idő nyomában első kötetének (Swann) megjelenése volt. Terjedelmes részlet olvasható a folyóiratban a kötet új fordításából.
Talán 1913 nem sokban különbözött az előző évektől, ami viszont a folytatást illeti, határkőnek számít, mint a „békebeli szép idők” utolsó esztendeje. Két nagy költőnk születése esik erre az évre: a Weöres Sándoré és a Jékely Zoltáné. És abban az évben jelent meg Ady Endre A Magunk szerelme című verseskötete.
