2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendes fejmosást kaptak a világ és az egészségügyi világszervezet vezetői is egy szakértői bizottságtól, mely a világszervezet kérésére készített jelentést a koronavírus-járvány elleni küzdelem tapasztalatairól. A jelentés szerint kellően gyors és határozott fellépéssel a múlt év kezdetén meg lehetett volna előzni a fertőzés világszintű elterjedését. 

A szakértők különösen az európai és amerikai vezetőket bírálták, amiért múlt februárban egy hónapnyi időt fecséreltek el a felkészülés helyett. Ez különösen igaz szép hazánkra, hiszen tavaly februárban itt éppen nem volt kormány, mivel a liberálisok az előre hozott választások kierőszakolásának reményében megbuktatták a saját kabinetjüket, hogy aztán márciusban újabb megbízást adjanak neki, amikor már a karantént kellett elrendelni. Az egészségügyi világszervezet január 30-án hirdetett nemzetközi vészhelyzetet, és március 11-én nyilvánította világjárványnak a fejleményeket, ez idő alatt a többi nyugati kormány sem jeleskedett a felkészülésben. A gyors reakció több mint egy év alatt sem lett az erősségük, ez az oltóanyag-szerződésekkel kapcsolatos brüsszeli tötymörgésből világos, ahol a döntéshozók jó kereskedők módjára az árakra koncentráltak a gyors, és szigorúan számonkérhető szállítási határidők helyett. Nem tudnak kibújni a politikusbőrükből sem, ez a brit-svéd oltóanyag körüli cirkusz mellett a német egészségügyi miniszter minapi nyilatkozatában is tetten érhető, aki szerint országában a keleti szérumokkal beoltottak nem mentesülnek a karantén alól. Értjük, hogy arrafelé nem szalonképes sem az orosz maci, sem a kínai sárkány, meg nem kedvelik a klubból kilépőket sem, de valahogy a vírusok veszélyességének és a gyógyszerek hatékonyságának meghatározásában sem volt eddig kritérium a polkorrektség.

Ha figyelembe vesszük, hogy a múlt századi spanyolnátha-járvány óta nem szembesült ilyen méretű egészségügyi kihívással a világ, a politikai döntéshozók kezdeti tétovázására még kerül némi mentség. Nem vették elég komolyan a lehetséges bajokra figyelmeztető szakértőket, mert vélhetően elbízták magukat az egészségügyi rendszerek felkészültségét illetően, és az idegenforgalomhoz kötődő gazdasági érdekek miatt is vonakodhattak egyes intézkedésektől. Ám a döntésekben azóta is tetten érhető politikai befolyás arra enged következtetni, hogy a pofon nem volt elég erős ahhoz, hogy helyrerázza a sütnivalójukat. Hogy ez mennyire igaz, azt abból látjuk majd meg, hogy a szakértőknek a járvány megfékezésére tett javaslatait, miszerint oltóanyagot kellene juttatni a szegény országoknak, és együtt kellene működni a szérumok és gyógyszerek fejlesztésének felgyorsításában is, mennyire veszik majd komolyan.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató