2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minden család számára nagy megpróbáltatást jelent egy igen kis súlyú, idő előtt született baba.


Minden család számára, amely óriási reményeket fűzött a szülés pillanatához, nagy megpróbáltatást jelent egy igen kis súlyú, idő előtt született baba. A szülőknek ilyenkor gyakran vegyes érzelmeik támadnak, melyekben a bánat, az ismeretlentől való félelem, a kilátástalanság és gyakran az önvád keveredik. Ezzel a írással bátorítani szeretnénk azokat a szülőket, akik ezzel a problémával küzdenek, anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a veszélyeket, amelyeket a kis súlyú koraszülöttek hordoznak a későbbi fizikai illetve szellemi fejlődésük szempontjából.

A baba környezete

Az anyuka a gyermekével – legalább az első hónapokban – közös szobában aludjék, de külön ágyban. A szoba hőmérsékletét 26 C-fokról (ezt a hőmérsékletet szokta meg a baba a klinikán), néhány nap alatt fokozatosan 22-23 C-fokra kell csökkenteni, minél gyakrabban kell szellőztetni a szobában.

Próbáljanak a baba körül csendes, kellemes, meghitt légkört teremteni, kerülve a nagy zajokat, hirtelen mozgásokat, amelyek a gyereket nyugtalaníthatják. Vegyék ölbe a babát, simogassák, beszéljenek hozzá szelíden, hogy biztonságban érezhesse magát.

A baba táplálása

Ha az anyuka a klinikán szoptatta a gyermekét, tartson ki a továbbiakban is az anyatejes táplálás mellett minél hosszabb ideig. Mire a gyerek hazabocsátásra kerül, általában már kialakult a szopási ritmusa, és ezt szükséges betartani otthon is, anélkül, hogy felébresztenénk, ha éppen alszik, amikor a szopás ideje van. Legyen türelmünk várni, mert rövidesen felébred. Nem szükséges már a szopások mennyiségét mérleggel ellenőrizni, ha a kórházban azelőtt következetesen kiszopta az adagját és súlyban gyarapodott.

Sok anya úgy érzi, hogy a hazaérkezés utáni első napokban a teje kezd elapadni. Nagy hiba ilyenkor mindjárt mesterséges táplálásba kezdeni, mert ez csak a hazatérés izgalmaival járó átmeneti állapot. Néhány nap alatt, miután a nők beleszoknak az újonnan kialakult anya- és feleségszerepbe, a tejelválasztásuk újra szaporodni fog. Nem szabad elhanyagolni a mellek következetes kiürítését a szoptatások után. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az anyatej az ideális táplálék az újszülött és a fiatal csecsemő számára, ez méginkább érvényes a koraszülött esetében. Az anyatejnek a betegségekkel szembeni védőhatása akkor a legkifejezettebb, ha a gyerek azt direkt a mellből szopja. A lefejt anyatej sokat veszít az értékéből, idegen anyától származó tej adása egyenesen veszélyes!

Tudni kell, hogy a fiatal, mesterségesen táplált csecsemők nagyon hajlamosak a fertőzéses hasmenésre, tehát a kötelező higiéniai szabályok betartása a tápszerek elkészítésénél alapvető fontosságú. A cuclikat, üvegeket kimosás után főzéssel sterilizálni kell, a csecsemő részére külön edényeket kell használni. Ha egy mesterségesen táplált csecsemőnél gyakori hányás, hasmenés jelentkezik, az állapota rövid idő alatt súlyosbodhat, tehát azonnal orvoshoz kell fordulni vele. Minden változtatást az étrendjében csak orvosi tanács alapján szabad végezni.

A megbetegedések megelőzése

A koraszülöttek a szervezetük fejlettségi hiányosságai miatt sokkal hajlamosabbak a különböző megbetegedésekre, mint a normális súllyal ill. normális időre születettek, tehát távol kell tartani tőlük minden olyan tényezőt, amely káros lehet az egészségükre. Íme néhány tanács:

– ne cigarettázzunk a baba közelében

– tartsuk távol a babától a betegeket (családtagok, ismerősök)

– ne vigyük a gyereket nyilvános helyre legalább az első két télen

– mossunk gyakran kezet szappannal és vízzel: mielőtt a babával foglalkoznánk, az etetése ill. szoptatása előtt, vásárlásból való hazajövetel után, WC használata után stb.

– a baba mindig legyen tiszta és száraz, mielőtt az etetéséhez fognánk;

– ha a köldökseb begyógyult, fürdessük naponta semleges pH-jú babaszappannal

– a ruhái természetes anyagokból készüljenek, legyenek tiszták, vasalással fertőtleníteni kell azokat az első hónapban

– a szervezetük edzése érdekében vigyük a babát naponta a szabad levegőre, az időjárásnak megfelelően öltöztetve.

Védőoltások

A védőoltások sorrendje a BCG kivételével megegyezik az időre születettekével, tartsuk be a családorvos által előírt programot. A nagyon kis súllyal születettek jó, ha megkapják a vírusos tüdőgyulladás (SRV), vírusos hasmenés (Rotavirus) ill. az influenza elleni védőoltást is.

A mozgás- és szellemi fejlődés serkentése

Minden koraszülött egy bizonyos fokú mozgási ill. szellemi fejlettségben való visszamaradottságot mutat, mely annál kifejezettebb, minél kisebb volt a születési súly, ill. rövidebb a méhen belüli élet. A visszamaradottság leküzdése elsősorban a szülők kitartó munkáján múlik. Az elsajátított gyógytorna-gyakorlatok, masszírozás naponta többszöri elvégzése csodákat eredményezhet. Íme néhány tanács:

– fektessük a babát naponta többször a hasára

– masszírozzuk naponta többször végig a testét

– függesszünk színes játékokat az ágya fölé, úgy, hogy elérhesse azokat

– játsszunk vele minél többet

– beszéljünk hozzá nyugodt, szelíd hangon, énekeljünk neki

– ne hagyjuk az ágyában magára, ha ébren van.

Foglalkozzunk vele!

Szakvizsgálatok

A koraszülöttek szülei tudatában kell legyenek annak, hogy a babájukkal rengeteget kell foglalkozniuk, különleges ellátást igényel, amely magába foglalja a gyógytornát, masszázst, egy meghatározott program szerint ellenőrzésre kell vinni ideggyógyászhoz, szemészhez, szívgyógyászhoz, vagy később pszichológushoz, ill. logopédushoz. Az előjegyzéseket szigorúan be kell tartani. A szülőknek meg kell tanulniuk az ideggyógyász ill. a kinetoterapeuta által előírt gyakorlatokat, és azokat naponta legalább hatszor kell ismételniük a babájukkal.

Gyógyszeres kezelések

A koraszülött naponta D-vitamint kap a csontjai erősítésére, a családorvos vasat írhat fel a vérszegénység ellen, az ideggyógyász javasolhat szükség esetén idegsejtet tápláló szereket. Mindezeket pontosan be kell adni a babának.

A koraszülöttek testi és szellemi fejlődése az első két évben lassúbb a normális testsúllyal születettekénél. Mégis, ha a szülők kitartóan, fegyelmezetten betartják a szakemberek utasításait, nagy esélyük van arra, hogy később ép, egészséges gyerekük legyen, még akkor is, ha az nagyon kis súllyal született.

 

Dr. Rozsnyai Judit gyermekgyógyász főorvos

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató