2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május 10-én és 11-én a második alkalommal szervezett konferenciát a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke Nyelvi sokszínűség Európában címmel

Fotó: Vajda György


Május 10-én és 11-én a második alkalommal szervezett konferenciát a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke Nyelvi sokszínűség Európában címmel, amelyre az említett tematikával foglalkozó tanárokat, szakértőket hívták meg. Imreh Attila tanszékvezető tanárral a tanácskozás szünetében beszélgettünk.

– Miért a Sapientia EMTE a házigazdája a konferenciának?

– Ez a konferencia tulajdonképpen a folytatása a 2011-ben megszervezett első hasonló rendezvénynek, amelyet a néhai dr. Murvai Olga professzor asszony kezdeményezett. 2008-ban fordítói és tolmács szakot indítottunk, a harmadik generáció készül államvizsgára, mindezek mellett bizonyítani szeretnénk, hogy ez a szak életképes. Nemcsak elméletben oktatjuk a többnyelvűséget, hanem a gyakorlatban is, és erre jó alkalom a konferencia is, amelynek hivatalos nyelvei a román, a magyar, az angol és a német. Hosszú távú célunk, hogy összegyűjtsük a közvetlen környezetünkben élő szakembereket, akik a nyelvészettel foglalkoznak, ugyanakkor nem titkolt szándékunk külföldi előadókat rendszeresen meghívni, mivel kétévente szeretnénk folytatni a rendezvényt. Jelenleg is öt országból jöttek el tanárok, előadók. Reméljük, hogy ezáltal olyan kapcsolatok születnek, amelyek mind a tanárok, mind a diákok javát szolgálják.

– Tanár-, diákcsere-lehetőséget is jelenthetnek ezek a kapcsolatok?

– Dr. Papp Andrea, az ELTE idegen nyelvű rektorátusának vezetője évek óta mesterkurzusokat tart a fordító, tolmács szakos diákoknak angol–magyar, magyar–angol fordítástechnikából. Ugyanakkor az akkreditációt követően part-nermegállapodások születtek. Jelenleg is két Erasmus szerződéssel rendelkezünk, amelyek eredményeként a 2012/2013-as tanévben külföldi oktatók és diákok jönnek hozzánk, és innen külföldre utaznak majd el.

– Kikből áll a konferencia célközönsége?

– Tanárok és mindenekelőtt diákjaink, akik igazán nagy számban vannak jelen és aktívan részt vesznek. Az idén a TDK nyertes diákjai a konferencián előadókként is bemutathatják munkájukat.

– Az egyik előadás végén elhangzott, hogy az itt elhangzottakból könyvet állít össze az egyetem, amelyet a jövendőbeli nemzedékek is tanulmányozhatnak.

– Minden konferenciáról a legjobb anyagokat kötet formájában is kiadjuk. A 2011-ben megrendezett konferencia előadásait három – magyar, román és angol nyelvű – könyvbe foglaltuk, amelyeket tegnap este bemutattunk, dr. Murvai Olga emlékének ajánlva.

– Hogyan járulhat hozzá az egyetemi elit, hogy a nyelvi téren tapasztalt hiányosságok – a kisebbségek anyanyelvi használatára vonatkozó előírások alkalmazásának figyelmen kívül hagyása, a többség viszonya a kisebbségek nyelvéhez és fordítva – kiküszöbölhetők legyenek?

– Úgy gondolom, hogy a kisebbség és többség viszonyulásában mi kell megtegyük az első lépést. Ezen fáradozik a tanszékünk is, de meggyőződésem, hogy amennyiben nyitunk a közvetlen környezetünkben levő egyetemek, közösség felé, mi is hozzájárulhatunk bizonyos előítéletek feloldásához. Például szerződésünk van a Petru Maior Egyetemmel, amellyel közös konferenciát rendeztünk. Olyan kutatásunk is van, amibe nemzetközi szinten a Moldova köztársaságbeli egyetemeket, az ottani tudományos akadémiát is bevontuk. Nem is feltétlenül törekszünk arra, hogy a kérdésben említetteteket rendbe tegyük, de azáltal, hogy megjelenünk közös konferenciákon, részt veszünk kutatási programokban, ahol évek óta magyar előadó nem lépett fel, mint Brassóban, vagy Jászvásáron az egyetemeken, nyitást jelenthető lépéseket teszünk. Több esetben megkérdőjelezték a szakmaiságunkat, azt, hogy miként létezünk magyar magánegyetemként, és sikerült eloszlatnunk minden olyan tévhitet, amely ebből az ismeretlenségből fakadt. A közös programok, az együtt munkálkodás azok a lépések, amelyekkel igazolhatjuk, hogy a magyar magánegyetemnek rangos helye van a romániai akadémiai körökben.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató