Kommandó, a világ teteje

Beszélgetés Szabó Mária kommandói hely- és műszaktörténésszel, közíróval

– Kezdjük a beszélgetést a világ tetején komotósan „szétterpeszkedő” Kommandóval. Hol is van a világ teteje?

– Kommandó(1) Kovászna megye keleti felében, a Kárpát-kanyarban, egy medencezugban helyezkedik el. Földrajzi leírások szerint a földtörténeti korban a földkéreg ezen a részen meggyűrődött, és egy derékszögű háromszög képződött. A település helye pontosan ennek a háromszögnek a csücskén van, azért mondják, hogy itt a világ teteje... Hivatalos mérések szerint tengerszint fölötti 1017 méter magasan helyezkedik el, Kovászna megye legmagasabban fekvő települése –, de ez változik a mérési pontok szerint. Tulajdonképpen ennek a falunak a bölcsőjét egy szemet-szívet gyönyörködtető medence alkotja, amely a Kupán, a Taplica és a Nagy-Bászka nevű hegyi patakok vízmedrében fekszik, és dús fenyőerdő-koszorú fogja körül. A zöldaranytól csillogó királyi korona adja meg a vidék vadregényes szépségét.

– Mit kell tudnunk a falu történetéről?

– Első írásos említése az 1769-es katonai felmérésben olvasható, a Müller Ignác-féle katonai térképeken(2). Köztudott, hogy tőlünk 22-28 km-es távolságra volt Magyarország határa, amit ma is ezeréves határként emlegetünk. Mária Terézia idejében ide jelölték ki a kényszerrel megalakított 2-es székely határőrezred kiképző állomását. Akkor minden alakulatot „Commando”-nak neveztek – ezt az osztrákoktól örököltük, és nyelvészeti szempontból két m-mel írjuk. A kommandó szó a magyar nyelvbe tehát az osztrák katonai terminológián keresztül került, ami parancsnokságot jelent. A lexikonok, helyesírási szótárak és a dokumentumok szerint, bár településnév, de mint közszó, német helyesírással írandó. A jelenlegi község belakott település 1889-ben jött létre mint fakitermelő fűrésztelep. Az első telepesek kilencféle etnikumot képviseltek; valamennyien próba-szerencse vendégmunkások voltak. Sokan a szó helyes fogalmát sem ismerték, és az egyik m betűt elkoptatták. Később, a történelem forgatagában a helynév számos névváltoztatáson, névlefordításon ment át. Ennek köszönhető, hogy napjainkban is Komandóként használják, így írják le. A település megszületése a polgárosodás korában történt, ugyanis itt alakult meg az első faipari vállalat Háromszéken.

– Ki volt az alapító?

– Horn Dávid felvidéki zsidó mérnök-üzletember, aki 1886-ban a környező erdők fáiból közel 15 000 hektárnyi erdő kitermelési jogát vásárolta meg, gőzfűrészgyárat, gazdasági vasutat, villanyvilágítással ellátott tisztviselő- és munkásházakat, iskolákat, kulturális intézményeket, közfürdőt, gőzfürdőt, teniszpályát, focipályát stb. létesített itt, az őserdő közepén. Akkoriban magyarok, tótok, zsidók, cipszerek (szepességi szászok), lengyelek, olaszok, ukránok, ruszinok és román vendégmunkások tömegesen jöttek ide, hétféle vallási felekezetet képviseltek, és békességben éltek. Mindez elsősorban a kölcsönös egymásrautaltság szimbóluma volt. Mindenki egyformán szegény volt; munkásemberek, akik a jobb sors reményében jöttek ide dolgozni. A kollektív emlékezet szerint mindenkinek volt honvágya, és abban reménykedtek, hogy egyszer meggazdagodva hazatérnek szülőföldjükre. Volt, akinek sikerült, mások itt maradtak. A jelenlegi tősgyökeres generáció ezekből az emberekből alakult ki. Etnikai vagy vallási megkülönböztetés a faluban nem volt, most sincs; a magyar ajkú többség nyelvét és szokásait elsajátította a kisebbség. Jelenleg mindenki magyarul beszél, az oktatás magyar nyelven folyik, a falu nagy többsége református vallású.

– Mit akart megvalósítani Horn Dávid?

– Kezdetben, amikor Horn Dávid megvásárolta az erdőket, hatalmas fakitermelő vállalatot tervezett. A vállalkozó három fűrésztelepet létesített, és a fűrésztelepek helyét a legközelebbi tisztáson jelölték ki. Az első fatelep Kommandó település létrejötte előtt, 1888-ban alakult, és Gyulafalva néven lépett be a történelembe. A második volt Kommandó, az egyedüli túlélő, a harmadik pedig a Musa-telep. Később más telepeken is működtek fakitermelő részlegek. Valamennyi fűrésztelep párhuzamosan működött, és az Erdélyi Erdőipar Részvénytársasághoz tartozott. Pontosan dokumentálni csak ezt a három falut tudjuk, mert a két világháború során újraosztották a határokat, és adták-vették az erdőket. Számomra a legszomorúbb az, hogy Gyulafalva – amely mindössze 6 km-re van Kommandótól délre, és ugyanolyan falu volt, mint bármelyik más iparosodással rendelkező település – a második bécsi döntés alkalmával (1940. augusztus 30.) a román részen maradt, mivel 3 km-rel közelebb hozták a határt. A román államnak viszont nem kellett egy olyan falu, amelynek nevét nem lehetett lefordítani; ezért megszüntették a gyárat, lebontották a házakat. Az 1960-as években még a temetőt is legyalulták, és elfelejtették, hogy ott volt egy magyar falu, amelyik a korabeli térképeken és népszámlálási íveken is szerepelt. Napjainkban csak Gyula (Ghiula) felirattal szerepel.

– Milyen volt az élet Kommandón?

– Mi, kommandói emberek mindig a fakitermelésből éltünk. Polgárok voltunk a polgáriasodás korában alkotott városias kinézetű fatelepen. Három társadalmi réteg alakult ki: értelmiségiek, mesteremberek és munkások. Az értelmiséget elsősorban a zsidó vezetőség képviselte, de voltak más nemzetiségű tanítók, mérnökök, művezetők, tisztviselők is. A mesteremberek vagy iparosok a jól képzett szakemberek gyűjtőneve. A munkások széles skálája kiterjedt a vasutasoktól a favágókig, vagy másképp nevezve: erdei emberekig. Mindenki a mamutüzemben vagy annak kötelekében dolgozott, szolgálati lakásban élt, magántulajdona nem volt. A vállalat addig, amíg a cégnél dolgozott, ingyen biztosította a lakást, a villanyvilágítást(3), tűzifát, orvosi ellátást, utazást, iskolai oktatást (ruha, cipő, tanszer), és a tanítóknak háromszor akkora fizetést adtak, mint a lenti falvakban. Megjegyzem: aki nem dolgozott, annak el kellett költöznie a fatelepről, mert nem tűrték a dologtalan embereket, talán ezért is nem jöttek ide roma nemzetiségűek; jelenleg egy sincs. Kommandó nem egy ősmúltú magyar falu, ahol a tájegységnek megfelelő népi kultúra dominál, hanem a sokszínű etnikumok szokásaiból összeolvadt vegyes szokások alakultak ki. Jó tudni, hogy nálunk a vasút hozta a falut, és a vasutasok külön mikrotársadalmat alakítottak ki. Akkoriban a vasutasmesterség kitüntetésnek számított.

– Milyen volt a családszerkezet?

– Valamikor szinte mindenki nagycsaláddal rendelkezett, átlagban öt gyermek született, de voltak 13-15 gyerekes családok is. A tősgyökeres lakosok esetében nagyon nagy volt a rokonsági százalék, de a rokonok közötti összeházasodás nem volt szokásban, még az ötödfokú unokatestvérek sem házasodtak össze, sőt kihangsúlyozták: ők rokonok. Eleget utaztunk, bálba vagy dolgozni sokan jöttek, megvolt az ismerkedési alkalom. Szokásban volt az etnikumok közötti házasság is – a zsidók kivételével –, és itt nem a földek „házasodtak” össze, hanem a fiatal párok, legtöbbször szerelemből.

– Mikor kezdték építeni, és hogyan fejlődött a keskenynyomközű vasúthálózat?

– A vasutat 1888-ban kezdték építeni, és azután folyamatosan bővítették, mígnem 200 km-re növekedett. A fatelepek fénykora 1924-re tehető, ugyanis a trianoni paktum után a Groedel-konszern(4), az új tulajdonos hatalmas támogatást kapott az első román kormánytól a vasút és a fűrészüzemek bővítésére. Ekkor növekedett meg a kisvasút 200 km-esre. Volt három fatelep (Gyula, Musa és Gocsú), öt fűrészgyár, ebből Kommandón kettő (keményfa és puhafa), négy sikló (kettő Narujában [Vráncsa], egy a Gór-havason és egy Kovászna-Kommandón). Mindennek Kommandón volt a központja, beleértve a közigazgatást is. Akkoriban 7000 ember élt itt, és ekkor alakult meg a polgármesteri hivatal is. Az iparvállalat hanyatlása elsősorban a második bécsi döntés következménye. 1940-ben a részleges revízió Kommandó fő ütőerét találta el: a falu Magyarországhoz került, de az erdők román területen maradtak, s nekünk nem volt kitermelni való nyersanyagunk. Szintén a román részen maradtak a fűrészüzemek, a vasúti részleg 80%-a, ezért felszámolódtak a vonalrészlegek, három siklót megszüntettek. Felszámolták Gyulafalvát, Musa-telepet és a vráncsai részen levő fatelepeket is. 1947-ben már csak 117 km keskenynyomtávú vasutunk volt. Aztán a kommunista rendszerben addig osztották hol ide, hol oda a fakitermelő vállalatot és az erdei vasúthálózatot, hogy mindent elsorvasztottak. 1995-ben volt egy nagy széltörés – 2,5 millió köbméter fát döntött le a szél –, és az akkori cégvezetőség már nem vásárolt kitermelni való fát, nem újították fel a vasúti részleget sem, hanem jobbnak látták a teljes felszámolást. Eladtak mindent; az ipartörténeti tárgyak nagy részét ócskavasnak vásárolták meg. 2000-től minden leállt, és a maradék lakosság elkezdett kivándorolni. Napjainkban Kovászna megye legkisebb létszámú települése Kommandó: a 2021-es népszámlálás már csak 822 főt jegyez.

– Hogyan alakult Horn Dávid további sorsa?

– Horn Dávid az erdőperek, vámháborúk és a vállalkozás ellehetetlenítése miatt eladta a vállalkozást a Groedel testvéreknek egymillió aranyforintért, és visszaköltözött a Felvidékre, Szokolócra(5), ahol 1916-ban hunyt el. Úgy tekintünk rá, mint falualapítóra, nagy tisztelettel beszéltek róla őseink, és mi is tisztelettel ápoljuk emlékét. A nevét viseli az iskola, a polgármesteri hivatal előtti parkban található a szobra, Kövér György szobrász alkotása, melyet 2024-ben avattak fel. És az egyesületünk is az ő nevére van bejegyezve. Jó tudni, hogy valamikor Horn Dávid Székelyföldön fiúárvaházat, erdészeti és tűzoltó-egyesületet létesített, támogatta a református egyházat (például a csomakőrösit).

– Hol húzódott az ezeréves határ?

– A határ vonala Kommandótól 27-32 km-es távolságra húzódik. Itt nem volt határőrség és vámház. Az úgynevezett kincstári házak 1882-ben épültek vámtiszti szolgálati lakásoknak. Az épületeket Trianon után átadták az erdészetnek, most is ők használják. 1940-ben, a második bécsi döntést követően a határvonalakat közelebb hozták Kommandóhoz, ami határvillongásokhoz vezetett. De nemcsak itt, hanem Háromszék vármegye minden járásában. A mi szemszögünkből nézve, a határozat szerint az erdőterületek átkerültek a román tartományokhoz, és ezzel felszámolták az iparvállalat nagy részét. Történtek összetűzések, de ezt mindenki másképp meséli el; a történetek szájhagyomány formájában maradtak fenn. Hivatalos „csaták” nem voltak, véleményem szerint az emlékező irodalom nem tekinthető pontos forrásanyagnak. Azt tapasztaltam, hogy vannak, akik a történelmi időszakokat is összekeverik. Ami tény: Wass Albert Tizenhárom almafa című regénye – bár cselekménye ide van beágyazva – nem rólunk szól, a történet helyszíne nem Kommandó(6).

– Ezt mivel tudja alátámasztani?

– 2021-ig, amikor megjelent a bővített monográfiám, a településről nem volt hiteles dokumentum. A múlttal kapcsolatosan nagyon sok mendemonda kerengett, és minden szépirodalmi hasonlítgatást magunkra illesztettünk, így a Wass Albert-regény helyszínét is átvettük. Kommandó Brassótól közel 100 km-re fekszik, és hatalmas erdő övezi, tehát innen tiszta időben sem látszik a Cenk, amint az a regényben olvasható, és itt nem volt gyümölcsös, nem főztek soha szilvapálinkát, az alma nem érik be – még most sem, pedig a bolygó éghajlata megváltozott.

– Meséljen önmagáról, származásáról.

– Lánykori nevem Biloklávek Mária, 1957. május 25-én születtem Kommandón. Édesapám, Mátyás itt született (megh. 2014-ben), és több mint 40 évig vasúti munkás volt. Édesanyám, Gáll Irén szintén tősgyökeres kommandói (megh. 2014-ben) munkásasszony volt. Testvérem nincs. Azok közé a ritka családok közé tartozom, amelyek büszkén vallják: tősgyökeres kommandóiak. Apai felmenőim az 1890-es években a felvidéki tótokkal jöttek ide, eredetileg Szepes vármegyéből. A többiek a környező székely falvakból erednek, valamennyi határőr, katonai család leszármazottjaként, és akárcsak sok más ember, a jobb megélhetés reményében költöztek ide. Családfámat is felkutattam, és örömmel vettem tudomásul, hogy őseim részt vettek az 1848–1849-es szabadságharcban, sőt, két dédapám 1916-ban határőrként esett el, miközben kétségbeesetten védték a határt. Apai dédapám az a Kerekes Péter, akinek neve szerepel az első világháborús hősök tiszteletére állított kőobeliszken.

Az anyai dédmamán Gyulafalván született 1892-ben. Mindenik ősöm itt élt, nem költöztek jobbra-balra, ide vannak eltemetve. Egyszerű munkáscsalád leszármazottja vagyok, és nem szégyellem a gyökereimet. Nem szégyellem azt sem, hogy kátránypapíros barakklakásban születtem, egyszerű favágószobában nőttem fel, és a tudásomnak köszönhetően váltam azzá, aki vagyok. Hivatalos nevem Szabó Mária, de zárójelbe beírom a leánynevem is, mivel a Szabó itt nagyon gyakori név, és általában összekevernek valakivel. Írói álnevet nem választottam, mert nem szeretem, ha valaki nem a saját nevét viseli. Magyarnak vallom magam, kettős állampolgárságom van. Vallásom, családom minden tagját beszámítva, református.

– Meséljen iskolás éveiről.

– Gyermekéveimet itt töltöttem, az I-VIII. osztályos általános iskolát itt végeztem, a középiskolát pedig a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium filológia szakán, ösztöndíjas tanulóként. Kitüntetésekkel érettségiztem le. Tanárom volt a most 90 éves Gazda József író, Fábián Ernő (1934–2001) filozófus, író, akiktől azt tanultam, hogy becsüljem meg gyökereimet és anyanyelvemet. Azt hiszem, innen kaptam a hivatástudatot, hogy közíró legyek. Egyetemet nem végeztem, mert a kommunista rendszerben átirányítottak, de több posztliceális képzést végeztem el az évek során: könyvelés-káderes szak (Bukarest), villamostekercselő (Sepsiszentgyörgy), idősgondozói tanfolyam (Budapest), európai uniós pályázatíró (Szeged). Minderről diplomák és oklevelek tanúskodnak.

– Meséljen a családjáról!

– 1979-ben mentem férjhez a sepsiszentgyörgyi születésű Szabó Dávidhoz (megh. 2022). Házasságunkból két fiú született: Mátyás és Dávid. Jelenleg mindkettő nős, Budapesten élnek, van négy unokám: Mátyás, Áron, Ilona és Dávid. Igaz, hogy a családom külföldön van, de én lokálpatrióta módon, életvitelszerűen itt élek Kommandón. Mindig el szoktam mondani: máshol tájidegen vagyok, mint a kommandói fenyő...

– Hol dolgozott és mikor kezdett írni?

– A munkahelyek szintén változatosak voltak. Dolgoztam a hajdani IAME villanymotorgyárban, a kommandói községházán, a fogyasztási szövetkezetnél, voltam helyettesítő pedagógus, művelődésiotthon-igazgató, kétkezi munkás, idősgondozó. 2003-ban ortopéd betegség miatt leszázalékoltak, és betegnyugdíjasként elkezdtem kutatni, írni, azért, hogy a több mint 30 éves helyrajzi, technikatörténeti és néprajzi anyagot hiteles dokumentációként alkossam meg. A gyűjtött anyag Kommandó bővített monográfiája címen 2021-ben jelent meg Gyergyószentmiklóson, az F§F kiadó gondozásában. Ez egy 600 oldalas munka. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb.

– Mi jelent meg korábban?

– Kommandó (kismonográfia), T3 Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy (2004); Kommandó. Útikalauz (négynyelvű kiadvány), Charta Kiadó Sepsiszentgyörgy (2005); Csomakőrös. Monográfia, Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy (2010); A kommandói iparvasút története (magánkiadás, Budapest, 2017); Technikatörténeti tanulmányok (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2019); Egyháztörténeti tanulmányok. Orbaiszék katolikus templomai és kápolnái (2024); Orbaiszék református templomai és kápolnái (2025). Fordítások román nyelvből: Emberek, akik találkoztak a medvével. Toth Árpád erdőmérnök román nyelvű verseinek magyarra fordítása. Petru Maior Kiadó, Szászrégen (2015); Az erdőkirálynő és gyermekei. Toth Árpád erdőmérnök versei magyar nyelven. Petru Maior Kiadó, Szászrégen (2017); Toth Árpád: Találkozás a barna medvével (versek, kétnyelvű kiadás). Magyar szöveg: Szabó Mária. Petru Maior Kiadó, Szászrégen (2019).

– Van valami előkészületben?

– Tervezem, hogy írok a kommandói gazdasági vasútról, a hely- és földrajzi nevek változásairól, a Kommandón és környékén működő gyufahuzalygyárakról. Ez utóbbiakat kevésbé ismerik, és jó tudni, hogy a kommandói vállalatnál gyufahuzalygyártó részlegek is voltak, ahol doboz nélküli dörzsgyufát gyártottak, amiket hordóban szállítottak(7).

– Mely forrásokat találta a leghasználhatóbbaknak a település történetének feltárásában?

– Ami a kutatási forrásanyagot illeti, minden egyes levéltári adat felbecsülhetetlen volt számomra. Magyarországon több anyagot találtam, mint itthon, viszont kiemelem, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak nagyon értékes sajtógyűjteménye van, és elsősorban innen informálódtam. Az emlékező irodalom is hasznos, de mint tudjuk, az nem mindig pontos.

– Mivel foglalkozik még?

– 2006-ban kezdeményezésemre megalakult Kommandón a helytörténeti falumúzeum, amelynek jelenleg is az adminisztrátora vagyok. A múzeum ipartörténeti eszközöket, néprajzi vonatkozású tárgyakat, régi orvosi műszereket, természeti értékeket és gazdag helytörténeti anyagot kínál az érdeklődőknek. Előzetes időpontegyeztetés után bárki megtekintheti, tárlatvezetést tartok magyar, román és angol nyelven. Mindez értékmentő munka, amelynek hátterében a jó szándék áll. Hobbim a néprajzkutatás, a helytörténet. Szerintem az ilyen vonatkozású kutatómunkát soha nem lehet megunni. Minden erdőnek, völgynek és tárgynak külön története van.

– Milyen a helyi múzeum látogatottsága?

– A falumúzeumnak elsősorban az itt táborozó gyerekek a látogatói. Vakációban többen, máskor kevesebben. Néha jönnek konferenciára külföldiek is, köztük zsidók is, akik családfakutatást végeznek. Nyáron havonta 500 személy is meglátogat, más évszakokban kevesebb. Mivel önkéntes alapon működik a múzeum, előre megbeszélt időpontban tudom fogadni a látogatókat. Szívesen segítek mindenkinek. A jövőben szeretném kibővíteni a múzeumot, jelenleg hét helyiség áll üresen, ha az épületet fel tudják újítatni, de a helyi önkormányzat itt sem kap lehetőséget az épített örökség megőrzésére.

– Milyen díjat kapott?

– A kommandói helytörténeti múzeum alapításért 2008-ban EMKE-díjat kaptam, majd 2010-ben Szegeden Erdélyi Magyar alkotói díjat.

– Ki tekint példaképének, és mi az életfilozófiája?

– Orbán Balázst és Kőrösi Csoma Sándort. A mottóm pedig: aki embertársai javát szolgálja, az Istent szolgálja.

– Hogyan látja Kommandó jövőjét? Van-e lehetőség a település újjáélesztésére, lát-e a turizmusban potenciált?

– A falu jövőképét meglehetősen sötétnek látom, lassan kiöregedik, a fiatalok elmentek, a születési arány lecsökkent. Kitörési pont lehet elsősorban a bakancsos turizmus, amihez viszont túraútvonalakat kellene kialakítani (például a hajdani határvonalak mentén, beleértve az 1940-es vonalrészt, az Árpád-vonalat stb.). Az erdő a mi tisztaszobánk. Lehetne faiskolát létesíteni és más élményalapú szolgáltatásokat biztosítani, ahol a turisták aktív résztvevőként ismerhetik meg helyi értékeinket. A faluturizmushoz viszont nincs megfelelő infrastruktúra. Sokszor elmondtam már, hogy amíg nem építenek aszfaltutat Kovásznától idáig (15 km), addig nem lehet turizmusról beszélni. Szerintem sem a kisvasút, sem a sikló nem fog már „feléledni”. Visszafordíthatatlan a pusztítás…

– Mit üzen a fiatal generációnak?

– Üzenem a jövő generációinak, hogy ne hagyjuk elveszni értékeinket, a múltunk darabkái gyöngyszemek, s ami ma jelen, az holnap már történelem.

*

Beszélgetésünk végén Szabó Mária meghívott engem és feleségemet, hogy tegyünk egy sétát „a világ tetején”, és látogassuk meg az általa vezetett  helytörténeti és néprajzi múzeumot, a 2014-ben (Wass Albert emlékére) ültetett almafákat (a 13-ból nyolc most is él), igyunk a lépten-nyomon lábunk alatt csörgedező borvízforrásból, kövessük az egykori keskenyvasút sínmaradványait, és szippantsunk jó nagyokat a Lakóca-tető nyarat hozó fuvallatából… Megérte!

(1) Románul Comandău, németül Commando.

(2) Az ezredesi rangban lévő Müller Ignác (1727–1802) által szerkesztett kiváló mű a korabeli katonai és közigazgatási térképészet egyik kiemelkedő alkotása. Bár még nem tekinthető szigorú értelemben vett „katonai felmérésnek” (mint az I. katonai felmérés), a térkép katonai szempontú áttekintést nyújtott a Magyar Királyság területéről, az úthálózatról és a stratégiai pontokról. Kitűnően ábrázolja a vármegyehatárokat, a települések sűrűségét és a domborzati viszonyokat, így fontos átmenetet képez a korai vázlatos térképek és a későbbi, tudományos alaposságú katonai felmérések között. A térkép 12 szelvényből áll.

(3) 1893-ban Kommandón villanyvilágítás volt a lakásokban és az utcán is. Szabó Mária közlése.

(4)  A Groedel-konszern egy jelentős, világhírű faipari és földbirtokos vállalkozás volt a 19–20. század fordulóján, amelyet a báró Groedel család irányított. A cégcsoport központja Bécsben volt, de kiterjedt erdőgazdálkodási és fakereskedelmi érdekeltségekkel rendelkezett az Osztrák-Magyar Monarchia területén, különösen Erdélyben és Horvátországban. A konszern a Monarchia felbomlása után is jelentős szerepet játszott a régió faiparában, de a 20. század közepére befolyása csökkent.

(5)  Szokolóc jelenleg szlovákiai település, ahol Horn Dávid egy grófi kastélyt vásárolt, mintagazdaságot, szeszgyárat létesített, és nagy köztiszteletnek örvendett.

(6)  2014-ben, a falu fennállásának 125. évfordulóján, az ünnepi műsor keretében Wass Albert-emlékmaratont tartottak. Ekkor a községi parkba, a polgármesteri hivatal elé 13 almafát ültettek, az író iránti tiszteletből. Az almafákból nyolc ma is él.

(7)  A dörzsgyufa a kénes gyufa megnevezése, 1893-tól gyártották, nem volt dobozban, szálra árulták, és minden kemény felületen meggyulladt. Robbanásveszélyes és mérgező volt, később betiltották.