Közlekedési furcsaságok Marosvásárhelyen

Kezdenek jó irányba mozdulni a dolgok városunkban, de még mindig van tennivaló, többek közt a letűnt városvezetés rossz örökségeinek kijavításán.

Például közlekedésszervezés szempontjából egyik nagyon régi alapelv volt, hogy a Poklos-patakot kísérő Tudor Vladimirescu utca kétirányú forgalomra lesz berendezve: a patak bal partján a folyással ellentétes, míg a jobb partján azzal megegyező irányban. Igen ám, de amikor a helyi rendőrséget a volt Hangya-épületbe költöztették, ezt a rendet a rendőrség kedvéért (?!) megszakították. A mellékelt fotó szerint a Dózsa György utcával való kereszteződés sarkán (a patak bal partján) a forgalmi táblára a jobbra hajtást tiltó tábla, míg a villanyoszlopra a behajtani tilos tábla került. Ez utóbbit viszont csak a patakkal párhuzamosan haladó autós vehetné észre, ami – ugye – lehetetlen. Akkor mi is a szerepe ennek a táblának? Ezáltal a valamikori folytonosságot megszakították. Néhány évvel ezelőtt rövid időre levették ugyan, de csakhamar visszakerültek a kérdéses forgalomirányító táblák. Logikus magyarázata ennek a tiltásnak nincs, nem is lehet, mert a rendőrség és a híd melletti parkolóból a gépkocsik ugyanúgy kijuthatnak a Dózsa György utcába a Petrila és Liliom (Crinului) utcákon keresztül.

Egy másik, évtizedek óta fennálló, még furcsább helyzet a Kövesdombon van. A 11F számú blokk és az Orange-kirendeltség (valamikori zöldség-gyümölcs üzlet) között a régvolt üzlet ellátását biztosító tehergépkocsik számára a járdaszegélyt feljáróvá képezték ki. Ez a képen látható villanyoszlop és a járdán parkoló fehér autó között található. Furcsamód, valódi útkereszteződéshez hasonlóan, egy megállj és egy kötelező jobbra hajtás táblát is felszereltek, pedig ide behajtás a másik irányból soha nem is volt és most sincs, mert nem is lehet. Az 1848. út négysávosról kétsávosra történő „modernizálásakor” ezt a feljárót – az autósok járdára való felhajtásának megkönnyítésére (sic!) – a táblákkal együtt megtartották, amint azt a mellékelt fotó is mutatja. Biztosan jobb helye is volna ezeknek, mint itt.

A gyalogosközlekedés megszervezésén is volna javítanivaló bőven, sőt, de nem úgy, mint a Ballada utca esetében. A járdákról és a gyalogátjárókról van szó. Most nem a város belső területein levő, sok utcából hiányzó (!?) járdákról akarok szólni, hanem a peremrészeken nem létezőkről. Pontosabban most a segesvári kijárati övezeti állapotokról, ahol a jóval régebbi, a Vácmány-patak völgyébe telepített nagy üzletkomplexumok melletti, az Erzsébet királyné utcától a városhatárig terjedő és 800 métert meghaladó hosszúságú belterületi útszakasz egyik oldalán sincs járda. Így a gyalogos az útpadkán meghúzódva csak az élete kockáztatása árán juthat ki ezekhez a nagy üzletkomplexumokhoz meg a Dedeman üzlet melletti autóbusz-megállóhoz. A helyzet furcsaságának netovábbja, hogy szabályellenesen, tehát bármikor büntethető módon. És akkor akik a Dedeman melletti buszmegállót – egyébként nagyon helyesen, végre – ide kijelölték, hogy nem gondoltak, nem figyeltek fel erre a visszás, képtelen helyzetre?

Mi több, a járdát az ezekkel szemben nemrégiben felépített Shopping City melletti szakaszon is „elfelejtették” belefoglalni a tervbe. Mondjuk, számomra ez nem meglepő, mert nem csak itt történt/történik így. Tapasztalható, hogy a mai megrendelők és tervezőik előszeretettel „felejtik” ki a tervekből a gyalogosforgalom előírás szerinti biztosítását. Hogy ez nem volt benne a megrendelő szándékában, azt elhiszem, de hogy a rengeteg „illetékes” hatóság és különösen a városi meg a megyei főépítészeti hivatal, a műszaki igazgatóságok sem figyeltek fel erre, hogy feltételül szabják ezeknek a tervbe kötelező módon való belefoglalását, az már súlyos szakmai hiányosság és mulasztás. Ha pedig netán szemhunyás lett volna, az még súlyosabb. Tudni kell ugyanis, hogy nem egy megrendelő/építtető, netán divatos „ingatlanfejlesztő” szabja meg (sajnos, balkániában ennek épp a fordítottja igaz), hogy közérdek szempontjából mi a megfelelő, hanem az érvényben levő törvényes előírások alapján az „illetékes” helyhatóságok, a tanácsokat is beleértve, amelyek rá kell bólintsanak a tervekre.

De ugyanúgy „felejtődtek ki” a gyalogátjárók is. Például ebben az esetben a Segesvári út 1918. December 1. (volt Hosszú, Szántó utca) úti betorkollása előtt sincs gyalogátjáró, ahogy a mellékelt fotó is mutatja (középen a Segesvári úttal). Tehát ezen az oldalon nem lehet gyalogosan átjutni a Shopping City-hez és folytatólagosan eljutni a Business Conference központ melletti autóbusz-megállóig. Hasonlóan nincs gyalogátjáró az Erzsébet királyné utca és a szemben levő MOL benzinkút között, csak a körforgalom ezzel ellentétes oldalán. Ez és a Business Conference központ melleti gyalogátjáró közötti kb. 470 méteres belterületi szakaszon sincs más, a nagy forgalmú üzletkomplexumok ellenére. Pedig ezen a szakaszon akár egy gyalogosalagút is igencsak elkelt volna/elkelne, amelyet (példának okáért) a Shopping City beruházása simán elbírt volna. Ezeket a nagyon veszélyes útszakaszon levő gyalogátjárókat pedig akár a gyalogosok által működtetett nyomógombvezérléssel is el lehetne (kellene) látni. Csakhogy ehhez gondolkodni is kellene, ilyen téren pedig sajnos még vannak (sürgősen) pótolni való hiányosságok a városi és a megyei főépítészeti hivatalok, műszaki igazgatóságok, nemkülönben a forgalmi rendőrség és nem utolsósorban a tanácsok berkeiben.

Hangsúlyozom, közlekedésrendezésről és nem közlekedésrendészetről van szó. Ez utóbbi ugyanis arról szól, amikor például a szabálytalan útátkelésnél a hivatása jelentőségének tudatában levő, lesben álló rendőr buzgón lefütyöl, és megbünteti a gyalogost. Ha azt gondolnánk, hogy például a járdán és a zöldövezetekben tömegesen szabálytalanul parkoló, azt tönkretevő, a sarat onnan az úttestre kihordó, a járdán magabiztosan és dölyfösen közlekedő, a buszmegállókat számukra fenntartott parkolónak tekintő autósok is hasonló „figyelmességben” részesülnek a rendőrség részéről, akkor nagyobbat nem is tévedhetnénk. A rendőrségnek kies városunkban ugyanis kizárólag gyalogosokra „szakosodott” szeme van. Vagyis kiemelkedően egyoldalú az ezirányú szakmai nevelésük és irányításuk. Mindezekért bátran javasolható, hogy a szeptemberi kiértékelőben felsorolt hiányosságok mellé ezeket is vegye fel a polgármesteri hivatal. Ha másképp nem megy, a főnök menesztésétől sem kell félni, mert ebből tanul a rendőr is.

A gyalogátjárók tekintetében az eddigi „bevált” helyi gyakorlat szerint azokat a lehető legtávolabbra jelölték ki az utcakereszteződésektől, vagy egyszerűen csak lespórolták őket. Vajon így akartak volna „spórolni” a közpénzeken? Ezzel szemben, az érvényes műszaki előírások szerint a gyalogátjárókat kötelezően és elsősorban épp az utcakereszteződéseknél kell kijelölni. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy a gyalogátjárók az utcakereszteződéseknél elbarikádozva, azoktól 20, 50, de akár 120 (!) m (például Dózsa György utca, Állomás tér) távolságra vannak. Ilyenformán egy gyalogos szabályszerűen a 14-28 méteres (ahol szélesebb, ott az úttest szigetekkel van felosztva, amelyek biztonsági szigetként működnek) távolság helyett legkevesebb 50, de akár 250 méteres kerülővel juthat csak vissza az utca túlsó oldalára. Ám az esetek túlnyomó többségében a műszaki előírások által megkövetelt gyalogátjárók sem táblával, sem útfestéssel nincsenek jelezve. Ilyen esetekben az utcakereszteződéseknél hiányzó gyalogátkelők helyett a legközelebbi igénybevételével csak több száz méteres kerülővel lehet visszajutni az épp átellenes sarokhoz. Vagy így akarta volna a letűnt városvezetés a gyalogosokat észrevétlenül az orvosok által javallott napi legkevesebb félórai gyaloglásra bírni? Nemigen hiszem, ahhoz ugyanis több ész szükségeltetik.

Egy másik rossz gyakorlat az, hogy az utcakereszteződéseknek nem minden oldalán alakítanak ki gyalogátjárót. Ez is előírásellenes. Példának itt van a Dózsa György –1848. út – Radnai (volt Kemény Zsigmond) utcák kereszteződése, ahol a négyből csak három oldalon van gyalogátjáró. Így az a gyalogos, aki a volt Közműhelyek sarkától akar(na) átjutni a Radnai utca átellenes sarkára, az „csak” három szemafort kell kivárjon, és háromszor annyit kell gyalogoljon. És ez egyáltalán nem egyedi eset.

A fentiek csak véletlenszerűen kiragadott példák a sok rendellenesség közül. Kirívóan példázzák azt, hogy „illetékesék” túlnyomórészt csak autóból ismerik a várost. Remélhetőleg a fentiek mihamarabb orvoslásra kerülnek, és az eddigi, kizárólag autósbarát és gyalogosellenes hivatali magatartás gyökeresen megváltozik. Várjuk a biztató jeleket.

Kelemen Árpád