KÓ a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Ha nem is számolta ki, de alaposan kivesézte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának három előadását a magyarországi Színházi Kritikusok Céhének küldöttsége. A színházi kritikusokból, szakemberekből álló küldöttség április 13-án a Mélyben című nagytermi előadást, valamint a Két románul beszélő lengyel, illetve április 15-én A Gézagyerek című kistermi produkciót követően a céh tagjai által moderált szakmai beszélgetést tartott, amelybe a közönséget is bevonta.

Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Ha nem is számolta ki, de alaposan kivesézte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának három előadását a magyarországi Színházi Kritikusok Céhének küldöttsége. A színházi kritikusokból, szakemberekből álló küldöttség április 13-án a Mélyben című nagytermi előadást, valamint a Két románul beszélő lengyel, illetve április 15-én A Gézagyerek című kistermi produkciót követően a céh tagjai által moderált szakmai beszélgetést tartott, amelybe a közönséget is bevonta.

Hétfőn a Háy János által írt Gézagyerek istendrámát a Kritikus Óra címet viselő rendezvényen az előadás után Proics Lilla és Papp Tímea színikritiku-sok elemezték, s bár a rendező és a szerző nem volt jelen, távollétükben a színészek, illetve a kritikusok próbáltak választ adni arra, hogy miként építették fel a darabot, alakították a karaktereket a színészek, hogy a darab üzenetét, világát megfelelően fogadja, értelmezze a közönség. Mint ismeretes, a drámát a szerző a saját novellájából írta, 2002-ben a színházkritikusok díját nyerte el, illetve a POSZT-on a dramaturgok legjobb drámájának kijáró díjjal tüntették ki. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Rusznyák Gábor rendezésében 2012. február 5-én mutatta be.

Bár voltak kifogások a rendezési koncepcióval kapcsolatosan, de a KÓ-n jelen levő kritikusok megegyeztek abban, hogy a miskolci, zalaegerszegi, győri és szabadkai előadásokhoz viszonyítva a marosvásárhelyi messzemenően a legjobb. A főszereplő László Csaba életpályája kiemelkedő alkotásának tekintheti alakítását. Elmondta, nagyon nehéz szöveggel kellett megküzdenie, hiszen sokat ismételt, és ezt állandóan fokozta, ugyanakkor a Gézagyerek jellemét fokozatosan kellett felépíteni. S bár némi szabadságuk volt a színészeknek a karakterformálásban, a rendezői instrukció kijelölte a határokat. A Gézagyerek autizmusban szenved – igaz, a kritikusok sem döntötték el a vitában, hogy mennyire kellett hangsúlyozni magát a betegséget. László Csaba elárulta, hogy az elején erre próbált építeni, de valahogy a darab bemutatóját megelőzően már nem is a betegséggel járó gesztusokat tartották lényegesnek, mint inkább az olyan létfilozófiai kérdések hangsúlyozását, mint azt, hogy abban az isten háta mögötti világban ki az, aki szeret, kiben van még emberség, s ki tud helytállni azokkal a kegyetlen kihívásokkal szemben, amelyeket egy beskatulyázott, érzelmileg lecsupaszított közösség természetesen támaszt az elesettekkel szemben.

Górcső alá került többek között a színpadi kép érdekes eleme, a futószalag, amely a darabban is hangsúlyos, mondhatni főszerepet kap, s amely a kritikusok szerint azt a változó, de egy ciklikus kört bezáró világot ábrázolja, amelyben a dráma a néző előtt lezajlik. S ez a szimbolikus elemekké egyszerűsített tér és kelléktár is igen érdekes dimenziót kölcsönöz a darabnak. Vita volt a zenei kísérettel kapcsolatosan is – volt, aki igen találónak tartotta, mások helyenként „szirupos” dallamfelütéseket hámoztak ki belőle – de tény, hogy enélkül valóban szegényesebb, „gyászosabb” lett volna a történet. Azt is elemezték a szakemberek, hogy mennyire kellett a humort megjeleníteni, „kabarévá” fokozni ebben a drámai helyzetben, hiszen az eset tragikus. S főleg a Vizikét alakító B. Fülöp Erzsébet, illetve a Banda Lajos (Tollas Gábor) és Herda Pityu (Sebestyén Aba) kulcsfigurát, egymáshoz és a főszereplőhöz fűződő viszonyukat boncolgatták a kritikusok.

Sebestyén Aba elmondta, az egyes replikáknál a nézők reakciójából ítélve tapasztalhatta, hogy ez a közeg, a hangulat, amelyet felidéznek, másként hat különböző környezetekben, és ez nem véletlen. A dráma cselekményéhez, helyszínéhez és alaptörténetéhez hasonló az általa rendezett Bányavirág is, amely olyan tragikus sorsábrázolat, amelynek bizonyos epizódjait, visszásságát csak a humorral, szarkazmussal hangsúlyozhatják.

A beszélgetésen elhangzott az is, hogy mind a darab, mind Rusznyák Gábor rendezése, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tagjainak alakítása olyan mély értelmezésű szimbólumokat vonultat fel, társadalomkritikát fogalmaz meg, amely a vásárhelyi színpadon a Gézagyerekből a legsikeresebb előadást kovácsolta össze.

Reméljük, hogy, bár több mint egy évvel ezelőtt mutatták be, időnként műsorra tűzik, mert laikus szemmel ítélve, érdemes többször is megnézni, mert mindegyre más-más értelmezést nyerhet a szöveg. Az is igen hasznos volt – nemcsak a szakemberek és a művészeti egyetem diákjai számára –, hogy a „nagyérdemű” a szakértők szemszögéből is betekinthetett a „színházcsinálás boszorkánykonyhájába”.