Kivételes találkozás

Zenés est Csíky Boldizsár tiszteletére

Nemrég ünnepelte 82. születésnapját Csíky Boldizsár zeneszerző, a marosvásárhelyi, erdélyi, hazai és magyarországi kulturális élet kiemelkedő személyisége, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia egykori igazgatója, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Ez alkalomból Kivételes találkozás címmel őt köszöntő zenei estet szervezett a művészeti egyetem magyar karának Zeneintézete november 26-án a Kultúrpalota kistermében, ahol teljes telt házas közönség tette tiszteletét. A szép lélekszámú közönség ellenére is családias hangulatú est dramaturgiáját a különböző kórusok fellépésének, a méltatók, valamint karnagyok felszólalásainak egymásutánisága jellemezte, az énekkarok – a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara, a Musica Humana női kamarakórus, a Nagy István ifjúsági vegyes kar és a művészeti egyetem Szalman Lóránt kórusa – Csíky Boldizsár énekkarra írt műveit szólaltatták meg, az előadásokat nem egy esetben Kilyén László színművész közreműködése gazdagította. 

A kórusművek között az ünnepeltet Boér Károly szerkesztő, műsorvezető, néprajzkutató méltatta, Csíky Boldizsár életútját, gyerekkorát, iskolai és egyetemi tanulmányainak éveit, majd életművét ismertette. Mint elmondta, Csíky Boldizsár művészeteket pártoló, értelmiségi családban született Marosvásárhelyen. Zongoristának készült, ám zeneszerzői tehetsége korán megmutatkozott. 1961-ben, a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban diplomázott, ugyanazon évtől 1990-ig a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1990–1997 között igazgatója, 1997–2000 között pedig tanácsosa volt. 2006 és 2013 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenetanárképző karának összhangzattan, ellenponttan, zenei formatan és kamarazene-professzora, 1968-tól a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének tagja. A marosvásárhelyi fiharmónia művészeti titkáraként, majd igazgatójaként olyan, máig élő, Marosvásárhely művészeti életét évtizedek óta gazdagító kezdeményezések ötletgazdája és szervezője, mint a Marosvásárhelyi Zenei Napok, az In memoriam Constantin Silvestri Fesztivál vagy a Musica Sacra egyházzenei fesztivál. Az 1990-es vásárhelyi események után a két nemzet közötti párbeszéd szorgalmazója, a Pro Európa Liga társelnöke, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Teleki Téka kuratóriumának tagja, a marosvásárhelyi önkormányzat két első ciklusában (1990–1998) városi tanácsos. Ahogyan egyszer megfogalmazta, csak az ifjúság nevelésével lehet zenei jövőt alapozni. Az ő kezdeményezésére és kemény munkájának árán indult újra a marosvásárhelyi felsőfokú zenei oktatás, évekig az egyetem tanára, zeneszerzőként meghatározó egyénisége a kortárs magyar kultúrának. Zenéjét nem az újdonságra való törekvés jellemzi, a bartóki hagyományt magától értetődő természetességgel felvállalta. Számos hazai és magyarországi állami kitüntetés birtokosa, Marosvásárhely díszpolgára, ám a felsoroltak ellenére mindmáig legfontosabb számára a volt és jelenlegi tanítványainak, munkatársainak szeretete – mondta a méltató. 

Benedek Tibor Magor, a Nagy István ifjúsági vegyes kar vezetője hozzátette: – Csíky Boldizsár októberben jelentette meg Válogatott kórusművek című kötetét, amelyben az általa az elmúlt fél évszázad során írt kórusművek találhatók. „Nagy szükség van hozzáférhető, előadható kórusművekre. Szükségét tartottam, hogy ebben is segítsek, hogy legyen egy forrás, amiből lehet meríteni, ha valaki szomjazik rá” – idézte Csíky Boldizsárt a karnagy, majd a kötetben szereplő művek közül többet is előadott az énekkar. 

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia énekkarának vezetője, Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója magyarul szólalt fel, és az ünnepelthez idézte szavait: – Megtiszteltetés, hogy egy olyan fantasztikus mesternek, mint Boldizsár, a kortársa lehetek. Rengeteggel tartozom neki, nagyon sokat lehetett tanulni tőle, közös kultúrában nőttünk fel. Nagyon hálás vagyok neked dedikált kórusgyűjteményedért, és mindenekelőtt azért, hogy a lelki szülőmnek tarthatlak. Mindvégig a marosvásárhelyi kultúrát szolgáltad, ez a fantasztikus, immár 70 éves filharmónia neked is köszönhető, számos, azóta is nagy sikernek örvendő komolyzenei fesztivál elindítója voltál. Büszke vagyok, hogy köszönthetlek, gratulálhatok, és várjuk azokat a szép zene- és kórusműveket, amelyeket ezután írsz, ígérem, ezeket is tolmácsolni fogjuk – mondta Vasile Cazan, majd hozzátette: a kórus két olyan Csíky Boldizsár által szerzett kórusművet ad elő, amelyeket ő a szívében őriz, és amelyek a kedvencei. 

Az ünnepeltet Csíky Csaba karnagy és Makkai Gyöngyvér muzikológus, Elekes Márta katedrafőnök, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárai is köszöntötték. Makkai Gyöngyvér Kodályt idézte: – „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk”. Különös gondolat az, hogy akinek van, annak még adatik. Van emlékezetünk, és ez nagyon fontos. Van jó szándékunk, ez is fontos. Vannak hibáink, intonációs problémáink. De hiszem, hogy nekünk ma újra adatott egy dalos kedvű, vásárhelyi zenésztársaság, és adva van a közönség is. Van egy Csíky Boldizsárunk, és ebben minden benne van. Benne vagyunk az európai zenei körforgásban. Szándékunk, hogy ehhez felnőjünk, és még sokáig örvendezhessünk jelenlétének, bemutathassuk műveit.

Az esemény zárásaként Csíky Boldizsár szólalt fel: – Majdnem elejétől végéig meglepetés volt számomra ez az est. Elhangzottak nehéz darabok, könnyű darabok, de mindenki énekelni akart. Hogy melyik műben mi van, az attól is függ, hogy mikor írtam őket. 1959-es az első, tavalyi az utolsó – elég hosszú időt ölel fel ez a kötet. Ebben a teremben 1961-ben neveztek ki a filharmónia művészeti titkárának, a filharmóniától pedig hivatalosan 1997-ben mentem nyugdíjba. Ez a terem volt azon hősi korszak helyszíne, amelyben a nagytermet a Székely Színház díszletei borították be, és a koncertzongorát, a hárfát folyamatosan fel kellett ide cipelni arra a pár órára, ameddig próbáltunk – a lépcsőn látszik is, észrevehető egy-két letört darab. A szomszédban voltak az elvtársak, akik folyamatosan átjöttek ellenőrizni, hogy e gyanús társaság vajon mit csinál. Ilyen hosszú ideig egy zenekar mellett rengeteget lehetett tanulni – technikát, hangszerelést, zenei szervezést, impresszárkodást. Ez a kötet a kórusra írt darabjaim gyűjteménye, nagyzenekari tapasztalataimat máshol használtam fel – hallottuk az ünnepelttől, akinek a közönség kérdéseire adott, számos sztorit felelevenítő, humorban gazdag válaszait követően ért véget a Kivételes találkozás.