Felelősségtudat, a felelősség vállalása
A kivesző emberi-erkölcsi tulajdonságokról írva, de máskor is, többször használtam az anómia kifejezést, melynek jelentését érdemes röviden körbejárni, hisz egy igen fontos – talán nem tévedek, ha azt mondom, központi – fogalom lett a társadalomtudományokban, ha nem is mindenki szereti. Minket most főképp azért érdekel, mert igen sok pszichés problémánkkal összefüggésbe hozható.
Az anómia
…szociológiai fogalom, és bár egyes szerzők szerint már a 19. században használják, legtöbben Émile Durkheim (1858–1917) nevéhez kötik, aki az 1897-ben megjelent Az öngyilkosság című hatalmas, a témában máig érvényes, rendkívül alapos munkájában használja és pontosítja.
Az anómia azt a jelenséget jelöli, amikor egy társadalomban meggyengülnek a közös értékek, a viselkedési szabályok, fellazulnak vagy megszűnnek bizonyos pszichés határok, aminek következtében nehezen átlátható állapot alakul ki, amelyben a társadalom szabályozó hatása nem, vagy nem eléggé érvényesül. Ez rendszerint nagyobb társadalmi, történelmi átalakulások következménye, amelynek nyomán zavar támad magában a normarendszerben. Az egyensúly megbomlása, a nagy átrendeződések, a hirtelen növekedés, akár a váratlan kataklizma következtében az emberek elveszítik addig megszokott tájékozódó képességüket, tájékozódási pontjaikat. A szükségletek (centrifugális erők), amelyek az egyéntől függnek, az egyénből törnek elő, korlátlanok lesznek, nem köti őket külső társadalmi erő (centripetális erő), amelynek következtében ezek a szükségletek valamiféle feneketlen szakadékként sohasem tölthetők be (Durkheim, 1982, 234.). Így jelenhetnek meg azok az elképzelések, amelyek szerint pl. az egyén úgy látja, hogy csak helytelen eszközökkel érhet el megfelelő életkörülményeket, életminőséget. Vagy amikor az addig kisebbségben vagy elnyomásban, rossz körülmények között élők helyzetét úgy javítják az egyenlőség nevében, hogy azzal őket kivételezetté teszik a többiek rovására, és számtalan hasonló eset. Ma mifelénk is mindenki rengeteg példát hozhat fel saját tapasztalatából a jelenségre, hisz keményen benne élünk.
Az önbeteljesítő jóslat
Az anómiás társadalommal Robert K. Merton (1910–2003) amerikai szociológus is sokat foglalkozott, ám ha már szóba került a neve, akkor nem tehetem meg, hogy ne mutassam be e rendkívül jelentős társadalomtudós által felismert, fontos pszichés jelenséget, az önbeteljesítő jóslatot. Mivel a fogalom nekem szinte fél évszázaddal ezelőtt (amikor először találkoztam vele) a reveláció erejével hatott, azóta is nagyon figyelek a jelenségre. Kár, hogy a lélektan és a pszichoterápia nem aknázza ki eléggé, illetve nem vállalja nyíltan, hogy mennyi lelki gondunk eredeztethető belőle. „Az önbeteljesítő jóslat egy kezdetben hamis állítás, amely változást idéz elő a viselkedésben, és ez a változás az eredeti hamis állítást végül valóra váltja” – állítja Merton. Mára a modern szociológiai, politikai és gazdasági elméletek központi elemévé és sokszor magyarázó elvévé vált: eszerint egy hit – akár helyes vagy helytelen – vagy elvárás lényegesen befolyásolja a helyzet kimenetelét, esetleg egy személy vagy egy csoport viselkedését. Ez lebontva azt jelenti, hogy mindenféle hit, elképzelés, állítás – ismétlem: függetlenül attól, hogy objektíven nézve helyes vagy helytelen – mivel az őt hívő, hirdető szerint igaz, úgy hat, úgy befolyásolja hirdetőjét, hogy az megvalósítsa azt. Az illető oly módon cselekszik, reagál, válogat, szerez meg vagy utasít el, tart meg vagy ad tovább dolgokat, szeret vagy lök el embereket, dolgokat a mindennapokban, hogy ezzel végül megvalósítja, igazzá teszi, beteljesíti az állítását, a jövőre kivetített történéseket, eseményeket. Ez valójában a tudományos megfogalmazása és magyarázata annak a ma divatos, sokat hangoztatott, gyakran figyelmeztetésként előrángatott, kissé misztikus, transzcendens és ezotériás ízű megállapításnak, hogy vigyázz, mit gondolsz, állítasz, vagy mitől félsz, mert azt bevonzod (és ez legtöbbször valami rossz). Ezért szeretném mindig megrázni és rákiáltani azokra, akik áhítatosan vagy szemforgatva meg kenetteljesen mondogatják maguknak vagy másoknak a csodás tanácsot, hogy ne légy negatív, mert bevonzod, hogy ez a „bevonzás” saját cselekedeteiknek köszönhető. És ami fontos: a jót is „bevonzzuk”. Azaz érdemes hinni, várni a pozitív dolgokat, mert azok beteljesülését is sikerül kiprovokálnunk. Használjuk ezt a lehetőséget.
