2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kihagyhatatlan Itália sokadjára

Szóval hatvanvalahány éves ismeretség után végre eljutottam Ravennába, és akkor zuhogott. 

Ne haragudj, kedves Nagy Theuderich, de nagyon esett. Igazán terveink között szerepelt, hogy felkeressük síremlékedet Ravennában, hiszen ismerlek téged, jobban mondva olvastam rólad már ötödikes koromban, benne voltál a hatodikosok tankönyvében is, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel anya megvett nekem.
Szóval hatvanvalahány éves ismeretség után végre eljutottam Ravennába, és akkor zuhogott. Persze nem vittünk esernyőt, de azért a látnivalók több mint felét felkerestük. Kissé nehezen tájékozódtunk, és az olaszok, bár szívélyesek voltak, nem tudtak útbaigazítani, vagy nem tudtak angolul, szánalmas olasz makogásunk pedig senkit nem indított meg az idegenforgalmi hivatalon kívül, amely készségesen eligazított, amikor a Sant’Apollinare Nouvót kerestük. Azért rendre eljutottunk a kijelölt helyekre, kivéve téged, kedves Theuderich (†526), akiről tudnunk kellett, hogy az osztro- vagy keleti gótok királya és a vizi vagy nyugati gótok kormányzója voltál, és midőn Itáliának ezen a részén birodalmat alapítottál, legfőbb törekvésed az volt, hogy egyesítsd és összeolvaszd a gótokat a rómaiakkal, azonban ez a törekvésed az ariánus gótok és katolikus rómaiak vallási ellentétén egész egyszerűen meghiúsult. 
Ezt pedig tudnod kellett volna, kedves Theodoriknak is nevezett nagy hódító, hiszen ez másutt sem sikerült teljesen tökéletesen senkinek, hiába születtek nemzetboldogító tudósok fejében mindenféle folytonossági elméletek és nyelvészeti akrobatamutatványok. De hagyjuk.
Egy hétnél is tovább építettük a Marosvásárhely–Olaszország baráti hidat. A mi részünkről régen le vannak téve a pillérek. Mi mindent megtettünk: miután Észak-Itáliában még nem jutottunk ki a tengerpartra, Riminire vetettük magunkat. („Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba. Elment, nem látom többé már soha.” Folyton Ady járt a fejemben.) Vagy inkább nyaralni szerettünk volna az Adria partján. A víz meleg volt, a homok délben égetett, a nyaralók többsége – olasz nagypapák és nagymamák a hozzájuk tartozó unokákkal és a rengeteg orosz fehérnép – déli 1 és 3 óra között sziesztát tartott. Ilyenkor a strand kiürült, a tenger bármilyen csábítóan is illegette magát a vakító napfényben, elslattyogtak strandpapucsaikban. Aztán délután újranépesült a part. Ott lehetett hagyni törülközőt, úszógumit (nem a derékra nőttet, azt ui. egy hét alatt sem lehet leúszni), apróbb retyerutyákat a napozóágyon vagy a napernyőkre felakasztva. Az egyes hotelekhez egy-egy strand van rendelve, és ott a tenger közelségének függvényében ki lehet venni az említett kellékeket nem kevés euró ellenében. A közepes kategória/zóna – kb. 40 lépésnyire a víztől – már csak 15 euróba kóstált, míg ugyanezek a kényelmi berendezések a víztől 10 lépésre eljutottak a 24 euróig. Természetesen ezek az idei árak vagy szezonnyitó megfizethetőségek.
Az orosz nők jelenléte könnyen megmagyarázható. Rimini neve oroszul Rómára emlékeztet, ui. ők az örök városnak úgy mondják, Rim, másfelől pedig az orosz férjek nyugodtan szeretnék végignézni a náluk rendezett világbajnoki mérkőzéseket, éppen ezért egy hónapra elküldték az asszonyt és a gyerekeket az olasz tengerpartra. Valószínűleg olcsóbb, mint a Krímbe, ráadásul e partszakaszért senki sem hajlandó diplomáciai és fegyveres konfliktusba keveredni elég régóta.
Ezzel szemben lelkiismeretesen bejártuk San Marinót, a városállamot (ezzel is növeltük az általunk meglátogatott olasz nyelvű országok számát, ti. a címvédő Itálián kívül a pápai államot már többször is felkerestük). San Marino építményein kívül a szuvenírboltok nyújtották a legzsúfoltabb látványt, minden lépésre előbukkant csoportosan legalább tíz. Nem lehet a városállamban eltévedni, a látvány a magasból pompás, az építmények a mediterrán megalitikus kultú-rára is emlékeztetnek. És végül egy hirtelen támadt ötlettel felkerestük Ferrarát, amiről azt írják az útikönyvek, hogy méltatlanul kívül esik az átlagturista szemhatárán, nem utazik oda. Ennek igazságát csak annyiban tapasztaltuk, hogy alig lehetett képeslapot vásárolni, nagyon betartották a délidő nyugalmát, de egyebekben minden várakozásnak megfelel/felülmúl az Este család hatalmas várkastélya, a piacterek, a székesegyház, városfalak, bástyák, a városháza, szóval mindaz, amit bármely nagyobbacska olasz városban már hiánytalanul megtalálsz, és kiélvezheted a pizzát és a raviolit, a paninit és a sokféle tésztát, bort, mindazt, amiről folyton Itália jut az eszedbe. 
Kihagyhatatlan.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató