* Tárlatnyitás után a szovátai Kusztos Endre Emlékház és Művészeti Galériában 2026. június 26-án
Forrás: az emlékház honlapja
Sűrűn használt fogalom, mondhatni elkerülhetetlen a mai világban. Éppen egy képzőművész ne ütközne bele? Ezért sem csodálkoztam a minap, amikor a marosvásárhelyi szobrász, Veress Gábor Hunor egyik tömör önvallomását hallgattam a művész honlapján. A kettős mérce meghatározó szerepéről beszélt a szovátai Kusztos Endre Emlékház és Művészeti Galériában június 26-án nyílt Double Standard 2.0 című kiállítása kapcsán. Fejtegetésében a hangsúly hamar a szókapcsolat első felére, a kettősségre tevődött át, amely, mint mondotta, mindig is fontos volt számára. A dualitás az, ami az egységet kifejezheti, megvalósíthatja, alkotásaiba is ezt a gondolatot igyekszik belevinni. Reményei szerint a munkáin ez érzékelhető, azokon is, amelyek most Szovátán láthatóak. Feltételezem, hogy a tárlat angol címében a kettőpontnulla azt jelzi, hogy a sikeres csíkszeredai Double Standard egyéni kiállítása óta, ami az Új Kriterion Galériában zajlott áprilisban, már bekövetkezett nála némi változás. Ha sok nem is, hiszen egy tanárkodással is elkötelezetten foglalkozó alkotó nem rendelkezik túl sok szabadidővel arra, hogy újabb művekkel tündököljön, gondolatai rendszerében viszont jobban kikristályosodhatnak bizonyos dolgok. És az ilyesmi is segítheti a továbblépést. Erről egyébként biztos szó volt azon a beszélgetésen is, amelyet július 2-ára hirdettek meg szovátai kollégánőjével, Siklódi Fruzsina Erzsébettel.
A kettősség különben más megközelítésben is felfedezhető ezen a bemutatkozáson, amely egy évtizednyi korszakot szintetizál. Az egyik a bronz kisplasztikák vonulata, a másik a konceptuális vonal kirajzolódása. Felnagyított tárgyakkal például, amelyek így új tartalmakkal, hatásokkal telítődhetnek. Mondjuk, mint egy számítógép hatalmasra növesztett, sok értelmű Escape gombja. Persze a kétféle világlátás egyszerre, illetve egymás mellett is alkalmazható. Az utóbbi időben például a maszk, a maszkos állapot kezdte foglalkoztatni. Az a benyomása, hogy mindnyájan maszkot viselünk. Sőt a maszk alatt is maszk van, és nem tudható, hol van a valóság. Szerepet játszunk, maszkot választunk magunknak. Fenyegetőt, szigorút, őszintét, megannyi másfélét. Szobrászként ő ezt is felmutatja. Akár egyéni tárlaton, mint amilyen a mostani, akár közös jelentkezéseken, ahogy például legutóbb a budapesti Bartók 1 galériában tette a Nyárádszentsimoni Művésztelep, majd a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának bemutatkozásán. Izgalmas kihívások ezek a művész számára, ahogy a különböző anyagokkal folytatott kísérletezés is lázba hozhatja a szobrászt. A következő évei alkotói folyamatában ezek talán meghatározó módon jelentkeznek majd nála.
