2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a harmadik FCSB-siker az Európa-ligában

A harmadik győzelemnél tart a FCSB a második számú európai kupasorozatban. A bukaresti együttes csütörtökön hazai pályán 2-0-ra nyert a dán bajnok Midtjylland ellen.

A román csapat csütörtökön két szerencsés góllal múlta felül riválisát. A 11. percben egy bal oldali szabadrúgásból Tănase a sorfalon megpattant, és így az irányát megváltoztató lövéssel juttatta előnyhöz a csapatát, amely közvetlenül a szünet utáni újrakezdéskor, a 9. másodpercben meg is duplázta azt. Ugyanis a kezdőkörből érkező hátrapasszból a dánok kapusa megpróbált felívelni, azonban eltalálta a rá támadó Bîrligeát, így a labda a saját kapuja felé pattant, amelynek előteréből a románok 9-es számú játékosa mellel továbbított a hálóba.

„Bîrligea gólja megmutatta, milyen volt a játékosaink hozzáállása ehhez a találkozóhoz” – értékelt a végén a FCSB edzője. Eliasz Haralambusz hozzátette: büszke a játékosaira, örül a sikerüknek. „Nagyon nehéz ellenféllel kerültünk szembe, ez akár Bajnokok Ligája-mérkőzés is lehetett volna. Mindenki tudta, hogy mennyire fontos ez a meccs. Bár ez már a harmadik megnyert találkozónk volt, egyelőre nem érezhetjük magunkat nyeregben, ami a kvalifikációt illeti az egyenes kieséses szakaszba. Négy meccsünk hátravan, sok még a tennivaló.”


Jegyzőkönyv

Európa-liga, 4. forduló: FCSB – FC Midtjylland 2-0 (1-0).

Bukarest, Nemzeti Aréna, 37.152 néző. Vezette: Duje Strukan (horvát).

FCSB: Târnovanu – Creţu, Ngezana, Mihai Popescu, Radunovics – Băluţă (46. Edjouma), Şut, Tănase (29. Alhassan) – 

Ştefănescu (46. Octavian Popescu), Bîrligea (81. Daniel Popa), Miculescu (90+1. Baeten).

FC Midtjylland: Olafsson – Mbabu (70. Jensen), Diao, Bech, Andersson – Castillo (70. Kuchta), Martinez (80. Bravo), Sörensen – Osorio (80. Adam Gabriel), Buksa, Kruger-Johnsen (60. Andreasen).

Gólszerzők: Tănase (16.), Bîrligea (46.).

Sárga lap: Buksa (89.).


Eredményjelző

* Európa-liga, 4. forduló: Eintracht Frankfurt – Slavia Prága 1-0, Olimpiakosz – Glasgow Rangers 1-1, Galatasaray – Tottenham 3-2, Bodø/Glimt – Qarabag 1-2, Union St. Gilloise – AS Roma 1-1, Ludogorec – Athletic Bilbao 1-2, Nice – Twente Enschede 2-2, FCSB – FC Midtjylland 2-0, Elfsborg – Sporting Braga 1-1, Manchester United – PAOK Szaloniki 2-0, Ajax Amsterdam – Maccabi Tel Aviv 5-0, Lazio – FC Porto 2-1, AZ Alkmaar – Fenerbahce 3-1, Viktoria Plzen – Real Sociedad 2-1, Dinamo Kijev – FERENCVÁROS 0-4, Hoffenheim – Olympique Lyon 2-2, RFS Riga – Anderlecht 1-1.

Az állás: 1. Lazio 12 pont, 2. Ajax 10, 3. Galatasaray 10, 4. Eintracht 10, 5. Anderlecht 10, 6. Bilbao 10, 7. Tottenham 9, 8. FCSB 9, ...14. Ferencváros 6, ...35. Maccabi Tel-Aviv 0, 36. Dinamo Kijev 0.

* Konferencialiga, 3. forduló: Larne FC – St. Gallen 1-2, Chelsea – FC Noah 8-0, FC Koppenhága – Basaksehir 2-2, LASK Linz – Cercle Brugge 0-0, Real Betis – NK Celje 2-1, Djurgardens IF – Panathinaikosz 2-1, APOEL FC – Fiorentina 2-1, Vitória SC – Mlada Boleslav 2-1, Hearts – 1. FC Heidenheim 0-2, Jagiellonia Bialystok – Molde FK 3-0, KAA Gent – Omonia Nicosia 1-0, Legia Varsó – Dinamo Minszk 4-0, HJK Helsinki – Olimpija Ljubljana 0-2, Shamrock Rovers – The New Saints 2-1, Petrocub Hincești – Rapid Bécs 0-3, Topolya SC – FC Lugano 4-1, Páfosz FC – FC Asztana 1-0, Vikingur Reykjavík – Borac Banja Luka 2-0.

Az állás: 1. Chelsea 9 pont, 2. Legia 9, 3. Jagiellonia 9, 4. Rapid Bécs 9, 5. Guimaraés 9, 6. Heidenheim 9, 7. Shamrock 7, 8. Fiorentina 6, ...33. Mlada Boleslav 0, 34. Dinamo Minszk 0, 35. Lame 0, 36. Petrocub 0.

Ritkán látni olyan gólt, amilyent Bîrligea ezzel a képen látható mozdulattal szerzett a második félidő 9. másodpercében

Fotó: a FCSB közösségi oldala


Csobothék nyertek Észak-Írországban, Bolla gólt szerzett

A válogatott Csoboth Kevin csapata, a svájci St. Gallen 2-1-re nyert az északír Larne FC otthonában a labdarúgó Konferencialiga harmadik fordulójában, csütörtökön. A magyar válogatott támadójátékos kezdőként kapott lehetőséget, edzője a 75. percben, 1-1-es állásnál cserélte le. A svájci együttes először nyert a sorozatban, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit.

Az ugyancsak magyar válogatott Bolla Bendegúz góllal járult hozzá a Rapid Bécs 3-0-s győzelméhez a moldovai Petrocub Hincești vendégeként. A jobbhátvéd a 13. percben tíz méterről lőtt a keresztléc alá, a 37. percben azonban rövid ápolást követően lecserélték, és bár bicegve, de a saját lábán hagyta el a pályát. Csapata három meccs után is százszázalékos mutatóval büszkélkedhet.


Drăgușin nem bírt Osimennel

Ugyancsak csütörtökön a Galatasaray 3-2-re verte a Tottenhamet, amelyben végig pályán volt Radu Drăgușin. A román válogatott védő azonban több hibát is elkövetett a mérkőzésen, és egyáltalán nem tudta tartani a két gólt szerző Victor Osiment. Ráadásul a török csapat egyik gólját megelőzően eladta a labdát, mert túl hosszan vette át, és a rátámadó Icardi elcsente tőle, majd nigériai csapattársához továbbított, aki gólt szerzett.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató