2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Miközben sok vitatható ága-boga van az új tanügyi törvénytervezetnek, kezdetben a leghevesebb ellenállást és vitát az a cikkely váltotta ki, amely a sikeres középfokú iskolák számára, ahol túljelentkezés van, lehetővé teszi felvételi vizsga megszervezését. Ez ellen dolgoztak ki egy másik megoldást a tanügyi szakszervezetek.

Javaslatuk szerint az igazságos az lenne, ha nem két, illetve három tantárgyból állna a képességfelmérő vizsga (román, az informatikával bővült matematika, valamint az anyanyelv), hanem kiegészülne még két vizsgával, az egyik a többi reál tantárgyat foglalná magába (fizika, kémia, biológia), a másik a humán tantárgyakat (történelem, földrajz, idegen nyelvek). Az öt jegyből alakulna ki a képességvizsga átlaga. Ez a változat arra ösztönözné a diákokat, hogy az általános iskola utolsó évében valamennyi tantárgyból azonos erőfeszítéssel készüljenek. Jelenleg ugyanis a felvételi tantárgyakra összpontosítanak, ebből jár különórára is a diákok jelentős százaléka.

A javasolt törvénycikkelyt leegyszerűsítve, a középiskolák, szakközépiskolák feladata a felvételi megszervezése helyett annyi lenne, hogy egy évvel a cikluszáró vizsga előtt hozzák nyilvánosságra, hogy az általuk meghirdetett szakokra milyen tantárgyakból elért eredmény számítana nagyobb arányban. Mindez, ahogy a törvénytervezet egyéb cikkelyei is, majd a 2024-ben ötödik osztályba lépő diákok számára lenne kötelező. 

Volt pedagógusként és nagyszülőként is meglepő számomra mindkét elképzelés, de elsősorban azt kifogásolom: nemhogy könnyíteni, mindkét fél nehezíteni akar az általános iskolát záró vizsgán. Sajnos nincs szó arról a szándékról, hogy először is a tananyagot kellene egyszerűsíteni, hozzáférhetőbbé tenni, és ennek megfelelően a vizsgakövetelményeket is ahhoz igazítani. Mert a képességvizsgán elért tízes átlag nem csodaszámba menő teljesítmény kellene hogy legyen, hanem természetes dolog egy jó képességű diák részéről. Azt azonban továbbra sem tekinthetjük természetesnek, hogy a vizsgázók közel egyharmada nem tudja megírni az ötöst sem minden tantárgyból. Mi lesz, ha még hat, illetve hét tantárgyból kell majd készülniük a vizsgára? 

Ha annyira fontos a szakszervezetek által említett rendszeres tanulás, az idei tanév kezdetétől miért kellett eltörölni az általános iskola négy évfolyama során elért eredmény bizonyos százalékban történő figyelembevételét a képességvizsga-átlag kiszámításakor?

És miért ne lenne elképzelhető, hogy a tanév végi országos tesztek eredményének átlagát vegyék figyelembe mint cikluszáró dokumentumot a képességvizsga helyett, és a középiskolák, szakközépiskolák az általuk meghirdetett szakoknak megfelelő tantárgyakból felvételi vizsgát szervezzenek? 

Az általános iskolás kiskamaszoknak pedig a hosszú leckék, véget nem érő házi feladatok, megterhelő magán-órák helyett időt kellene biztosítani a játékra, a sportra, a szórakozásra, ami a boldog gyermekkor feltétele.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató