2020. október 28., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár nem jutott el öccse, Attila teljesítményének szintjére mint játékos, a labdarúgás területén folytatott tevékenységével kivívta a marosvásárhelyi focikedvelők tiszteletét és megbecsülését az immár 78 éves Kanyaró György. (Ismert, Kanyaró Attila a hajdani AS Armatánál futballozott. Volt egy harmadik testvérük is: Dezső szintén futballista volt, tragikus hirtelenséggel hunyt el 1986-ban, mindössze 31 éves korában – a szerző megjegyzése.)

Tizennégy esztendősen, az MTE-ben kezdte pályafutását, majd a Mureșulban folytatta. Első edzője Csíki Ferenc volt, majd Kiss Árpád keze alá került. Katonaévei alatt a Dinamo Focșani B osztályos, majd a Bukaresti Dinamo Obor C osztályos együttesében játszott. Idővel az IRA, a Szászrégeni Voinţa, a Marosvásárhelyi Medicina, majd a Székelykeresztúr játékosa volt. Labdarúgói pályafutása egy baleset miatt a Viitorul Prodcomplex C divíziós csapatában befejeződött. Ezután edzőként folytatta: az 1976–1977-es évadban a Ştiinţa Medicinából lett Sănătateával felkerült a megyei bajnokságba, majd az alakulat 1978-ban egybeolvadt az IRÁ-val, amely az akkori megyei bajnokságban (ma 4. liga) rendszerint az első három között tanyázott. Kanyaró György 20 évig edzősködött itt. 

Idővel több ismerősével, barátjával megalapította az Apollo Old Boys amatőr labdarúgó-együttest, amelynek a felkészülésével évekig foglalkozott, majd különböző öregfiútornákon és nemzetközi találkozókon vett részt.

Kanyaró György edzői pályafutásának legnagyobb eredményei között tartja számon, hogy tanítványai voltak többek közt Jenei Ferenc és Török Csaba (mindkettő ex-AS Armata) ismert labdarúgók. Fia, Zsolt szintén futballozott az ASA ifjúsági csapatában. 

,,A legfontosabb, hogy mindnyájan egészségesek legyünk, hiszen a családom mellett a labdarúgásban jártas, néhány kedves cimborám társaságában érzem magam a legjobban. Néhányukkal szerdánként találkozom, mint például Gierling Györggyel, Czakó Jánossal, Sikó Árpáddal, Ispir Floareával, Kanyaró Attilával, dr. Halmágyi Imrével, Szalkay Józseffel, Tiberiu Bidigával, Ungvári Istvánnal. Sajnos, baráti körünk egyre szűkül, egyre kevesebben vagyunk. Az utóbbi években Józsi Dezső, Kiss Madocsa, Iuliu Curtifan, Fodor Sándor (S), Albert József, Orosz István is az égi pályákra tette át székhelyét… De jó érzés az is, ha egyszerűen az utcán futok össze bármelyik volt csapattársammal, régi barátommal” – mondta. 

Isten éltesse, Gyuri bácsi!