Két harmatos rózsa két piros orcája,
Dalolva motollál Takarosné lánya.
– Pergőszavú rokkám, sebesen, szaporán!
Segítsen, siessen édes asszonyanyám!
Nem látja kigyelmed, – már zöldel a rétség,
Lánysorba nem érem gabonaérését!
Nem érti kigyelmed, – repce-aratásra
Színig tele legyen a nyoszolyó-láda;
Hó-patyolat vásznam csak szőjje, csak szőjje,
Meglát éngem abba, – visznek esküvőre…
Szakadós a fonál, – makrancos a kerek,
Szeretőm a révbe, – odavár, – kimegyek…
Hervadozó rózsa halovány orcája,
Takarosné lánya hej, de nagyon árva.
Gyöngy-kivarrott párta, repce aratásra
Megbomlott, elhullott, – tudj’ a falu szája, –
Bomladozó gyöngysor a szava, beszéde:
– Szakadós a fonál, édesanyám, nézze!
Rozsdás lett a kerék, hogy nem szőttem régen,
– Kék violát szedni kinn jártam a révben,
Mátkakoszorúba, – parti füzek alatt.
Szegény kicsi rokkám, bé magáramaradt…
Nyugodjék kigyelmed, – megéri a nászom
Szemfedőnek elég, – sok is az a vászon.
*1918. december 1-jén hunyt el a költő
Szilágyi V. Zoltán: Mindennapi énekünket add meg nékünk ma
