2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jogorvoslati törvény benyújtásának halasztását kérik a romániai katolikusok

  • 2013-04-10 16:10:17

A romániai katolikus püspökkari konferencia nyílt levélben fordult Victor Ponta miniszterelnökhöz, akitől azt kérte, hogy kormánya halassza el a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslat benyújtását.

A romániai katolikus püspökkari konferencia nyílt levélben fordult Victor Ponta miniszterelnökhöz, akitől azt kérte, hogy kormánya halassza el a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslat benyújtását.

A kormány már szerdán dönthet arról, hogy úgynevezett felelősségvállalással terjeszti-e a parlament elé az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról, illetve a kárpótlásokról szóló javaslatot, amelynek elfogadására az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel Romániát már 2010-ben.

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a parlament vita nélkül szavaz a jogszabályról. Ez a rendkívüli eljárás lehetővé teszi az ellenzék számára, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a kormány ellen, de a kabinet mintegy 70 százalékos támogatásának örvend a parlamentben, ezért nem valószínű a bukása.

Lucian Mureşan görög katolikus bíboros, a román katolikus püspökkari konferencia elnöke a testület nevében arra kérte Victor Pontát, halassza el április végéig a törvény kormány általi elfogadását, hogy az egyház is küldhessen módosító indítványokat. A bíboros nehezményezte, hogy sem a görög katolikus, sem a római katolikus egyház véleményét nem kérte ki a kormány, amikor kidolgozta a tervezetet, holott a jogszabály a két katolikus egyház elkobzott vagyonáról is rendelkezik.

Korábban a református püspökök is bírálták a kormány restitúciós törvénytervezetét, mert több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartják a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató