Játszva dolgozott, és 100 évesen is nevet

Múlt héten ünnepelte 100. születésnapját a demeterfalvi Nyíri Eszter. Egyetlen gyermeke sem volt, de sokak gyermekét nevelte – ezért is szeretik ma is a falubeliek. Sokan köszöntötték csütörtökön, de nem mindenki, akit várt volna.

Eszti néni 1921-ben, tízgyermekes család ötödik sarjaként látta meg a napvilágot egy Nyárád közeli lakásban Demeterfalván. Édesapja, Péter a Kolozsváról ideszármazott Nyíriek dédunokája volt, míg édesanyja, Rozália a dályai Vass család Makfalvára származott ágából ment férjhez. A nagy családnak és rokonságnak köszönhetően ma kevesen vannak a faluban, akikhez ilyen vagy olyan szálak révén ne kötődne.

A szépkorú Eszti néni jelenleg testvére unokájának családjával él, hiszen sosem ment férjhez, saját családja nem volt. Ma Muntean Nyíri Magdolna és Tibor gondozzák, évtizedek óta egy fedél alatt élnek. Eszti néni azonban nem gyűjti meg a rokonok gondját-baját, hiszen ma is ritka jó egészségnek örvend, és állítja, hogy életében semmi gyógyszert nem szedett, csupán néhány hónapja használ vérnyomáscsökkentőt, s a régebbi állandó fejfájása is már a múlté. Kisétkű volt mindig, ma is főleg a gyümölcsöket kedveli, és naponta megiszik fél liter tejet. Kedvenc időtöltése a televíziózás, és nemcsak azért, hogy napirenden legyen a politikával, hanem mert azt állítja: ahová életében nem jutott el, oda most elkalauzolja a készülék. Azt állítja: életében ilyen jó dolga sosem volt, és csak azt sajnálja, hogy nem lehetett része hamarabb is ebből az állapotból. 

Mindennap kimegy az udvarra, tenne-venne, ha engednék, s ha rábízzák, szívesen lefejti a borsót, babot, megtöri a diót. Nem szeret tétlenkedni, mert egész élete munkával telt el. Fiatalon szolgálni ment, huzamosabb ideig volt Nyárádmagyaróson a lelkész családjánál, de dolgozott a közeli Szentháromságon a jegyzőnél a „kastélyban”, valamint a szomszédos Nyárádszentannán a „parasztbáró” házánál is. Majd jött a kollektív gazdaság ideje, így azután csak ott dolgozott, onnan vonult nyugdíjba is. Jódolgú, becsületes, serény munkás volt, akinek a kapálás csupán gyerekjáték volt, így sokszor segített a mellette dolgozóknak is, ám volt rá eset, hogy becsületességét, jóhiszeműségét és munkabírását egyesek kihasználták. Ezeket azonban nem emlegeti fel, inkább a derűs pillanatokra emlékezik unokahúgával és annak férjével. És arról is beszél, hogy a kolozsvári Nyíriek kutyabőrös nemesek voltak, ezt a címet egyik ősük vitézségével szerezte, mivel megmentette ura életét a csatában. A makfalvi és dévai rokonok készítik a családfát, amelyet a 17. századig vissza tudnak vezetni.

Nem volt saját gyermeke, de annál többet felnevelt, testvérei gyermekeit, unokáit, dédunokáit, még Novák Csaba Zoltán szenátort is rendezgette évtizedekkel ezelőtt. Kedveli is mindenki „Nanót” a faluban, és ma is a rokonság összes kisgyereke nála áll meg először, és az ő ágyán hancúrozik.

A hosszú élet titkát nem ismeri, csupán annyit tud, hogy elődei is hosszú életűek voltak, édesanyja is közel járt a száz évhez, de volt egy anyai nagybátyja, „bácsikája” Makfalván, aki 104 éves korában távozott ebből a világból. A munkabírásra visszatérve pedig elmeséli: édesanyja négy kisgyermekkel a köténye mellett vásárolt meg két nagy jószágot a falu felső felében, miközben férje az első világháborúban harcolt, így később volt mit szétosztaniuk jószághelyként a szépen megszaporodott család gyermekei körében. Ritka az, aki ilyen kort ér meg ilyen egészséggel – mondja elégedetten az őt gondozó család: senkinek nincs rá panasza, neki sincs rossz szava senkire, sosem követelőzik, de szerénykedve fogad el bármit, még az ennivalót is, viszont annál többet viccel naphosszat.