2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Terc, kassza, tuletroá, ultimó, uhu, Fedáksári! – mondják Szép Ernő Patika című darabjában, s ma is, a kártyások. Egyre kevesebben tudják azonban, hogy az ultiban Fedák Sáriról, a huszadik század legnépszerűbb magyar színésznőjéről esik szó.

Fedák Sári ezt a fényképet, mely a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található, 1909-ben Nagyváradon Ady Endrének dedikálta.


Terc, kassza, tuletroá, ultimó, uhu, Fedáksári! mondják Szép Ernő Patika című darabjában, s ma is, a kártyások. Egyre kevesebben tudják azonban, hogy az ultiban Fedák Sáriról, a huszadik század legnépszerűbb magyar színésznőjéről esik szó. Fedák Sáriról, aki pályájának legemlékezetesebb diadalát Kacsoh Pongrác János vitéz című daljátékának címszerepében aratta. A bemutatóra 1904. november 18-án este került sor. A színésznő a bemutató éjjelén ezt írta szüleinek: Ma volt a legnagyobb sikerem, mióta színpadon vagyok. Oly őszinte és oly nagy, amilyet elképzelni is alig lehet. Azt nem lehet leírni, hogy mit művelt a közönség. Az igaz, hogy még én sem voltam soha ilyen , de ilyen operett sem volt még a világon. – Mikor gatyába bejöttem, hát majd leszédültek, úgy röhögtek; percekig tapsoltak. Nagyon örülök, hogy a szerzőimet egy ilyen magyar darab megírására inspiráltam.

Az operettet a Király Színházban százhatvanötször játszották megszakítás nélkül, amire a magyar színházi életben még nem volt példa. Fedák azonban ösztönösen megérezte, hogy nem lehet belőleörökös” János vitéz. Megértette azt is, hogy az operett világában nem adatik meg hosszú szárnyalás: a közönség újabb primadonnákra vágyik. Fedák Sári ezért a szabálytalan pályakezdést szabálytalanul folytatta. Gyakran eltűnt Pestről, hogy visszatérése annál nagyobb szenzációval szolgáljon. Életvitelét, életmódját, szokásait is úgy alakította ki, hogy sorsának minden pillanata érdekes legyen a közönség számára. Fiatal primadonnaként fogatot hajtott a Stefánián, később autót vásárolt, hosszú túrákat tett hegymászással egybekötve. Környezete is igyekezett a publikumot arról meggyőzni, hogy Fedák kivételes személyiség. Dénes Zsófia, aki évekig titkárként dolgozott mellette, 1981-ben megjelent Úgy ahogy volt, és című könyvében így emlékezett vissza egy autós kalandjukra: „Egyszer csak Dél-Tirolban, az Etsch, vagyis az Adige fölött, öreg hídhoz értünk. Nem ősidőkben fonták ugyan indákból, mint Szent Lajos hídját, amely hat emberrel leszakadt, ellenben régen készült ez is, és fája majdnem elkorhadt. A tábla németül és olaszul azt mondta: „Maximális megterhelés: fél tonna. Fél tonna! – futott rajtam keresztül. Hány tonna lehet a mi nagy kocsink? Másfél, legalábbis… Még jóval a híd előtt olvastam Zsazsa fülébe, amit a tábla tudtul adott, minden kommentár nélkül. Semmi. Zsazsa csak annyit mondott Somogyinak (a sofőrnek): – Lépésben. Meg se rezzentünk. Sem ő, sem én. Figyeltük a kocsit. A hidat. A palló reccsenését. Mit tudom én? A mély folyómeder felett legalább háromemeletnyi magasságban jártunk. Átértünk. Zsazsa akkor bőrkabátja zsebébe nyúlt, és kihalászott egy sóskiflit. A vállán keresztül nekem nyújtotta. Nem fordult hátra, tovább figyelte az utat. De azt mondta: Pour la mérite. A francia becsületrend jeligéjével adta nekem át a sóskiflit: »Az érdemnek szól« …”

Fedák Sári az utókornak is tartogatott meglepetést. Emlékezéseinek folytatását 1945 után megírta, melyet Te csak most aludjál, liliom! címmel nemrégiben kiadtak Budapesten.

Gajdó Tamás színháztörténész,

az Országos Színháztörténeti Múzeum
és Intézet munkatársa

*

  Fedák Sári   teljes nevén: Fedák Sarolta Klára Mária (Beregszász, 1879. október 26Budapest, 1955. május 25.) magyar színművésznő; Molnár Ferenc író második felesége. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesno-primadonna volt. Rákosi Szidi színésziskolájának elvégzése után, 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját. Pályája során számos magyar és külföldi színházban fellépett. Többek között szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban is. Külföldi szereplései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és az Egyesült Államokba is. Humoros és előadó volt. A legnagyobb operett-primadonna volt, pedig nem volt hangja. Sikerei ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de a másoktól eredő kritikát nem szerette. Tehetsége miatt neve fogalommá vált a magyar színjátszásban. Mivel 1944-ben a bécsi Donausender német nemzetiszocialista rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a II. világháború után a Népbíróság a Tanácsköztársaság után méglevörösözött” színésznőt mostnácirajongónak” bélyegezte, és nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte. Büntetése letöltése után már nem térhetett vissza a színpadra. 1955. május 25-én hunyt el Budapesten.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató