2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március első napján kormányülésen, nagy pompával „lépett” nyilvánosság elé Ion, a kormány mesterséges intelligenciát használó virtuális „tanácsadója”, akiről a napokban kiderült, hogy szó szerint virtuális, mivel még nem működik. De így, a nemlét ködében is képes illetlenkedni.

Janink kapcsán minap az egyik hírportál közölt újabb részleteket. A projekt internetes oldalán a támogatók között szerepel jó néhány cég és egyetem, ezek között májusig az egyik legnevesebb brit tanintézet, az Imperial College London is ott volt. Aztán a tavaszon egy civil aktivista a briteknél és a kormánynál is érdeklődni kezdett az együttműködés részleteiről. Erre a neves brit egyetem logója villámgyorsan eltűnt a honlapról. A britek gyorsan válaszoltak, hogy ők semmilyen intézményes együttműködésről nem tudnak, a hazai illetékes minisztérium pedig adott egy tipikus lufihámozó választ, hogy volt valamiféle egyezség, de a helyzet pontos tisztázásáig inkább leveszik a logót. A hazai realitásokat ismerve valahogy nem meglepő, hogy azóta sem került vissza. A háttérben az van, hogy a brit egyetem egy doktorandusza besegít magánúton a projekt hazai háttércsapatának, de ezt hivatalos intézményes támogatásként feltüntetni magyarul csalásnak hívják. Ahol a plagizált doktori dolgozat szinte elvárás a jobb kormányzati pozíciókhoz, egy ekkora ferdítés apróságnak tűnik.

És valóban az is, ahhoz képest, hogy a nyilvános, hivatalos bemutatáskor ezzel a virtuális tanácsadóval úgy átverték a közvéleményt, hogy az edzett bűvészeket is elismerő csettintésre késztethet. A közismert videómegosztó portálra március 10-én töltődött fel egy több mint egyórás beszélgetés a projekten dolgozó szakikkal. Ebből teljesen világosan kiderül, hogy a kormányülésen tartott bemutató egy színjáték volt, „Jani” helyett egy színész előre felvett válaszai hangzottak el, nyilván a kormány tábornoka is előre bemagolta a maga kérdéseit. Az illető videóban az érintett szakik tíz nappal később arról beszélgettek, hogy a projekt valóban létezik, dolgoztak rajta, de az ott elhangzottak szerint még minimum hónapokba telik, amíg lesz belőle valami. Tehát jó esetben mostanság kéne valamikor működőképes legyen ez az alkalmazás, amely a közösségi médiás posztok alapján a közvélemény hangulatát felmérné, de egyelőre nincs hír róla, hogy Jani tényleg munkába állt volna.

Szóval a jelek szerint Jani lényegi mondanivalója az, hogy mesterséges intelligencián alapuló alkalmazásokat fejlesztő cég és kutatók dolgoznak egy projekten, és ehhez szereztek valamennyi nem virtuális pénzt is az adófizetők zsebéből, a kormány jóvoltából. Hogy lesz-e ebből valaha valami hasznos, és az mennyibe kerül, annak a Teremtő a megmondhatója. A kormány nem riadt vissza egy olyan átveréstől, amilyen egy civilizált országban elkerülhetetlenül a bukásába került volna, és ehhez az egészhez asszisztált az egyetemi szféra jelentős része is, támogatóként hitelesítve a csalást. Ám botránynak se híre, se hamva egyelőre, mert egy ilyen történetben nincs annyi politikai tőke, hogy a hatalmi játszmákban érdekelteknek megérné ügyet kavarni belőle. Ezért ilyen ez az ország, amilyennek ismerjük.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató