Jakab Ödön és Vadasd

Vadasd (románul Vădaş) falu Maros megyében, Marosvásárhelytől 23 km-re délkeletre, Havadtőtől északra 3 km-re fekszik a Havad-patak völgyében.

Jakab Ödön családjával

Vadasd (románul Vădaş) falu Maros megyében, Marosvásárhelytől 23 km-re délkeletre, Havadtőtől északra 3 km-re fekszik a Havad-patak völgyében. Határában Havad felé egykor a hagyomány szerint Telekfalva nevű falu állott, amely elpusztult. Várat is említenek ott. 1756-ban 44 család, azaz 216 lélek alkotta református gyülekezetét. 1910-ben 542 református magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Marosi alsó járásához tartozott. 1992-ben 389 lakosából 381 magyar és 8 cigány. Székely Ferenc Vadasdi krónikája szerint 2010. július 25-én 352 lakosa volt, ebből 60 cigány. Református temploma gótikus eredetű, helyette azonban 1886-ban újat építettek, a régiből csak egy szemöldökkő maradt. 1912-1914 között itt volt pap Donáth László (1883–1967) novellista, a Kemény Zsigmond Társaság tagja, a Zord Idő és a Pásztortűz munkatársa. A falu helytörténésze Székely Ferenc.

Nyolcvan éve hunyt el Jakab Ödön (Vadasd, 1854. július 26 – Budapest, 1931. március 5.), a település szülötte, költő, író, drámaíró, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1924). Kora irodalmának egyik legnépszerűbb alakja volt, népi-nemzeti irányú verseinek, prózai és színpadi műveinek köszönhetően a 19-20. század fordulójának legkedveltebb szerzői közé tartozott. 1863-tól a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. Első verseit ekkor, marosvásárhelyi diákévei alatt írta nagy lelkesedéssel, s tanárai – Mentovich Ferenc és Tolnai Lajos – is buzdították az irodalmi pályafutásra. Nyomtatásban legelső lírai műve 1874-ben jelent meg a Fővárosi Lapokban. 1874-től a kolozsvári tudományegyetemen hallgatott magyar nyelvet és irodalmat, s 1878 januárjában e tárgyakból szerezte meg tanári oklevelét is. Ezt követően két hónapot Budapesten töltött, és megjelent versei után kapott honoráriumából élt, majd 1878 júniusától báró Kemény Domokos marosvásárhelyi házánál nevelősködött. 1879 tavaszától rövid ideig a pancsovai, majd ugyanazon év szeptemberétől a dévai főreáliskolában tanított. 1884-ben Budapestre költözött, s a fővárosi VI. kerületi főreáliskola tanára volt egészen 1910-es nyugdíjazásáig. A tanítástól való visszavonulását követően életét az irodalomnak és irodalomtörténeti vizsgálódásainak szentelte.

„Szeresd a földet! A föld jó, és nemes. / És semmi sincs, mit méltóbban szeress! / Szülő elűzhet, testvér rossz lehet, / Máshoz pártolhat hűtlen kedvesed, / Lehet mindenki hozzád mostoha, / Megcsalni csak a föld nem fog soha!” – részlet a költő Szeresd a földet! című verséből. Főképp hazafias hangvételű verseket, elbeszéléseket és regényeket írt, de a nevéhez fűződik számos, nagy sikerrel bemutatott színmű és dráma is. Lírai költészetére és balladáira a legnagyobb hatást Arany János, Petőfi Sándor, valamint marosvásárhelyi tanára, Tolnai Lajos gyakorolták, elbeszélései pedig Mikszáth Kálmán hatásáról vallanak. Népszerűsége a 19. század végén, a századforduló táján érte el a csúcsát, Argirus című elbeszélő költeményéért 1894-ben elnyerte az Akadémia Nádasdy-díját. Életműve azonban nem bizonyult maradandó értékűnek. Még életében, a Nyugat első nemzedékének színre léptekor avultnak minősítették művészetét, s műveit önálló kötetben halála óta nem adták ki Magyarországon. Irodalomtörténészként folyóiratok lapjain több megemlékezést, életműelemzést adott közre irodalmi példaképeiről, Kazinczyról, Aranyról, Petőfiről és Tolnairól. Mint korának elismert és közkedvelt irodalmára, 1883-tól a Petőfi Társaság, 1895-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt, s 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé választotta. 1920-ban életművéért a Petőfi Társaság nagydíját kapta meg. Főbb művei: Költemények, Budapest, 1879; Székely históriák, elbeszélések, Budapest, 1884; Hangok az ifjúságból, versek, Budapest, 1886; Az Amerikába vándorolt magyarok gyászos története, Budapest, 1886; Marosszéki történetek, Budapest, 1886; Székely nóták, versek és elbeszélések, Budapest, 1886; A pusztulás útja, regény, Budapest, 1888; Nyár, versek, Budapest, 1891; Argirus: Tündérmese négy énekben, elbeszélő költemény, Budapest, 1894; Falu, elbeszélések, Budapest, 1896; Pásztortüzek, versek, Budapest, 1896; Komédiák, elbeszélések, Budapest, 1898; A két imposztor: Elbeszélés gyermekek számára, Budapest, 1898; Élet, elbeszélések, Budapest, 1899; Szilágyi és Hajmási, elbeszélő költemény, Budapest, 1899; Pihenő, elbeszélések, Budapest, 1903; Róza, versek, Budapest, 1907; Őszi virágok, versek, Budapest, 1910; Délibáb, elbeszélések, Budapest, 1913; Este felé, költemények, Budapest, 1926; Mesélő esték, elbeszélések, Budapest, 1930; Színpadi művei: Szegény Radóné, népszínmű, bemutató: Kolozsvár, 1887; Galambodi Sándor, népszínmű, bemutató: Kolozsvár, 1889; A jövevények, társadalmi dráma, bemutató: Budapest, Nemzeti Színház, 1902; A pásztói pap, történelmi dráma, bemutató: 1913.