Ivan Karamazov: Adventi ének

Költözz belém, adventi csend,

most legyen nyugalmas a rend.

Tudjam, hogy végleg elpihent

a macskakarmú végtelen,

és békén hagy egy ideig,

hogy aztán karmoljon megint –

de addig, amíg újratölt,

ne boruljon velem a föld,

legyen nyugalmas most a rend,

költözz belém, adventi csend.

Jöjj el hozzám, te, aki máskor

nem bújsz elő az éjszakából,

nem mutatod sosem magad,

bár hallom azért a szavad,

egyszer csak csengess vagy kopogj,

míg életlemezem forog,

hátha megérzem, hogy te vagy,

de ha nem érzem, úgy se hagyj,

legyen régen-vágyott a rend,

költözz belém, adventi csend.

Mert mire is jó ez az ünnep?

Hogy felemeljük a szívünket,

hogy fent legyen, ahol az ég

kételyek nélkül kéken ég,

nem borítja sohase felleg,

hol körém gyűlhetnek a szentek,

körém a lomha angyalok,

ahol én is angyal vagyok.

Legyen ez éppen az a rend,

költözz belém, adventi csend.