Csütörtöki kimenő
A mondás szerint isten malmai lassan őrölnek. Különben is a malom a legősibb szerkezetek, üzemek közé tartozik, és természetesen a táplálkozással van összefüggésben. Mindazonáltal mezőgazdasági üzem, amely búzát őröl a legklasszikusabb felállásban. A búzát pedig a régi magyarban azonos szóval fejezték ki, mint a tőle függő létet: életnek hívták s mondják még ma is néhány helyen.
A malom egyben a türelem szimbóluma is. Az elcipelt, felhordott zsákok tartalmának őrlése, lisztté zúzása nem történik azonnal, hiszen várni kell a minket megelőző őröltetőkre, a molnár ügyfeleire. Ahogyan a mondás tartja: sorban, mint a malomban. Marosszékiesen: malamban. (Egyébiránt Bethlen Gábor fejedelem írnokainak egyike-másika bizony a fejedelem által diktált szöveget, levelet, követutasítást a saját „filhallása” szerint alakította át, bátran a-zott írásban: „állapat”, „mandtam”, „ótattam”, „mast” stb. állapot, mondtam, oltattam, most helyett.)
Meg aztán az egyik legelterjedtebb európai névtípus a malmos foglalkozás megjelölésére molnár, morar, müller, miller, molinaro stb.
Mindez az áltudományos vagy tudóskodó bevezető csak arra volt hivatva, hogy a Csütörtöki kimenők nevesített szerzője saját érdemeinek felcsillantását némiképpen semlegesebb szövegrészekkel tompítsa az álszerénység jegyében. Ugyanis vagy húsz esztendővel ezelőtt írtam le a sajtóban azt a vélekedésemet, ami akkor nagyjából visszhangtalanul úszott el, hogy mily dicső és méltányos lenne, ha az egykori Székelyvásárhely hivatalos névadójának – aki egy 1616-os okmányban törvényadta jogánál fogva és hivatalosan is Marosvásárhelynek emlegeti a mi kis-nagy-székely és egyébként lakályos, befogadó és olykor kirekesztő városunkat –, szobrot emelnének. Meg aztán ugyanazon fejedelmi diplomával, kiváltságlevéllel szabad királyi városi rangra is emelte a települést és benne polgárait, ami azt jelentette, hogy kiemeli Marossszék és a környékbeli nagyurak, főnemesek alárendeltségéből, és teljes jogú várossá, privilegizált községgé nevezi, minősíti át. Címert rendel neki és zászlót, fallal kerítheti körül magát az addigi mezőváros.
Ez a lépés, mint a nemrégen végzett kutatásokból kiderül, Bethlen erdélyi uralkodása alatt 1613 és 1629 között egyedülálló eseménynek, aktusnak bizonyult, a fejedelem nem ismételte meg más városias településekkel (tudomásom szerint – teszem hozzá sietősen). A város képletesen és valóságosan is megindult a gyorsabb fejlődés utján, városiasodott, polgárosult, gyarapodott mesteremberben, szellemiekben és gazdagságban – az idők és a gazdaság, a politika és lakóinak igyekezete függvényében.
Következésképpen – gondoltam én – megérdemelne egy szobrot, ha már olyan személyiségeknek is szobrot emeltek, akik a várost csak súrolták, vagy csak átutaztak rajta. Akként ötleteltem, hogy érdemes lenne felállítani a várban, a Vártemplom könyékén, ahol bizonyíthatóan megfordult, talán imádkozott is Istenéhez, nagy segítőjéhez és dicsősége eredőjéhez, talán az országgyűlésbe is behívták.
De a tapasztaltabbak és megfontoltak, az adminisztráció tudós ismerői figyelmezettek, hogy a vár területe éppen úgy az állami/municipális bürokrácia hatáskörébe tartozik, és a polgárellenes volt polgármester, Virágos Doktorka minden úton-módon akadályozni fogja felállítását. Neki már a Bernády, a Borsos és a Rákóczi kő-bronz-márványemlékezte is sok volt. Ellensúlyozni kellett a várost csak súroló, rajta átszaladó vagy azt egyenesen nem szerető géniuszokkal. Megnyugtatásul: maradni fognak örök időkig.
Már csak azért is kísértést éreztem a Bethlen-szobor-álom többszöri megismétlésére a sajtóban, mert első könyvem témája is (éppen negyven esztendővel ezelőtt)
Bethlen leveleinek egy csokra volt, amit az váltott ki, hogy a Teleki Téka levéltárában a Bethlen kancelláriáján született, sajnos csak töredékesen fennmaradt, ismeretlen levélre bukkantam.
És íme 2016 táján végre testet öltött az ige, kiírták a pályázatot, beérkeztek a pályaművek, döntött a zsűri, aztán más makettet kértek, vártak, végre elkészült, és akkor az ige testet öltését a főnév és melléknevei, mód- és modortalan határozói akadályozták. Ám az isteni malmok végre megőrölték az időt, és kedden a szobrot a talapzatára állították. Hála sajtós és családi kapcsolataimnak, szinte azonnal értesültem, láttam a szobrot. Áthaladtam a főtéren, megállítottam a taxit, megcsodáltuk, majd folytattam utamat a kezelőszalon felé. (Csak semmi sopán: engem is, akárcsak a nagy Salamon királyt, meglátogatott Zsába királynője – a bal vállamon – de ez tényleg mellékes.)
A szobor áll, a többi csak ügyintézés, a tehetetlenség és gáncsoskodás legyőzése, ünnepi beszédek és lepellerántás. Szemközt áll a lovas szoborral, attól elég távol. A covidos előírásokat ez esetben is betartották. A történelmi távolság egyenesen áthidalhatatlan.
