2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Illyésmező – a tanyától a faluig

A jelentés tudomásulvétele után a Főkormányszék gyakorlatilag jegelte az ügyet, és csak két évvel később intézkedett. Közben 1833 tavaszán a tanyaiak újból lakhelyükön való meghagyásukért folyamodnak előbb a bécsi udvarhoz, azután a székhez.  

(Folytatás múlt heti lapszámunkból)

Bizonytalanságban

A jelentés tudomásulvétele után a Főkormányszék gyakorlatilag jegelte az ügyet, és csak két évvel később intézkedett. Közben 1833 tavaszán a tanyaiak újból lakhelyükön való meghagyásukért folyamodnak előbb a bécsi udvarhoz24, azután a székhez. Választ a fensőbbségtől továbbra sem kaptak, a szék pedig közli velük, hogy „mostani helyekről ez úttal, ki nem kergettetnek, mind azon által azon állapotba köteleztetnek helyeket tartani, melybe hagyta vicekirálybíró atyánkfia az executio (végrehajtás) alkalmatosságával.25

Végre, 1834. április hó 2-án a Főkormányszék megmozdult. Helyszínelésre kiküldte Horváth István marosvásárhelyi királyi táblai számfeletti bírót. Melléje a szék segédbiztosként Barátosi Sz. Antal derékszéki bírót és káli Nagy Gergely viceszéki bírót delegálta. Egy világos helyzetkép megállapítása végett Horváth István a szék levéltárából az Illyésmezőre vonatkozó iratokat is kikérte és tanulmányozta, majd megfogalmazta a kérdőpontokat. Választ keresett az alábbi kérdésekre: hány gazda lakott Illyésmezőn, amikor a szék elmozdításukról határozott; név szerint kiknek az elei és mikor származtak oda; mekkora telkeket bírnak és milyen feltétel alatt, családonként hány marhát tartanak; a telkek vagy a marháik után fizettek-e taksát; most hányan laknak, és hányan mentek el közben; akik elmentek, javaikért kaptak-e kártérítést?26

A kérdésekre adott válaszok ismeretében tiszta képet kaphatnánk a tanya kialakulására, lakóira és az 1830-as évekbeli ottani gazdasági viszonyokra. Sajnos a jelentést nem ismerjük, a szék levéltárába nem kerültek, a Főkormányszékébe keresni pedig mindeddig nem volt alkalmunk.

A jelentés kézhezvétele után a bécsi udvar – az illyésmezeiek örömére – többévi hallgatásba burkolózott. Még a kiküldött biztos tevékenységének a fedezésére fordított kiadásokat sem térítették meg a széknek. Véleményünk szerint a bécsi udvar ellenezte a kitelepítést, mivel a kincstár szempontjából minden adófizető fontos volt, és féltek, hogy azok szétszóródásával, esetleg kivándorlásával adófizetőket veszítenek. De jobbnak találta halogatással érvényesíteni akaratát, mivel jogi szempontból a tulajdonos szék javára kellett döntenie.

Marosszék hatévi várakozás után visszatért a kilakoltatás ügyére, és 1840. június 1-jei közgyűlésén elhatározta, hogy a Főkormányszék révén megsürgeti az uralkodói választ.27 A folyamodványban felelevenítette az ügyben hozott eddigi kétoldalú intézkedéseket. Választ azonban nem kapott, és kénytelen volt tovább várakozni. Másrészt 18 havasalji falu szorongatta képviseleti szervét, hogy az Illyés mezejére és a Vesze mezejére telepedett lakosok által elfoglalt legelők és egyéb „havasi beneficiumok iránt a szék rendjei rendelkezzenek”. Mivel a kitelepítést jóváhagyás nélkül megejteni nem tudták, a veszteségek csökkentése és a bevételek megemelése érdekében az 1841. június 15-i közgyűlési határozattal a telepesek taksáját ötszörösére emelték, és megtiltották a havasfelügyelőnek, hogy azoknak az addig használt legelőhelyeknél többet adjon28.

Ezután kétévenként próbálkoznak az egyre bizonytalanabbá váló ügyben többször megismételt határozatukat érvényre juttatni. Az 1843. december 11-i széki közgyűlésen többen indítványozták, hogy a széket ért tulajdonjogi sérelem orvoslására a korábbi határozatukat „tettlegesen vegyék haladék nélkül elégtételbe29”. Az indítvány eredménye egy bizottság kinevezése, újabb fogalmazvány felterjesztése volt, amire a válasz a megszokott hallgatás volt. Az 1845. szeptemberi folyamodványra tett 1845. október 16-i válasz nyugalomra intés volt, amelyben „a Felséges Udvar előtt függőben lévő panaszokra nézve a Nemes Szék rendei a legfelsőbb helyről hozandó határozat békés elvárására utasíttatik30”.

Két év múlva annyi előrelépés történt, hogy a Főkormányszék egy újabb kivizsgáló biztost küldött a helyszínre Balási József királyi táblai számfeletti ülnök személyében, aki 1847. február 15-én leküldte az illyésmezei lakosok tárgyában véghezvitt kinyomozás kivonatát tudomásulvétel és észrevételezés végett31. A szék a kivonatot elégtelennek találta, és az 1847. július 20-i válaszában a vizsgálóbiztos megállapításainak teljes szövegét igényelte, méghozzá eredetiben, mert csak azt tartotta megfelelő véleményezésre érdemesnek.32 Itt pedig az ügy végleg megfeneklett, elodázta azt a forradalom és a szabadságharc utáni rendszerváltás.

A tanyából falu

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt a kilakoltatás ügye háttérbe szorult. Azután a bekövetkezett közigazgatási jellegű átszervezések révén a székhavas kincstári kezelésbe került. És ott maradt 1861-ig. A szék tulajdonát képező havas állami fennhatóság alá helyezésével elhárult a tanya felszámolásának a veszélye. Az 1850-es és 1857-es népszámlálások alkalmával azt már külön közigazgatási egységként kezelték, vagyis községgé nyilvánították. Saját elöljárósága lett, amely választott községi bíróból és esküdtekből állott. Így belső ügyeiket a település lakói elöljáróik előtt intézhették. A jegyzői teendők azonban a szovátai körjegyzőre hárultak. Az 1864-es statisztikai felméréshez készített jelentést Bokor György falus bíró, Pap András hites és Gocz Lajos szovátai körjegyző hitelesítette.

A szék 1861-ben történt visszaállítása után, amikor a székhavas visszakerült régi tulajdonosához, a falurendszer részévé vált település felszámolásának a kérdése már fel sem merült. De a faluvá vált kis tanyából tényleges szervezett helység csak évtizedek múlva lett.

1864-ben a Pesty Frigyes-féle statisztikai helynévfelmérést már a falu elöljárói végzik. Jelentésükben a falut 125 esztendősnek mondják, lakóit szovátai, sófalvi, székelybósi és más településekről származóknak állítják, akik magyarul beszélő görög katolikus vallásúak, és földműveléssel, valamint fakereskedéssel foglalkoznak. „Népei furcsa természetűek – írják magukról –, görög egyesült vallásúak, de azonban mégis a magyar nyelvet divatozzák. Élelmek kevés földmívelés, kereskedések, hammászat, faneműekkel való kereskedés.”33 Azzal zárják vallomásukat, hogy „Illyésmező helysége egy fényes és regényes helyt áll”.

24 M-szék lt. Levéltári segédletek (Beadványi jegyzőkönyvek), 250. sz., 494.

25 M-szék lt. Közgy. jkv. 250. sz., 594.

26 Ősmarosszék lt. 302. sz.

27 M-szék lt. Közgy. jkv. 219. sz., 333.

28 Uo. 247. sz., 48.

29 Uo. 247. sz., 393.

30 Uo. 271. sz., 188.

31 Uo. 271. sz., 285.

32 Uo. 271. sz., 332.

33 Magyar Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, F1/3814/A. 41. mft.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató