2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mezőpaniton szombaton III. alkalommal került sor a szarvasmarha-kiállításra és ezúttal juhszemlére is.


Mezőpaniton szombaton III. alkalommal került sor a szarvasmarha-kiállításra és ezúttal juhszemlére is a helyi önkormányzat, a Mezőpaniti Szarvasmarhatartók Egyesülete szervezésében, a Megyei Mezőgazdasági Kamara, helybéli cégek és adományozók támogatásával. A szemle fővédnöke dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő volt.

A településen évszázados hagyománya van a bemutatóknak, ugyanis a mezőpaniti gazdakör 1907-ben alakult. Az idők folyamán több alkalommal szerveztek kiállításokat, szántó-, arató-, fejőversenyeket, amelyeken összemérték szakmai hozzáértésüket, kicserélték tapasztalataikat. A szocializmus éveiben ezek a találkozók, összejövetelek megszűntek. Az önkormányzat, az állattenyésztők szükségesnek tartották újraindítani a szemlék, a gazdatalálkozók szervezését, amelyek hozadéka évről évre felmérhető. Míg eddig csak a községközpontbeliek állították ki állataikat, szombaton a község más településeiről is eljöttek a gazdák jószágaikkal.

– A mezőpaniti gazdák mindig tisztán tartják állataikat, nem csupán ezen a napon. E kiállítás másik jellegzetessége, hogy idén a gazdákra bíztuk a döntést, hogy melyik állatjukat mutatják be a bírálóbizottság előtt. És jól tettük, mert így következtethettünk a gazda egész állattartási tevékenységére – mondotta Bartha Mihály polgármester, a rendezvény fő szakirányítója. A szervezők meglepetésnek szánták a juhszemlét, ugyanis a községben régi hagyománya van a juhtenyésztésnek.

A bírálóbizottság idén is magasra emelte a mércét. Négy kategóriában díjazták a résztvevőket: többször ellett tehenek (I. Bodó Sándor – Mezőpanit, II. Székely Domokos – Székelykövesd, III. Nagy Mihály – Mezőpanit); először ellett tehenek (I. Bodó Sándor – Mezőpanit, II. Nagy István – Mezőpanit, III. Székely Domokos – Székelykövesd), vemhes üszők (I. Kelemen Melinda – Székelykövesd, II. Nagy István – Mezőpanit, III. Tőkés János – Mezőkövesd); borjak (I. Kelemen Melinda, II. Deák Ernő Mezőpanit, III. Deák Ernő). A juhok és berbécsek díjazott gazdái: Radu Vasile – Mezőpanit, Ferenczi Aurel – Harcó, Roman Dorel – Mezőbergenye.

Szombaton, habár rossz idő és rendkívül hideg volt, a mezőpaniti bemutató iránt nagy volt az érdeklődés. A nézők között volt dr. Fegyverneky Sándor, a Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság ügyvezető igazgatója, Antal Lehel, a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Hivatal igazgatója, megyei tanácsosok: Ilyés Tóth Sándor, Orbán Levente és a szomszédos község, Mezőmadaras polgármestere, Dávid Gyula, valamint a székelyvajai Tollas Gábor, a Nyárádmenti Állattenyésztők Föderációjának elnöke.

De kíváncsi volt a kiállításra négy külföldi állattenyésztő gazda: Daniel Trachsel, Martin Messerli, Urs Haslebacher, Michael Haslebacher, illetve Erwin Munter, a BauernZeitung újság munkatársa, Bern kanton Frutigen településéről, akik mezőpaniti ismerősüknél voltak látogatóban, számukra Bartha Márton, a helyi Therézia Kft. vezetője tolmácsolt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató