2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amit Szász Károly államférfi, nagyenyedi jogász és matematikaprofesszor szeretett volna a román nemzetnek megadni 1848-ban, azzal ma minket egyetlenegy román politikus sem kínál meg.

Szász Károly síremléke a marosvásárhelyi református temetőben, még a restaurálás előtt


Amit Szász Károly államférfi, nagyenyedi jogász és matematikaprofesszor szeretett volna a román nemzetnek megadni 1848-ban, azzal ma minket egyetlenegy román politikus sem kínál meg. Szász Károly ugyanis azt javasolta a ’48-as diétán és több ’48-as forradalmi előkészületi gyűlésen, hogy az oláh nemzetet vegyék be a három erdélyi történelmi – magyar, székely, szász – nemzet mellé egyenlő jogú nemzetként. Sajnos még a reformkori magyar politikusokat is sokkolta ez a gondolat! A magyar arisztokráciának ez a csökönyössége aztán meg is bosszulta magát a ’48-as forradalom lefolyásában és kimenetelében.

Szász Károly tisztafejű jogász volt és kiváló matematikus. Matematikai egzaktsággal kezelte a jogi kérdéseket is, és tudta, hogy mi a különbség a hipotézis és a tétel között. Tisztán és világosan látta: jogi tétel, hogy a románság történelmi nemzet, és ezt a jog ki kell nyilvánítsa.

Szász Károly egyik fontos javaslata volt, hogy már a hadseregben is azoknál a szakaszoknál, csapatoknál, ahol román közlegények vannak többségben, a tisztek tudjanak románul is.

„A 48-as diéta egy másik ülésén, »A nemzeti fegyveres erőről« szóló törvény tárgyalásakor Szász Károly volt az, aki felvetette, hogy nemcsak hibás az az elgondolás (a törvényjavaslat 4. paragrafusa), hogy »tiszteknek ezentúl csak magyarul tudó hazafiak alkalmaztatnak« – s ezt szerinte a törvényjavaslatból törölni kell –, hanem ellenkezőleg, »a román ezredeknél ki kellene fejezni, hogy a tiszt ne csak magyarul, hanem inkább oláhul tudjon«”.

Hol vagyunk ma ettől jó 166 évvel Szász Károly javaslata után!

„48-as polgári-nemzeti követelései tekintetében, s ekkor is jóval haladóbb felfogásról tett tanúságot, mint az erdélyi reformerek közül bármelyik. Leményi görög-katolikus püspök ugyanis memorandumot nyújtott be a diétán, amelyben az erdélyi román nemzet jogainak elismerését kérte, s az országgyűlés a határozati javaslat megszerkesztésével Szász Károlyt bízta meg. A kérdés tárgyalását 1848. június 22-re tűzték ki, de megelőzőleg néhány képviselő előzetes értekezletet tartott Teleki Domokos lakásán.

Constantin Papuciu, balázsfalvi görög katolikus kanonok írta meg egy visszaemlékezésében, hogy a megbeszélésen, melyen vagy tíz képviselő vett részt, Szász Károly azt javasolta, mondja ki az országgyűlés, hogy »az erdélyi oláh nemzet már román név alatt a többi bevett nemzettel egyenlő jogokkal bír«. Szász Károly azonban teljesen egyedül maradt a nézetével, s mit is érhetett volna el akkor, amikor javaslatára az összes többiek kirontottak a szobából, sőt az egyik, Z. I. egy pár perc múlva visszatérvén, ilyenformán nyilatkozott: »Mint hogy ebbe megegyezzünk, inkább az utolsó gyermekünk is kard élére jusson.« (Sajnos, Dél-Erdély néhány településén aztán ez is lett a magyarok sorsa. Ebből is látszik, hogy Szász Ká-roly előre látta a románsággal való megegyezés történelmi szükségességét – O.G.R. megjegyzése). Az egy Szász Károly ellenében tehát az előzetes megbeszélés összes résztvevői mereven ragaszkodtak addigi nacionalista, türelmetlen, a nemzeti egyenlőtlenséget és elnyomást intézményesítő álláspontjukhoz. Szász magatartása viszont annál becsülésre méltóbb, mert éppen Alsófehér megyében, ahol ő egész életét eltöltötte, a fentiekhez hasonló meggyőződés uralkodó volt az egész nemesség körében. A Magyarországgal való unió tekintetében egyöntetűség uralkodott az erdélyi politikai élet liberális és konzervatív szárnyai közt. A liberálisok: szemében azt jelentette az unió, hogy Erdély közelebb kerül a magyar szabadságharchoz, hátteret, felvonulási területet és anyagi segítséget jelent a forradalomnak. A konzervatívokat pedig azért csábította, mert azt remélték, hogy Erdély bevonása a magyar forradalom menetébe a főképp magyar birtokos osztály képviselői számára kiutat hoz abból a válságos helyzetből, amelyet 1848 tavaszán a fenyegető erdélyi népmozgalmak jelentettek, közöttük elsősorban a »három nemzet«-nél együttvéve is nagyobb számú, javarészt jobbágy állapotú románság megmozdulása. Ugyanilyen egyöntetűség alakult ki a fent említett időpontban a liberálisok és konzervatívok közt a románság nemzeti-politikai követelései tekintetében is, s éppen ezért kell Szász Károly álláspontját különösképpen értékelni.”

Sajnos Szász Károly államtitkári tevékenysége is alig ismert.

A Szász Károlyról szóló, idézett könyv ezt írja:

„Az 1848-as első felelős magyar kormány Szász Károlyt Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter mellé államtitkárnak nevezte ki. E minőségben főképp az alapítványi és igazgatási ügyekkel foglalkozott. Amikor Eötvös 1848-ban elhagyta a forradalom süllyedőnek látszó hajóját és külföldre távozott, Szász Károly vezette tovább a minisztériumot 1849. május 2-ig, amikor az új kormányban Horváth Mihály vette át a közoktatásügyi tárcát. A minisztérium általában nemigen fejtett ki érdemleges működést, alig egy pár tisztviselővel dolgozott és minden erőfeszítése a tanerők járandóságainak lehetőleg pontos folyósításában merült ki.”

Szász Károly államtitkári, majd minisztériumot vezető tevékenysége nem ennyire banális. Először is azért vitte a minisztériumba Széchenyi és Eötvös – akikkel közeli ismeretségben állott –, mert nem csak alapos jogi, matematikai ismeretei és aktív tanári tapasztalata jogosították fel erre, de ő ismerte legjobban az akkori Magyarország legnagyobb kisebbségének – a románságnak – a problémáját. Tehát nagyon jól ismerte a nemzeti oktatás gondját-baját és problémakörét. Már Eötvös Józseffel közösen kidolgozták a szakoktatás bevezetésének törvénytervezetét. Ennek a lényege, hogy szaktantárgyat: matematikát, fizikát, biológiát, kémiát, történelmet stb. csak szakképzettséggel rendelkező tanár taníthat. Addig ugyanis az oktatás egyházi hatáskörbe tartozott, és így a papok bármit taníthattak. Ez Nyugat-Európában már működött, és természetes dolog volt. Így korkövetelmény volt, hogy ezt az elvet és tervet bevezessék a magyar oktatási rendszerbe is. Lett is érte felbuzdulás! Főleg a Katolikus Püspöki Kar vette támadásba a vallás- és közoktatási minisztériumot, de a lutheránus egyház is az évszázados Universitas elleni legnagyobb támadásnak tartotta. Tegyük hozzá, valamennyire érthető volt a felháborodásuk, hiszen ez a rendelet megnyirbálta az egyházak oktatási autonómiáját. De ilyen a haladás folyamata! Vannak elvek, melyeket nehéz a pillanatnyi helyezet alapján megítélni. Ekkorra már Eötvös József elhagyta a minisztériumot, és Szász Károly került a támadások célkeresztjébe. De ezt is valahogy lerendezte, és bár a forradalom elbukott, a szakoktatás maradt, mert az már nyilvánvaló alapelvvé szilárdult. De ezzel még nincs kimerítve Szász Károly miniszteri tevékenysége, annak további elemzése és felszínre hozatala az oktatáskutatók feladata. Tény viszont, hogy az első magyar felelős kormánynak Szász Károly volt az egyetlen erdélyi képviselője.

IRODALOM: Kiss Géza, Turnowsky Sándor: Szász Károly, Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bukarest, 1955.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató