2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választották meg szerdán a római katolikus egyház új vezetőjének. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként és első jezsuitaként – Szent Péter trónját.

Fotó: Agerpres


Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választották meg szerdán a római katolikus egyház új vezetőjének. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként és első jezsuitaként – Szent Péter trónját.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke, s mindvégig szerepelt a pápaesélyesek között, bár nem az első helyeken. Megválasztása azt jelezheti, hogy az egyház nagyobb súlyt helyez az Európán kívüli világra, ahol immár a katolikusok többsége – egyedül Latin-Amerikában 42 százalékuk – él.

A pápaválasztásra jogosult bíborosok kedd délután kezdték meg a tanácskozásukat, s már másnap, az ötödik szavazási fordulóban döntésre jutottak az új egyházfő személyéről. Az eredményes szavazás jeleként szerdán 19 óra 6 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, először a Szent Péter-bazilikában, majd egész Rómában.

A francia Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros valamivel több mint egy órával később jelentette be a Szent Péter-bazilika erkélyéről, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost választották meg pápának a konklávén.

A Szent Péter téren várakozók – hívők, zarándokok és kíváncsiskodó turisták vegyesen – üdvrivalgásban törtek ki a fehér füst láttán. A hideg eső ellenére egyre többen érkeztek a térre, s a már százezres tömeg üdvrivalgással köszöntötte Tauran bíborost, majd a néhány perccel később immár a fehér pápai ruhába átöltözött Bergoglio bíborost, aki urbi et orbi – a városnak, Rómának és a világnak – mondott áldást.

A hívőket üdvözlő beszédében az új pápa úgy fogalmazott, hogy a római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében.
„Továbbra is imádkozzunk önma-gunkért, egymásért, hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség” – mondta I. Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.

A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató