Húsvétra hangoló

• 2011-04-22 08:44:59

• Mezey Sarolta

Mezőségi nagyanyám nagyhéti teendőit menetrendszerűen végezte. Soha nem kapkodott, volt ideje szépen, nyugodtan készülődni.

Mezőségi nagyanyám nagyhéti teendőit menetrendszerűen végezte. Soha nem kapkodott, volt ideje szépen, nyugodtan készülődni. Mindennap azt tette, amit édesanyjától, nagyanyjától tanult, ami éppen aznapra szokás volt. Nem panaszkodott, hogy ünnep előtt, jaj, mennyi a dolga, s özvegyen minden az ő fejére szakadt. Kitakarította a házat, lemosta az ablakokat, kihordta a földrevalókat, kiszappanyozta, s a szilvafák alatt kikötött dróton megszárította. Aztán kiszellőztette az ágyneműt, majd felhúzta a kilúgozott, patyolatra fehérített ünnepi paplan- és párnahajat.

Amikor az első szobától a hátulsóig elkészült a nagytakarítással, a nyári konyha tornácát és a sütőkemencét körbetapasztotta friss agyaggal, mert így illett hozzálátni a húsvéti sütéshez.

Az udvar, a tyúkudvar, az istálló, a szénaszín környéke, a kert és a kiskert következett. Minden gazt, szárazkóré-maradékot, szénát, tyúk- és libatollat összeszedett a fűből, s kukoricaszedő kosarában a sütőkemence mellé készítette. Jól fog majd a begyújtáshoz, mondogatta. A kert frissen ásott földjét ágyásokba gereblyélte, meghúzta az ösvényeket, s ha az időjárás engedte, elvetette az első magokat is.

A ház előtti kiskert volt a kedvenc, húsvétrá, ahogy a Mezőségen mondják, ölszámra nárcisz, jácint, szívvirág, tulipán nyílt benne. Dédelgette, kapálgatta. Különösen a kertkapu melletti nagy, sárga tulipánjaira volt büszke.

Ha a külső renddel egyenesbe jött, nagypéntekre hangolódott. Felkötötte a színtiszta fekete kendőt, s ahogy megkondult a nagy harang, indult a délelőtti istentiszteletre. Gyászolt, szívből együtt érzett keresztre feszített Krisztusával. Ebédre böjtöset főzött, aszaltszilva-levest és olajos krumplit. Aznap nem dolgozott, csak az állatokat látta el. Most is látom, ahogyan őrizgeti pelyhes csirkéit. Nagy ládában hordozgatja őket, kotlóstól, az udvar legnaposabb részébe. Éjszaka a konyhai kemence alá tette, hogy jó melegben legyenek. Kevertet adott nekik, beszélt hozzájuk, egyet-egyet kivett, s örömmel nyújtotta felénk, unokák felé, hogy kézbe vegyük, s megtapasztaljuk az új élet csodáját. A kicsi pipéket hamarább kiengedte, hogy a friss fűben totyogjanak, a tojó és a sziszegő gúnár társaságában. – Ezek nem olyan kényesek, a pocsolyát keresik – mondta.

Este megfestette a tojásokat. Csak pirosat, mert Jézus vérével csak ilyet lehet.
Nagyszombaton korán kelt. A nagy fateknőkben bedolgozta a kovászt, megdagasztotta a tésztát. Egyiket a kenyérnek, másikat a kalácsnak. Miközben saját kezűleg szőtt takaróruhái alatt kelt a tészta, meghevítette a sütőkemencét. Kikaparta a parazsat, a hamut, s a nagy lapáttal bevetette a megformázott kenyereket és a formába tett kalácsot. Dióst, mákost és rahátost. Délre a fateknők ölén kalács és vert héjú kenyér illatozott. Nekünk a füles csuporban, kicsi lábosban sültek meg a szombati kicsi kalácsok, a galambok. Ettől lett számunkra vonzó a sütőkemence fertálya.

S akkor még hol van a bárányvágás? Ez szombatján este történt meg, amikor a nyájat hazaterelték a mezőről. Kiszemelték a legfájinabb bégetőt, s a kizárólag férfimunkát nem más, a szomszéd intézte el két mozgásból a gabonás tornácában. Késő este lett, mire a sültnek való tepsibe került, s a tárkonyos báránylevest odakészítette. Közben a legnagyobb fazékban babérlevéllel, borssal főtt a padlásról leakasztott hátsó sonka.
Éjféltájra készült el. Tornácos házának középső szobájában nyugovóra tért, s ünnepet várva imádságra kulcsolta érdes, de finom tapintású kezét, hogy másnap énekeskönyvével és kiskertjéből szakított virágokkal indulhasson úrvacsorát venni.