A honfoglaló magyarság „kalandozó” hadjáratai

Ezzel a címmel tartott előadást csütörtökön Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Veszprémy László, a magyar Hadtörténeti Intézet igazgatója. Az előadásra az idei újabb történelmi sorozat részeként került sor a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében.

Veszprémy László Európa térképén mutatta meg azokat a helyszíneket, ahol a honfoglaló magyarok megfordultak. Ezeknek a kalandozásoknak általában negatív visszhangjuk volt, a feljegyzések rablásokról, fosztogatásokról számolnak be. A hadtörténész szerint Ipolyi Arnold a Magyar Tudományos Akadémia 1879. augusztus 23-i, marosvásárhelyi kihelyezett ülésén a történetírás alapjait fektette le tulajdonképpen, amikor arról beszélt, hogy szakítani kell a kalandozások addigi pusztításokról szóló értékelésével, és a pozitívumokra, például a magyarok haditechnikájára kellene összpontosítani. 

Az előadó szerint a magyarok kedvenc rablóterülete Itália volt, ahová gyakran jártak fosztogatni. A legismertebb a 899-900-as hadjárat. Mára már tudományosan megállapítható, mekkora létszáma lehetett egy-egy kalandozó csapatnak, hány lóval, hány emberrel próbáltak bevenni egy-egy várost, milyen harcászati technikákat használtak. Beszélt az észak-hispániai kalandozásokról, az augsburgi csatáról, a 907-es pozsonyi győzelemről, a Rajna menti portyázásokról is. A kalandozó magyarokról azt is feljegyezték, hogy mindig vidámak voltak – mondta végezetül Veszprémy László.

Az előadás alkalmat adott egy rövid beszélgetésre is.

– Miért éppen ezt a témát választotta?

– A téma mindig érdekelt, korábban is nagyon sokat foglalkoztam vele, és ez érthető is, hiszen a magyar katonai vitézségnek és katonai hírnévnek talán egyik legkényesebb fejezetét alkotják a kalandozó hadjára-tok. Ezek voltak azok a hadjáratok a IX. század végén, 899-től egészen 970-ig, amelyek során egész Európát bejárták a kalandozó seregek, és sikert sikerre halmoztak. Bár furcsa módon részletes leírás éppen a csekély számú, de annál nagyobb vereségekről jelenik meg a hajdani évkönyvekben.

– Ön azt mondta, hogy minél messzebb megyünk vissza a történelemben, annál nehezebb az események pontos rekonstruálása, és a honfoglalás kori események, csaták pontos időpontjának és helyszínének meghatározása komoly fejtörést okoz a szakembereknek.

– Persze így van, és örülhetünk is, hogy sor kerülhetett ezekre a hadjáratokra, mert Magyarország, a magyarság éppen ezeknek a hadjáratoknak köszönhetően lépett be az írott történelembe, ezek voltak azok az események, amelyek során felfigyeltek a nyugatiak, szerzetesek, történetírók a magyarokra, és rövidebb-hosszabb bejegyzéseket szenteltek nekik az évkönyvekben. Ha ezek nem lennének, akkor bizony az államalapítás előtti magyarságról, magyar hadseregről, a Szent István előtti magyar katonákról még kevesebbet, vagy szinte semmit sem tudnánk. 

– Melyek voltak a legjelentősebb hadjáratok?

– Az első nagy győzelem az észak-itáliai hadjárat volt 899-900-ban, amely során megverték az itáliai király háromszoros többségben levő seregét, majd pedig ott maradtak, és Velencét is megtámadták, amit azonban nem sikerült kirabolniuk. 

Ezt követően részletes leírásaink vannak a 933-as és a 955-ös nagy vereségekről, amelyek tanulságosak, és értékes információkat őriznek a magyarokról. 

Szerencsére, az utóbbi években nagy figyelmet fordítottunk a 907. évi pozsonyi győzelemre, ami szinte teljesen kiesett a magyar és az európai köztudatból, és éppen a csata évfordulója évében, 2007-ben került vissza. Akkor konferenciákat szerveztek ebben a témakörben, és népszerűsítették az eseményt. És ne feledkezzünk meg a 926. évi Sankt Gallen-i kalandozásról, amely során rendkívül kedvező képet festenek a kolostorban maradtak a magyarokról, és azzal zárják a tudósításukat, hogy ilyen vidám férfiakat még soha nem láttak. 

– 1100 év távolából nehéz kideríteni, mi történt valójában. Mégis mi az, amit tudni lehet?

– Említettem az írásos emlékeket. De arról, ami Magyarországon, a Kárpát-medencében történt, rendkívül hézagosak az információink, szinte csak utalások vannak. Néhány bizánci történetíró nyomán tudunk a megkeresztelkedésükről, de valójában sokkal inkább a történetírókra kell hagyatkoznunk.

– A 907-es esztendő valóban annyira jelentős a honfoglalás szempontjából?

– Nem lehet felbecsülni ennek a győzelemnek a jelentőségét. Ha belegondolunk, a keleti frank birodalom egy rendkívül nagy sereggel indult a honfoglaló magyarok ellen, és ha ez akkor sikerrel jár, lehet, hogy most nem beszélgetnénk itt, és teljesen másként alakult volna a Kárpát-medence középkori történelme.

– Mit kell még tudnunk a bánhidai csatáról?

– A bánhidai csatát sokáig nem tudták pontosan lokalizálni, helyhez kötni. Kézai Simonnál is lehet róla olvasni, ő a környéken található római romok alapján próbált oda egy jelentős honfoglalás kori ütközetet elhelyezni, és ennek az emlékére a millennium évében egy hatalmas turulmadarat helyeztek el, amely a világ legnagyobb madárszobra, és Közép-Európa legnagyobb bronzból készült emlékműve.

– Miért fontos számunkra mindez?

– Rendkívül fontos ezeknek a történetével foglalkozni mind a magyarságkép korabeli értékelését illetően, mind a jelenkori magyarságképnek az alakításáért. Sokkal kevésbé kell ezeknek a kalandozásoknak a vérengző, rabló jellegére helyeznünk a hangsúlyt, inkább kultúrtörténeti, hadikultúra-dimenzióban kellene értékelnünk. Az is egyfajta értékteremtés volt, hogy működtették ezeket a hadtesteket, tökéletesítették a lovas hadikultúrát, aminek a szenvedő alanyai éppen a nyugat-európaiak voltak.