2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

1990 óta rendszeresen visszatérnek a Felső-Nyárádmentére a Jacob Stoffelen és Jan de Witte által irányított Eijsden Helpt Sâmbrias Alapítvány tagjai, akik minden évben karácsonykor megajándékozzák Jobbágytelke lakóit.


1990 óta rendszeresen visszatérnek a Felső-Nyárádmentére a Jacob Stoffelen és Jan de Witte által irányított Eijsden Helpt Sâmbrias Alapítvány tagjai, akik minden évben karácsonykor megajándékozzák Jobbágytelke lakóit.

A Magyarok segítenek magyarokat akció keretén belül Lázár Zoltán, Maastrichtbe kitelepedett magyar kezdeményezett gyűjtést az 1989-es forradalom után, majd egy barátjuk közvetítésével ajánlották fel az adományaikat Jobbágytelkének. Az ajándékokat szállító tízfős csapatban diákok is részt vettek. Jan de Witte első alkalommal tanárként kísérte el a csoportot. Első útjuk kalandosra sikeredett. Egy hétig tartott, ameddig Hollandiából megérkeztek Erdélybe. Több mint húsz órát várakoztak a magyar-román határnál. Ehhez hozzájárultak a nyelvi nehézségek is, de fogadtatásuk megért minden fáradságot.

Bakó Hajnal, aki akkor helyettesítő tanárként dolgozott, úgy emlékezik vissza: mindenki leginkább azért aggódott, hogy a hollandok elfogyasztják-e főztjüket? Valamikor éjjel érkeztek és a kis közösség akkor is készen állt fogadásukra. Az iskolába szállásolták el a vendégeket. Jan nevetve emlékszik vissza, hogy még a vacsorára is várni kellett, mivel frissen akarták sütni a rostélyost a vendéglátók.

1993-ban annyit sikerült az alapítványnak összegyűjtenie, hogy az omladozó orvosi rendelő helyett újat építettek Jobbágytelkén. Ez óriási megvalósításnak számított a falu életében. A jobbágytelkiek szerint
„csodálatra méltó” dolgot végeztek.

Ebben az időben még Jan is családoknál lakott. Ekkor döntötte el, hogy házat vásárol. 1995-ben meglett a Jan-telek, ahol azóta is holland barátait, ismerőseit látja vendégül és nyaranta visszatér Jobbágytelkére. Ő lett a mindenki Jan bácsija, mert segítőkész, mindenkihez van egy kedves szava. Időközben nyelvi akadályok is elhárultak, mivel az évek során megtanult magyarul.

Karácsonykor eleinte 40-50 ajándékcsomagot hoztak, az idén már 1600 körül gyűlt össze. Kezdetben sokszor visszaküldték az ajándékokat a határtól, de ők kitartóan próbálkoztak. Először kisautóval, majd, amikor mind több és több ajándék gyűlt, már teherautóval érkezett a holland angyal. Egyik évben a félig üres teherautót megtöltötték ruhákkal, cipőkkel, kerékpárokkal. A ruhaneműt dobozonként minimális összegért kisorsolták, s gyűjtöttek pénzt az alapítványnak, amelyet az orvosi rendelő fenntartására fordítottak, és a község minden gyerekének kerékpárt is hoztak.

A község polgármestere szerint nagy segítség a településnek az, amit ők tesznek. A kilencvenes évektől gépeket, szerszámokat, több ezer biciklit, ruhaneműt, matracokat, cipőt hoztak ide.

Az alapítvány segítségével jelenleg kilenc falut látnak el: Ehedet, Hodost, Iszlót, Jobbágytelkét, Vadadot, Kisillyét, Iklandot, Mikházát és Búzaházát.

Jan fontosnak tartja a visszajelzéseket. Minden család válaszlevéllel köszöni meg az ajándékot, amit Hollandiában eljuttatnak az ajándékozókhoz. Az említett települések gyerekei is kapnak „cipősdoboznyi szeretetet”, amelyet holland gyerekek küldenek nekik karácsonykor.

Jacob és Jan szerint a szervezés sok papírmunkát igényel, több hónapon át tart a gyűjtés. Ebben segítségükre van a www. simbrias.nl internetes honlap is, és most már egyre több család tartja a közvetlen kapcsolatot az erdélyiekkel.

– Azért tesszük mindezt, mert úgy érezzük, még mindig szükség van ránk. Jó látni azt, hogy az emberek nagyon örülnek az ajándékoknak, de ami ennél is fontosabb, barátságok szövődtek az évek során az alapítványi tagok és a jobbágytelkiek között. Mivel idősek vagyunk, gondoltunk a kapcsolattartás folytatására is, mindannyian már gyerekeinket is beavatjuk az ajándékgyűjtésbe, az alapítványi teendőkbe, ezért hiszem azt, hogy az a kapcsolat, amelynek 1989-ben letettük az alapjait, örökké tart – mondta Jan.

Részt vettem az alapítvány zárógyűlésén, ahol a jobbágytelki Bakó Antal könnyes szemmel mondott köszönetet az útra készülődő hollandoknak mindazért, amit a községért tettek. Felemelő pillanat volt az is, amikor a holland barátok egymásnak is megköszönték azt, hogy jól dolgoztak a gyűjtés során, és azzal a reménnyel távoztak, hogy jövőben sikerül előteremteni az orvosi rendelő fenntartásához szükséges alapokat.

Az jelenti az igazi szabadságot, ha úgy ajándékozunk valakinek, hogy nem várunk érte cserében semmit. A megajándékozott közösségre hárul az a feladat, hogy szóval, cselekedettel, jó szívvel és hálával köszönje meg és viszonozza mindazt, amit ez a maroknyi holland csapat értük tett.

Cseke Erzsébet

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató