2019. október 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Beleöregedtem a szakmába, de nem tudom abbahagyni”

Miklós Gyula agrármérnökkel, a balavásári borlovagrend egyik alapító tagjával, a helyi borversenyek egyik szervezőjével a kis növényvédőszer-üzletében beszélgettünk. Sok mindennel foglalkozott élete során, és foglalkozik ma is, bevallása szerint hobbija a borászat.

– Küküllődombón születtem, Dicsőszentmárton mellett. Akkoriban igyekeztünk minél közelebb kerülni a szülőfaluhoz, a szüleinkhez. Minden hét végén hazajártam ételért édesanyámhoz. 

Rövid beszélgetésünk alatt elmondta, hogy 1977-ben végezte az egyetemet, az első években az egrestői termelőszövetkezethez került. Három falu tartozott hozzá: Balavásár, Egrestő és Fületelke. 

  Fotó: Nagy Tibor


Egyből bedobtak a mélyvízbe

– 1980-ban megbetegedett a volt főnököm, akkor, tetszett, nem tetszett, egyből bedobtak a mélyvízbe. Főmérnök lettem. A téeszt végigcsináltam 1991-ig, én oltottam le a villanyt. Átkerültem az Agromechez. Három évig dolgoztam a gépállomásnál, beindult a privatizáció. Akadt egy lehetőség, hárman megvásároltunk egy részleget a gépállomástól. Ment is a dolog ’97-ig, akkor jött egy nagy árvíz, ami elöntötte az egész Küküllő völgyét, így kénytelenek voltunk abbahagyni, mert bankhitelt vettünk fel. Így egy időre abbahagytam a privát életet.

– Mit csináltak addig?

– Földeket béreltünk, megdolgoztuk. Akkoriban öt traktorunk volt, a termést könnyű volt értékesíteni. Petre Roman, majd utána a Stolojan-kormány idején probléma nélkül el lehetett adni a gabonát. A Comcereal meghitelezte a termést, adtak nekünk műtrágyát, vegyszert, ősszel gabonával fizettünk. ’96-tól kezdtek kialakulni a piaci viszonyok, ahhoz már nehezen tudtunk alkalmazkodni. Azt hittük, hogy mindent tudunk, ám termelni tudtunk, eladni már nem. 

Azzal folytatta, hogy 1998-ban elment egy magáncéghez dolgozni, de az is csődbe ment. 

– A mezőgazdaságban akkor kezdődött a nagy szeparáció, rengetegen – orvosok, mérnökök – kezdtek el gazdálkodni. El akartam adni a traktoraimat ’98-ban, gondoltam, jó helyre megyek a magáncéghez. Szerencsére a bonyhai kollégám lebeszélt, nehogy eladjam, mert ki tudja, mi lesz holnap. S igaza volt, 2000-ben felültem a traktorra, dolgozgattam, fejlődött a cégem. 2002-től kezdtem a növényvédő szerekkel is dolgozni, a Fitocomon keresztül, majd 2004-től leváltam. Jelenleg saját üzletem van, és 110 hektár földet dolgozok meg.

– Saját terület?

– Nem, csupán 13 hektár az enyém, a többi bérelt. Nincs utódom, aki átvállalná, és nem látom értelmét, hogy 66 évesen földet vásároljak, hogy egy-két év múlva, amikor abba kell hagyni, mert egyszer csak abba kell hagyni, kínlódjak az eladással. 

– Azon a 13 hektáron mit termeszt?

– A fő kultúra a cukorrépa, a „mozdony”, bár az utóbbi években elég sokat veszített a gőzből. A cukorrépa épp csak kihozza, amit belefektetünk. Ezenkívül őszi gabonát termesztek, vetőmagot termelek. Árpát, tritikálét, búzát. Ősszel repcét vetek, olajnak. Annak tavasszal vagy nyáron adjuk el a termését.

– Van a repcének piaca?

– Van. Az előnye, hogy az első, amit értékesíteni tudunk. Júliusban levágjuk, s általában rögtön viszik is. Tavasszal a répavetés után következik a szójavetés, és a hobbim: kölest termelek, azonkívül fénymagot. Ez a nyári köles, egy gabonaféle, a kanárik fogyasztják. De termesztek gyógynövényt is, máriatövist. Abból készül a silymarin, a részeges agrármérnökök máját hozza rendbe – mondta viccesen. Ez az egyedüli májregeneráló szer, az összes májgyógyszer alapanyaga. Voltak évek, amikor a köles raktáron maradt. Az idén nem tudom, mi történt, verekednek érte. Főleg a papagájoknak veszik, de embernek is jó, a renyhe bélműködést serkenti.


Gyula, termessz már rozsot!

– A helyzet az, hogy beleöregedtem a szakmába, de nem tudom abbahagyni. A feleségem megállna, de ő is csak mondja, mert látom, hogy folyton a számítógép előtt ül. Könyvelő, ő volt a gépállomás főkönyvelője. Az iparból jött utánam Medgyesről. Elcsábítottam falura – mondja mosolyogva, majd hozzáteszi: a megtermelt vetőmagot hivatalosítják, levarrják, címkézik, kezelik, úgy adák el. A többi áru a szabad piacon kerül értékesítésre.

A továbbiakban elmondta, hogy termesztenek még tavaszi árpát, legújabban zabot is, most meg rozzsal próbálkozik. Ugyanis a pálinkafőzdék viszkit kezdtek főzni. Megkapták a licencet, és egyfolytában kapacitálják: Gyula, termessz már rozsot! Így jövőre lesz rozs is. 


„Az unitarizmus, a világhoz való szabad hozzáállás lényegesen meghatározta az életemet”

– A hobbim a borászat – folytatja beszélgetőtársam. – Van közel egy hektár szőlőm. Fele itt, fele Küküllődombón. A dombói szőlőt azért tartottam meg, mert amíg édesanyám élt, ha tetszett, ha nem, kéthetente el kellett menni permetezni, és így legalább meglátogattam édesanyámat is. Amíg nem volt szőlőm, hónapok teltek el, hogy szegény szüleimet nem látogattam meg. A másik pedig az, hogy nagyon szeretem a szülőfalumat, Dombót, unitárius falu, és az unitarizmus, a világhoz való szabad hozzáállás lényegesen meghatározta az életemet. A magyarságtudatom után az unitarizmus volt, ami meghatározott, utána jött a szakma. Dombóra járunk templomba, oda járunk úrvacsorát venni. Mindenhol jó, de Dombónak a szabad gondolkodását, a tudományokhoz való hozzáállást, a nyitottságot, ami ott volt, nem találtam meg sehol máshol.


Akinek van bora, van barátja 

– A szőlőt is eladja?

– Nem. Feldolgozom bornak. Akinek van bora, van barátja. Én nagyon keveset iszom, sokszor eljönnek hozzám, s megkérdik: milyen a borod? Kóstoljátok meg, mondom nekik.

– Egy hektáron sok bor lesz…

– Kb. hat-hétezer liter. 

– Ennyi kell a barátoknak?

– Nem, van benne egy kis üzlet is, mert ez a hobbi sokba kerül. Emellett gyakran megyünk kirándulni. Most épp Svájcba készülünk, tavaly voltunk Franciaországban, Strasbourgban és környékén, Németországban, azelőtt Burgenlandban, Dél-Tirolban. A Magyar Borlovagrendek Országos Szövetsége minden évben szervez kirándulást. 


Másik hobbija a biciklizés

Miklós Gyulának a borászkodás mellett a másik hobbija a biciklizés. 

– A véletlen úgy hozta, hogy megismerkedtem Fóton egy leendő barátommal, és 2000-ben megterveztük az első biciklitúrát. 36-an kerekeztünk Balavásárról Fótra. 2007-ben szerveztük meg a következő kerékpártúrát, utolsónak szántuk a 2013-ast. Nagyjából ugyanazon az útvonalon mentünk: Balavásár, Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Abrudbánya, Gyula, egészen Fótig. 

A tavaly azonban azt mondtuk, még nem vagyunk olyan öregek, még egyszer megpróbáljuk. Nem mertünk útvonalat változtatni, pedig szerettünk volna Torockón keresztül menni, a Scărişoara vonalon Belényesnél kimenni a hegyek közül, de úgy tűnt, túl nehéz az az út, itt meg már a kocsmákat is ismerjük.

– Ez hány kilométer?

– 765 kilométer, 10 nap alatt tekerjük le. A Bucecea-tetőig van baj, ahonnan a Fekete-Körös ered, onnan már csak lefelé visz az út. Ezenkívül szimfonikus zenét hallgatok, ami agronómusokra nem jellemző – fejezte be az életútidézést Miklós Gyula.

***

Az idei balavásári nemzetközi borversenyen is jól szerepeltek a község borosgazdái. A balavásári, kis- és nagykendi, valamint szénaverősi termelők, Iszlai Jenő, Csegzi Tibor és Miklós Gyula révén, hét aranyérmet, 25 ezüstöt, 18 bronzot és 17 dicséretet szereztek, és helyben tartották a nagyaranyat is, amely egy szentdemeteri pincészethez került. 





Kapcsolódó cikkek:

Befejezték a Bethlen Gábor-szobrot

2019-10-07 16:14:52 // Mózes Edith

November 15-i avatásra készül a marosvásárhelyi RMDSZ