Híres erdélyi magyarok
2015-04-23 14:09:45
- Kuti Márta
Áprilisi évfordulók, 2015
Áprilisi évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Pósa Lajos (Radnót, 1850. ápr. 9 – Bp., 1914. júl. 9.): költő, ifjúsági író. A bp.-i egy. bölcsészeti karán tanári oklevelet szerzett. Egy évig mint tanár működött Bp.-en, aztán újságírói pályára lépett. Eleinte a Bolond Miska c. humoros lap, később az Ellenőr, 1875-től a Nemzeti Hírlap, 1881-től a Szegedi Napló munkatársa, 1889-től haláláig ismét Bp.-en élt. Benedek Elekkel együtt megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot Az Én Újságom címmel, és annak szerk.-je volt. 1892-ben beválasztották a Petőfi Társ.ba. Számos verseskötete és több mint 50 kötetnyi gyermekverse jelent meg. Több száz versét megzenésítették. Műveit számos idegen nyelvre lefordították. F. m.: Pósa Lajos költeményei (Szeged, 1883); Tíz év alatt (Szeged, 1886); Édes anyám (versek, Bp., 1897); Száll az ének (Bp., 1899); Lidike (versek, Bp., 1920); A magyar nép kesergője (Bp., 1921).
Ungár Anikó, Székely Józsefné (Kapnikbánya, 1790. ápr. 10 – Kolozsvár, 1862. dec. 25.): az erdélyi színészet úttörőinek egyike. Kótsi Patkó János tanítványa, 1808-ban férjhez ment pályatársához, Székely Józsefhez. 1825-ben Miskolcon és Pozsonyban, 1827-ben Budán, 1831-ben Pesten játszott különböző vándortársulatokkal. Ekkor visszavonult a színpadtól. Széles skálájú művész volt. F. sz. Shakespeare-szerepekben: Júlia (Rómeó és Júlia), Desdemona (Othello), Ofélia (Hamlet); Amália (Schiller: A haramiák); Lujza (Schiller: Ármány és szerelem); Stuart Mária (Schiller); Mária (Goethe: Clavigo).
Jancsó Elemér (Marosújvár, 1905. ápr. 10 – Kolozsvár, 1971. nov. 12.): irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, ~ Béla öccse. Egy.-i tanulmányait Bp.-en az Eötvös Kollégium tagjaként és Párizsban végezte. Hazatérve a kolozsvári ref. kollégium tanára lett. Munkái az Erdélyi Irodalmi Szemlében, az Erdélyi Helikonban és a Nyugatban jelentek meg. Dezséri László álnéven a Korunkban is közölt tanulmányokat. Mint az Erdélyi Ritkaságok c. könyvsorozat szerk.-je, kiadta Bölöni Farkas Sándor és Bod Péter műveit. 1942–1945 között az Erdélyi Tudományos Intézet, majd a kolozsvári egy. m. irodalomtörténeti tanszékének tanára. Jelentékeny pedagógiai tevékenysége mellett irodalom- és művelődéstörténeti munkássága is kiemelkedő. Sajtó alá rendezte Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty és Kuncz Aladár műveit. F. m.: Északafrikában (Cluj-Kolozsvár, 1931); Az erdélyi irodalom útjai 1918–1931 (Új arcvonal c. antológiában, Kolozsvár, 1931); Északi rokonainknál (Nagyvárad, 1932); Az erdélyi magyar líra tizenöt éve (Kolozsvár, 1934); Erdély irodalmi élete 1918-tól napjainkig (Bp., 1935); Az erdélyi magyarság életsorsa nevelésügyének tükrében 1914–1934 (Bp., 1935); A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században (Cluj-Kolozsvár, 1936); Az erdélyi színészet hőskora (Cluj-Kolozsvár, 1939); Reményik Sándor élete és költészete (Kolozsvár, 1942); Bölöni Farkas Sándor élete és munkássága 1795–1842 (Kolozsvár, 1942); Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai (Bukarest, 1955); A felvilágosodástól a romantikáig (tanulmányok, Bukarest, 1966); A magyar irodalom a felvilágosodás korában (Bukarest, 1969); Irodalomtörténet és időszerűség. Irodalomtörténeti tanulmányok 1929–1970 (bev. Szigeti József, Bukarest, 1972); Kortársaim. Tanulmányok, cikkek, portrék, bírálatok 1928–1971 (sajtó alá rendezte Mózes Huba, Bukarest, 1976).
Rómer Flóris Ferenc (Pozsony, 1815. ápr. 12 – Nagyvárad, 1889. márc. 18.): régész, művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1860, r. 1871). 1830-ban a Benedek-rendbe lépett, bölcsészeti doktor lett. 1839-től a győri gimn.-ban a m. és latin nyelv, utóbb a természetrajz tanára. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-től Pozsonyban a felső isk. természetrajztanára. A szabadságharc alatt kapitányi rangot szerzett. A Bach-korszakban 8 évi börtönre ítélték. 1854-ben kiszabadult, majd több helyen tanított és volt nevelő. 1861-ben Pestre költözött, kivált a bencések kötelékéből, előbb az MTA kézirattárnoka, 1862-től gimn. ig., 1868-ban az egy-en az archaeológia tanára lett. 1869-től az MNM régiségtárának őre. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki. 1861 – 68 között Ráth Károllyal együtt szerk. a Győri Történeti és Régészeti Füzeteket. 1868 – 72 között az Archaeológiai Értesítőt, 1864 – 73 között az Archaeológiai Közleményeket szerk. ~ érdeme, hogy az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát 1876-ban Bp.-en tartották meg. Kiadatlan, saját rajzaival ellátott többkötetes naplója a m. régészet, művészettörténet és műemlékvédelem igen értékes forrása. A m. régiségtudomány egyik alapítója és kiváló művelője volt. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. F. m.: Pozsony régészeti műemlékei (Pozsony, 1856); A Bakony (Győr, 1860); Műrégészeti kalauz különös tekintettel Magyarországra (Pest, 1866); Díszlapok a római könyvtárban őrzött négy Corvin-Codexből (Pest, 1871); A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei (Bp., 1873); A régi Pest (Bp., 1873); Régi falképek Magyarországon (Bp., 1874); Résultats généreaux du mouvement archéologique en Hongrie (Bp., 1878).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
