Híres erdélyi magyarok
2015-03-19 13:38:58
- Kuti Márta
Márciusi évfordulók, 2015
Márciusi évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
TUTSEK ANNA, TÁBORI RÓBERTNÉ (Kolozsvár, 1865. márc. 12 – Bp., 1944. dec. 17.): író. Tábori Róbert második felesége, Tábori Piroska író anyja. 1894-től a Magyar Leányok c. képes hetilap szerk.-je. Írói pályáját novelláskötetekkel kezdte, később az ifjúsági irodalom művelésére tért át. Különösen a női olvasóközönség polgári rétegeiben voltak olvasottak erkölcsjavító célzattal írt konzervatív szemléletű írásai. F. m. Viola története (r. Bp., 1895); Szélvész kisasszony (elb., Bp., 1898); Cilike (regénysorozat, Bp., 1904 – 14); A hegyek között (r., Bp., 1920).
KRÜZSELYI ERZSÉBET (Máramarossziget, 1875. márc. 21 – Szatmárhegy, 1953. okt. 15.): költő, ~ Bálint leánya. Nyolcéves korában hallóidegeit hűdés érte, teljesen megsüketült, látása is korán meggyöngült, úgyhogy a külvilágot csak „örök csenddel, ködön át” érzékelte egész életében. Édesapja, ~ Bálint jogak.-i tanár irányította tanulmányait, s ugyancsak ő vezette be az irodalomba. Első írásai (cikkek, elbeszélések, humoreszkek és versek) Viski Böske néven láttak napvilágot. Szárnypróbálgatásain főleg Tompa Mihály hatása érezhető (őszi és temetői hangulatok). Az 1920-as években az újabb erdélyi líra (Reményik, Áprily) erős lendületet adott költészetének. F. m. Versek (Máramarossziget, 1897); Újabb versek (Máramarossziget, 1902); Örök csendben (Máramarossziget, 1907); Csendország dalai (Bp., 1913); Hangtalan lírán (Máramarossziget, 1924); Örök csenddel ködön át (Bp., 1928).
FILEP IMRE, REMETEI (Nagyszeben, 1915. márc. 21 – Bp., 1970. dec. 16.): unit. helyettes püspök. Lelkészi oklevelet a Kolozsvári Unit. Teológiai Ak.-n szerzett. Kolozsvár székhellyel központi missziói lelkész (1942–44) és a besztercei unit. gyülekezet alapítója. Áttelepült Mo.-ra (1945); a Szentesi Népi Kollégium vezetője (1945–46), majd a hódmezővásárhelyi unit. gyülekezet lelkésze (1946–53). 1953-tól a bp.-i unit. egyházközség lelkésze. Az International Association Religious Freedom (IARF) Végrehajtó Bizottságának tagja (1959), nemzetközi konferenciákon működött közre és tartott előadást. Részt vett a Keresztyén Békekonferencia munkájában is. 1966-tól püspöki helynök, majd a mo.-i unit. egyház h. püspöke volt (1968–70). Cikkei jelentek meg egyházi lapokban.
THOLDALAGI MIHÁLY (Nagyencse, 1580 körül – Gyulafehérvár, 1642. márc. 24.): erdélyi nagybirtokos főnemes, diplomata. Székely Mózes híve. 1602-ben török földre bujdosott, majd 1603-ban a brassói csatában fogságba esett. Basta György fogságából 10 hónap múlva szabadult. Bethlen Gábor alatt 1624-ben Marosszék főkirálybírája, többszörös portai és lengyelo.-i követ. 1625-ben a gyarmati, 1627-ben a szőnyi békekötésnél a fejedelem egyik békebiztosa. Bethlen halála után I. Rákóczi György mellé állt. 1636-ban háromszéki főkapitány, fejedelmi tanácsos lett. Emlékiratai (kiadta Mikó Imre: Erdélyi Tört. Adatok I.) és Követségi naplói (kiadta Ötvös Ágoston: MTA Ért. 1861–62; Szilágyi Sándor: Tört. Tár, 1881, 1882) a kor történetének fontos forrásai.
AJTAI KOVÁCH SÁNDOR (Kolozsvár, 1845. márc. 23 – Bp., 1917. jún. 4.): igazságügyi orvostani kutató, egyetemi tanár. Orvosi oklevelét 1868-ban szerezte Pesten, s ugyanekkor a kórbonctani tanszék tanársegéde lett. 1872-ben Kolozsvárott az általános kór- és gyógyszertan rk., 1873-ban ny. r. tanára. 1874-ben a törvényszéki orvostan és orvosi rendészet tanára. 1881–82-ben az egy. rektora. 1883-tól 1915-ig a törvényszéki orvostan tanára a bp.-i egy.-en, 1906–07-ben rektor. Szakirodalmi munkássága a törvényszéki orvostani anatómia körét öleli fel.
MURÁNYI GYŐZŐ (Torda, 1895. márc. 23 – Bp., 1979. márc. 14.): író. A kolozsvári tudományegy.-en szerzett jogi doktorátust 1924-ben. Jogászként dolgozott. 1949-től vállalati jogtanácsos nyugdíjazásáig. Társadalomtudományi cikkei jelentek meg különféle napilapokban, főleg a Pester Lloyd c. lapban. – F. m.: A megátkozott (Baudelaire életrajzregénye, Bp., 1957).
GEGŐ ELEK (Csíktapolca, 1805. márc. 25 – Pozsony, 1844. okt. 9.): egyházi szónok, néprajzi író, történész, az MTA l. tagja (1835). 1826-ban belépett a ferenciek rendjébe. Miután Székesfehérvárt, Nagyszombatban és Pozsonyban elvégezte a teológiát, 1829-ben pappá szentelték. Pozsonyban, majd Pesten lelkészkedett. Néhány év alatt hazafias szellemű hitszónoklataival országos nevet szerzett. A Habsburg-barát egyházi vezetés ezért Pestről eltávolította, és Szombathelyre rendelte lelkésznek. 1835-ben az MTA megbízásából a bukovinai és moldvai csángómagyarokat kereste föl, róluk írta A moldvai magyar telepekről c. művét. 1844-ben kilépett a rendből és világi pap lett. Széles körű irodalmi és történetírói munkásságot fejtett ki. Egyházi beszédei és cikkei a korabeli folyóiratokban jelentek meg. F. m.: Ünnepi beszédek (Pest, 1832–36); Magyarország története (Pest, 1833–34); Nyelvtudomány (Pest, 1834); A moldvai magyar telepekről (Buda, 1838).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
Kuti Márta
