2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Decemberi évfordulók, 2014

Decemberi évfordulók, 2014

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

SZABÓ KÁROLY (Köröstarcsa, 1824. dec. 17 – Kolozsvár, 1890. aug. 31.): történész, bibliográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1858, r. 1871). 1833 – 42-ben a debreceni kollégiumban tanult, 1842–43-ban Késmárkon jogot hallgatott. Joggyakornok volt Késmárkon, azután táblai jegyző Pozsonyban. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1846-ban a fiumei tengerészeti tanfolyam hallgatója. 1847–48-ban Toldy Ferenc irányításával egy magyar írói életrajzgyűjteményen, a Magyar Tudósok Tárán dolgozott Pesten. Részt vett a szabadságharcban és főhadnagyi rangot ért el. 1850–55-ben gr. Teleki Józsefnek segédkezett A Hunyadiak kora Magyarországon c. műve munkálataiban (az öt kötetből négyet ~ egyedül rendezett sajtó alá). 1855–59 között a nagykőrösi ref. gimnázium tanára. 1859-től mint az Erdélyi Múzeum-egylet könyvtárosa és a ref. kollégium tanára Kolozsvárott élt. 1873-tól a kolozsvári egyetemen a magyar történelem r. tanára, 1882–83-ban az egyetem rektora. A régi magyar irodalom kiemelkedő kutatója. Forrásfeltáró, rendszerező és bibliográfiai munkássága alapvető jelentőségű a régi magyar történelem kutatása számára. Szophoklész és Euripidész drámáiból, valamint Thierry történelmi munkáiból fordított magyarra. – F. művei: Magyarország történetének forrásai (I – IV., Pest, 1860–64); Kisebb történelmi munkái (I –II., Bp., 1873); Régi magyar könyvtár (I–IV., Bp., 1879–98, utolsó két kötetét halála után Hellebrant Árpád egészítette ki és rendezte sajtó alá); Kun László (Bp., 1886).

DANIEL ISTVÁN, BÁRÓ (Vargyas, 1684. dec. ? – Szászvesszős, 1774. márc. 24.): politikus, író. Tanulmányait 1701-ben végezte el a kolozsvári unitárius kollégiumban, majd Bethlen Miklós gróf erdélyi kancellár udvarába került. A Rákóczi-szabadságharc idején eleinte az udvar pártján állott, majd 1704-ben bátyjával, ~ Péterrel együtt Rákóczihoz csatlakozott. A kurucok megbízásából követségben járt a havasalföldi fejedelmi udvarban, majd 1705-ben Forgách Simon tábornok, 1706-ban Pekry Lőrinc segédtisztje és ezredében egy század kapitánya lett. A Rákóczi-szabadságharc hanyatlása idején számos erdélyi mágnással együtt Moldvába ment, ahonnan menekülttársai ügyük képviseletében 1711 tavaszán Szatmárra küldték, és itt közreműködött a békeszerződés létrehozásában. III. Károly és Mária Terézia idején királyi meghívottként részt vett az erdélyi országgyűléseken. 1737-ben bárói rangot nyert; 1745-től haláláig Udvarhelyszék főkirálybírája volt. Jelentékeny szerepet játszott az egyházi életben; a nagyenyedi kollégium és a székelyudvarhelyi gimnázium gondnokaként kifejtett tevékenysége a nevelésügy terén is említésre méltó. – F. művei: István fiához intézett intelmei: Monita paterna… (Szeben, 1752); Descriptio vitae Stephani liberi baronis de Daniel (önéletrajza, Nagyszeben, 1764).

JÁNOSI FERENC (Dés, 1819. dec. 20. – Bp., 1879. jan. 3.): tanár, publicista. Nagyenyeden jogot és teológiát tanult, majd németo.-i egyetemeken kémiát és természetrajzot. 1848-ban honvédhuszárnak állt, de hamarosan a nagyváradi hadianyaggyárba rendelték, ahol a puskaporgyártás körül tevékenykedett. A szabadságharc után vizsgálati fogságot szenvedett, majd 1850-től Nagykőrösön természetrajz-kémia szakon gimnáziumi tanár. 1853-tól Pesten újságírói és publicisztikai tevékenységet folytatott. A kiegyezés után az igazságügyi minisztériumban titkár. 1867–77-ben az Orsz. Törvénytárat és a Rendeletek Tárát szerkeszti. Népszerű természettudományi cikkeket is írt, ezek sorában 1860-ban Mo.-on az elsők között ismertette Darwin tanait (Új természetrajzi elmélet. A nemek eredete. Bpesti Szle, 1863). Fordított természettudományos és történelmi munkákat (Lamartine, Stuart Mill, Reuchlin). – F. művei: Föld- és természetrajz (Pest, 1852); Találmányok könyve (Salamon Ferenccel, Pest, 1857); Magyarország alkotmánya.

ANTOS JÁNOS (Réty, 1819. dec. 22 – Abony, 1906. nov. 20.): 1848–49-es vezérkari honvéd alezredes, földbirtokos. Nagyenyeden jogi tanfolyamot végzett. 1838-tól hadapród a II. székely gyalogezrednél, 1842-ben hadnagy lett. Az 1848–49-es szabadságharcban előbb a zalatnai kincstári uradalom területén a rendfenntartó csapatok parancsnoka, később Szenttamásnál, Manswörthnél, Kápolnánál, Isaszegnél harcolt. Budavár ostrománál lett alezredes. Részt vett az 1849. aug. 2-i debreceni csatában. Világosnál tette le a fegyvert. Hatévi várfogságra ítélték. 1851-ben kegyelem útján szabadult. Ezután megnősült és Abonyban gazdálkodott. – Műve: Naplójegyzetek (Századok, 1907).

NYISZTOR GYÖRGY (Szatmárnémeti, 1869. dec. 22 – Bp., 1956. jan. 7.): földmunkás, politikus. Apja földmunkás, anyja cseléd volt. Gyermekkorában cselédnek, azután gulyásbojtárnak, kanásznak adták. Később favágó; majd Szatmárnémetiben a szeszgyárban dolgozott napszámosként. Az 1890-es évek elején kapcsolatba került a kubikosmozgalommal, hamarosan megismerkedett a szocialista eszmékkel, s Szatmárnémetiben két társával megalakították az SZDP helyi szervezetét. Vidékre járt, szervezte a magyar és román munkások, földmunkások aratósztrájkjait, munkásmegmozdulásait. 1906. jan. 7-én a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének alakuló ülése a központi vezetőségbe, majd a Szövetség titkárává választotta. Mint függetlenített vezető vett részt az ország különböző pontjain megélénkülő sztrájkmozgalmakban, s hamarosan a mozgalom egyik legismertebb agitátora lett. Igen jó szónok. Részt vett a Mezőfi Vilmos és hívei elleni vitákban, valamint 1907-ben a pécsi szabadoktatási kongresszus munkájában. Cikkeket írt a földmunkások lapjába, a Világszabadságba. A Szövetség vezetőségén belül mindinkább a következetes baloldali álláspont vezéralakja. Részt vett az 1918. októberi forradalmi megmozdulást előkészítő szociáldemokrata megbeszéléseken. A köztársaság kikiáltása után a párton belül a baloldalhoz tartozott, 1919 márc.-ában belépett a KMP-be, a Tanácsköztársaság idején földművelésügyi népbiztos. A proletárdiktatúra bukása után igyekezett a Földmunkás Szövetséget továbbra is fenntartani, azonban néhány nap múlva, aug. 5-én elfogták. 1920-ban kilenc népbiztos társával együtt bíróság elé állították. A hírhedt népbiztosperben életfogytiglani fegyházra ítélték. 1921-ben a fogolycsere-egyezmény keretében a SZU-ba került. 1945-ben nyugdíjasként hazajött, s pártmunkát végzett haláláig. – Irod. Takács József: A földmunkásmozgalom története (Bp., 1926); Réti László: Ny. Gy. (Csillag, 1956. 3. sz.); Réti László: Ny. Gy. (Szabad Nép, 1956. 8. sz.).

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató