2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Decemberi évfordulók, 2014

Decemberi évfordulók, 2014

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

ILLYÉS ELEMÉR (Torja, 1919. dec. 7 – Pievedi Tremosine, Olaszo., 1989. aug. 4.): történész. A kolozsvári tudományegyetem jogi karán szerzett doktori diplomát. Egyetemi évei alatt részt vett az erdélyi falukutató mozgalomban, s cikkei jelentek meg folyóiratokban. 1943-ban állami ösztöndíjjal Rómában és Heidelbergben folytatott államtudományi tanulmányokat. 1946-ban kivándorolt Brazíliába, majd 1953-ban Portugáliában telepedett le. A hetvenes évek közepén Németországba, München közelébe költözött. Élete utolsó éveit É-Olaszországban, a Garda-tó partján töltötte. Az 1970-es években kezdett Erdéllyel kapcsolatos anyagot gyűjteni, és ellátogatott szülőföldjére. Erdély változása c. művének résztanulmányait közölte az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, az Irodalmi Újságban. Írásainak központi témája a romániai magyar etnikum története. Sajtó alá rendezte Orbán Balázs 19. sz.-i témájú munkáját. Bp.-i látogatása alkalmából (1988) a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) szervezésében a Kossuth Klubban előadást tartott, az Élet és Irodalomban megjelent a vele folytatott beszélgetés erdélyi kutatásairól (1988. nov. 8.); a nyugati magyar értelmiség egyik legkiválóbb Erdély-szakértője volt. – Művei: Erdély változása. Mítosz és valóság (München, 1975, 1976, németül 1981, angolul 1982); Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból (I-VI, Pest, 1868-73, hasonmás kiadás, Firenze-München, 1981); Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area (New York, 1988).

SZALAY GYULA (Kézdivásárhely, 1889. dec. 8 – Bp., 1978. jún. 4.): történetíró, tanár. 1913-ban tanári, 1915-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett a kolozsvári tudományegyetemen. 1913-20-ban Szabadkán, 1920-tól nyugalomba vonulásáig (1957) bp.-i középiskolákban tanított. Cikkei és versei különböző folyóiratokban (Búvár, Délvidék, Magyar Leányok, Pécsi Napló, Székelyföldi Lapok) jelentek meg. – F. művei: Kézdivásárhelyi Szőtsi István főbíró élete és nemességi pöre (Szamosújvár, 1915); A Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium története 1687-1937 (Bp., 1937).

GELEJI KATONA ISTVÁN (Gelej, 1589 – Gyulafehérvár, 1649. dec. 12.): erdélyi ref. püspök, egyházi író. Hétéves korában kóborló törökök elrabolták. Anyja csak hosszas keresés után akadt rá, s váltotta ki a szolnoki törököktől. Abaújszántón, Göncön, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon tanult, majd Bethlen Gábor támogatásával 2 évig a heidelbergi egyetemen. 1618-ban a gyulafehérvári főiskola tanára és igazgatója. 1619-től a fejedelem öccsének, Bethlen Istvánnak a nevelője, az ő kísérőjeként még egyszer járt Heidelbergben 1621-ben. Károlyi Zsuzsanna, majd annak halála (1622) után Bethlen Gábor udvari papja. 1633-tól haláláig erdélyi ref. püspök. Erdélyben ő szervezte feudális államegyházzá a ref. egyházat. A kálvinista ortodoxia egyik legkeményebb kezű, merev képviselője volt, és a haladó szellemű puritánus törekvések konok ellenfele. Egyik szerkesztője az Öreg graudál (Gyulafehérvár, 1636) c. énekeskönyvnek, amelyet a puritánok ellen készített. Előszava fontos zenei művelődéstörténeti emlékünk. Ortodox dogmatikáját Titkok titka (Várad, 1645–49) c. munkájában fejtette ki. Ennek függelékeként adta ki Magyar grammatikatska c. munkáját, ezzel nagymértékben előrevitte helyesírásunkat, s hozzájárult nyelvünk stilisztikai sajátosságainak s a korabeli nyelvhelyességi kérdéseknek a feltárásához. A német Sprachgesellschaftok mintájára Erdélyben nyelvművelő társaságfélét szervezett. – F. művei: Magyar grammatikatska (Toldy Ferenc szerkesztésében: Corpus grammaticorum, Pest, 1866).

HAJDU ZOLTÁN (Radnótfája, 1924. dec. 16 – Bukarest, 1982. febr. 12.): költő, műfordító, festőművész, zeneszerző. Középisk. tanulmányait a marosvásárhelyi ref. kollégiumban végezte. A II. világháború után két évig Belgiumban és Dániában tartózkodott. Hazatérve bekapcsolódott a Magyar Népi Szövetség munkájába. 1950-ben jelentek meg először versei az 50 vers c. antológiában. Sütő Andrással közösen írt színművét, a Mezítlábas menyasszonyt ugyanebben az évben mutatták be Kolozsváron. Ezért a művéért Állami Díjat kapott. Az 50-es években Bukarestben a Művelődés, a Falvak Dolgozó Népe c. lapoknál és a Román Rádió munkatársaként dolgozott. Megszervezte és egy ideig igazgatta az Állami Székely Népiegyüttest, amely Maros Művészegyüttes néven vált ismertté. Több verseskötetet publikált és fordított. 1960-ban betegsége miatt nyugdíjba ment. Életének utolsó másfél évtizedében nonfiguratív festészettel és zeneszerzéssel foglalkozott. Hangszeres és dalműveket írt, ezeket Bukarestben, Marosvásárhelyen, Bécsben és Brüsszelben adták elő. – F. m. Mindhalálig (versek, Bukarest, 1950); Kirándulás (versek, Bukarest, 1954); Csillag a Maroson (Bukarest, 1955); Egyszerű énekek (versek, Marosvásárhely, 1956); Farkastanya (versek, Bukarest, 1956); Furulyaszó (versek, Marosvásárhely, 1957); Kövek az útszélen (versek, Bukarest, 1964); Égszínkék mágia (versek, Bukarest, 1970); Kérdező (Bp., 1978). – Irod. Lőrinczi László: Búcsúszó H. Z.-ról (A Hét, 1982. 8. sz.); Kovács János: Emlékezés egy költőre (A Hét, 1984. 52. sz.). 

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.  

(Folytatjuk)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató