Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk,
akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)
PATSCH FERENC (Verespatak, 1919. máj. 1. – Bp., 1979. aug. 4.): bányamérnök, Kossuth-díjas (1952). Tanulmányait 1937-ben a II. Károly Király Politechnikumban kezdte Bukarestben, 1940-ben Sopronban folytatta, ahol a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bányamérnöki Karán 1942-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Gyakorlati idejét 1942. márc. 1-jén kezdte a MAORT-nál (Magy. Olajipari Rt.), aug. 1-jétől Erdélyben a Hungaria Vegyiművek ólom- és szénbányájában működött. 1943. jan.-tól ismét a MAORT-nál dolgozik, kutatási üzemvezető, folyamatosan irányítja a kutatási területek munkáját. Nevéhez fűződnek az első mélyfúrások, illetve ferdefúrások lemélyítései. 1950-től 1955-ig Lovásziban üzemvezető főmérnök a Magyar–Szovjet Olajipari Rt.-nél. A magyar olajipar országos szintű szervezeti átalakítását követően 1957-től 1964-ig a Dunántúli Kőolajfúrási Üzem főmérnöke. 1964. márc. 1-jétől az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (OKGT) Fúrási Főosztályának, később a Nemzetközi Főosztály vezetője. Nyugdíjba vonulása után az OKGT vezérigazgatójának szaktanácsadója. Jelentős magyar és idegen nyelvű szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a nagymélységű fúrások és a jetfúrási technológia tárgykörében. Kitüntették a Bányászati Szolgálati Érdeméremmel (1960).
HALMÁGYI ISTVÁN (Szilágysomlyó, 1719 – Kilyén, 1785. máj. 1.): főispán, naplóíró. A kolozsvári ref. kollégiumban tanult, majd külföldi tanulmányút után az erdélyi főkormányszék szolgálatába állt. Előbb titkár, majd királyi táblai bíró, Marosszék főkirálybírája, végül Háromszék vm. főispánja lett. Első naplója külföldi utazásról és göttingeni egyetemi tanulmányairól (1752-53) szól, másik magyar nyelvű naplója 1762-től 1769-ig ismerteti az erdélyi közállapotokat és társadalmi életet. Művei: H. I. naplói 1752-53, 1762-69, és Iratai (Közzétette: Szádeczky Lajos, Bp., 1906).
NAGY KÁLMÁN (Kolozsvár, 1939. máj. 5. – Kolozsvár, 1971. okt. 9.): nyelvész, műfordító. Kolozsvárt a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát (1960). 1971-ig Nagybányán általános isk. tanár volt, majd 1971. febr.-tól haláláig az Utunk c. irodalmi hetilap szerkesztője. Nyelvészeti és műfordítói munkásságának kiemelkedő eredménye a finn Kalevala új magyar fordítása. Lefordította Martti Larni A szép disznópásztorlány c. művét (Bukarest, 1968). F. m.: Kalevala földjén. Részletek a Kalevalából (Bukarest, 1969); Kis magyar nyelvtankönyv különös tekintettel a nyelvhelyesség mindennapi kérdéseire (Bukarest, 1970); Kalevala (műfordítás, Bukarest, 1972); Kalevala (Bp., 1975).
BÉRCZY ERNŐ, MÁRTON (Nagyvárad, 1889. máj. 7. – Bp., 1931): színész, rendező. Rákosi Szidi színiiskolájának elvégzése után Kolozsvárra, innen Debrecenbe, majd Krecsányi buda-temesvári társulatához szerződött. Az 1920-as években a Belvárosi Színház és a Renaissance Színház tagja volt. E két színháznál rendezőként is működött. 1928-ban az Új Színház szerződtette főrendezőnek. – Sz. Tódor (Földes Imre: Terike), Szvetozár (Szenes Béla: A buta ember), Tamás (Szenes Béla: A gazdag lány), Hubert (Savoir: Kékszakáll nyolcadik felesége).
