Híres erdélyi magyarok (1000–1990)*
2013-05-03 13:24:17
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
1. ÓVÁRY-ÓSS JÓZSEF (Dés, 1913. máj. 2. – Bp., 1981. jan. 30.): újságíró, kiadói szerkesztő. A kolozsvári református gimnázium elvégzése után 3 évet végzett a kolozsvári tudományegyetem természettudományi karán. Miután megnyert egy irodalmi pályázatot, a kolozsvári Ellenzék c. napilap munkatársa lett. 1938–1939-ben az Aradi Hírlap szerkesztője. Baloldali-liberális újságírói tevékenysége miatt a jobboldali román körök hevesen támadták. 1939-ben Mo.-ra szökött. Észak-Erdély visszacsatolása (1940) után a kolozsvári Ellenzék egyik szerkesztője. 1944-ben behívták katonai szolgálatra, és haditudósító lett. 1945–1949-ben hadifogoly volt a SZU-ban. Hazatérése után nem kapott újságírói állást, s évekig segédmunkából élt. Később az Akadémiai Kiadó külső munkatársaként angol, francia és latin nyelvű kiadványok lektorálását végezte. 1959-től nyugdíjazásáig (1973) a Medicina Könyvkiadó felelős szerkesztője. Cikkei különböző lapokban jelentek meg, sokat foglalkozott a magyar orvosi szaknyelv kérdéseivel. A magyar orvosi szaknyelv helyesírásának néhány kérdése (Bp., 1963). Fordításai jelentek meg román nyelvből. Tagja volt az MTA Szaknyelvi Bizottságának.
2. TREIBER JÁNOS (Debrecen, 1913. máj. 4 – Kolozsvár, 1975. nov. 7.): geológus. A kolozsvári egyetemen 1937-ben tanári oklevelet szerzett, 1941-től ugyanott az ásvány- és földtani tanszéken gyakornok, tanársegéd, majd docens. Főként a szerkezeti kőzettannal foglalkozott. Több munkája jelent meg az erdélyi Kelemen-havasok, a Görgényi-hegység és a Hargita földtani szerkezetéről, vulkanológiájáról, kőzettanáról. Ásvány-kőzettani és kémiai vizsgálatok alapján különítette el a vulkáni kitörések egyes fázisait. Vizsgálta e hegységek agyagásványos zónáit, ásványosodását, az Erdélyi-medence agyagos üledékeit, talajait. 1949–1973 között 51 cikke, könyve, jegyzete jelent meg, nagyobb részben román nyelven. – Fontos munkái: Marosfő környékének geológiája (Studii Cerc. de Geol. şi Geogr., 1958); Petrografia rocilor eruptive şi metamorfice (Bucuresti, 1963).
3. ASZTALOS SÁNDOR (Máramarossziget, 1823. máj. 5. – Genf, 1857. febr. 17.): honvéd ezredes. Az 1849. febr. 8-i aradi csatában tűnt ki. A 29. zászlóalj zászlajával kezében visszavezette Aradra a menekülésre kész sereget, és elűzte a vár felmentésére jött temesvári őrséget. 1849-ben Hamburgba, majd Londonba került. 1851-ben részt vett az emigránsoknak azon az ülésén, melyen elhatározták Kossuth ünnepélyes fogadtatását. Utána Brüsszelbe, majd Genfbe ment. Itt párbajt vívott Strezeleczky Ágost lengyel emigránssal, volt magyar honvéd ezredessel, aki a párbajban megölte.
4. LENGYEL ENDRE (Szamosújvár, 1893. máj. 8. – Bp., 1981. márc. 16.): geológus, főiskolai és egyetemi nyilvános rendkívüli tanár (1940), a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1956). A kolozsvári tudományegyetemen előbb tanári oklevelet szerzett (1921), majd geológia főtárgyból doktorált (1922). Ugyanitt gyakornok, 1918-tól tanársegéd. Az I. világháborúból hadirokkantként tért haza. A szegedi tudományegyetemen adjunktus (1924), majd magántanár (1928). Olaszországban a recens vulkanizmust tanulmányozta, a cataniai egyetemen meghívott előadóként a harmadidőszaki magyar és olasz vulkanizmus párhuzamosításáról tartott előadást (1930).
A bp.-i Tanárképző Főiskola tanára (1939), a következő évben egyetemi nyilvános rendkívüli tanár. A Földtani Intézet állományába 1949-ben került, ahol nyugdíjazásáig (1959) tudományos főmunkatársként, majd még hat évig a Bányászati Kutató Intézetnél dolgozott. Felsőfokú oktatómunkáját a Műszaki és Gazdaságtudományi Akadémián fejezte be (1949–1952). Ásványtannal és kőzettannal foglalkozott. Kutatómunkája az ország csaknem valamennyi vulkáni területére kiterjedt, legbehatóbban a Tokaj-hegységet, a Börzsönyt és a Dunazug-hegységet tanulmányozta. A vulkanitok zárványainak kimutatásával értékes adatokat szolgáltatott a medencealjzat kőzettani kifejlődéséhez. Úttörő munkát végzett az alföldi homokok ásványtani összetételének elemzésével és régészeti értékű cseréptárgyak kőzettani vizsgálatával. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat. A Magyarhoni Földtani Társulatnak több évig főtitkára, 1978-ban tiszteletbeli tagja.
(Folytatjuk)
