Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)

 

HEGEDŰS ISTVÁN (Kolozsvár, 1848. szept. 7.–  Orosháza, 1925. dec. 31.): irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1910). A kolozsvári ref. kollégiumban, ezután a pesti ref. teológián, majd a berlini, később a lipcsei egyetemen tanult, 1872-től a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1881-87 között igazgatója. 1886-tól a kolozsvári egyetem magántanára. 1887-től a kolozsvári, 1890-1919 között a bp.-i egyetemen a klasszika-filológia tanára. 1893-tól a Kisfaludy Társ. tagja. Hosszabb ideig a Philologiai Társaság elnöke. Az Erzsébet Népakadémia megalapítója. Számos klasszika-filológiai, összehasonlító mitológiával, irodalomtörténeti és a magyar humanizmus történetével foglalkozó tanulmánya jelent meg. Drámai költeményeit (A költő leánya, Éjféli párbaj) a kolozsvári Nemzeti Színház előadta (1881). Sokat fordított, főleg Aiszkhülosz, Menandrosz, Janus Pannonius, Goethe, Schiller, Grillparzer műveiből. Apáczai Csere János munkáiból, továbbá magyar humanista írók alkotásaiból adott ki. F. m.: Utilismus a nevelésben (Bp., 1879); Költemények (Bp., 1881). 

KARÁCSONY BENŐ (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7. – koncentrációs tábor, 1944): író. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. 1914-ig ügyvédi irodákban dolgozott, majd az I. világháború után kolozsvári ügyvéd. 1924-ben Marosvásárhelyen jelent meg Tavaszi balladák c. novelláskötete, az 1923-24-es évadban játszotta a kolozsvári színház Válás után c. színművét. Fiával együtt a nyilas terror áldozata lett. Írásaiban az erdélyi kisvárosok különc figuráinak eltorzult életét mutatta be. A polgári társadalmat az erkölcsi elvek alapján bírálta. Az Erdélyi Helikon írócsoport tagja volt. F. m.:  M. Pjotruska (r., Kolozsvár, 1927);  Új élet kapujában (r., Kolozsvár, 1932); Napos oldal (r., Kolozsvár, 1936); A rút kiskacsa (színmű, Kolozsvár, 1937); Utazás a szürke folyón (r., Kolozsvár, 1940); A megnyugvás ösvényein (r., Bukarest, 1946). 

GÁBOR ISTVÁN (Nagyvárad, 1908. szept. 9. - Nordhausen, 1944. nov. ?): újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciao.- ban és Belgiumban tartózkodott. Az Újságíró Akademiát anyagi nehézségei miatt nem tudta elvégezni, alkalmi munkából élt, néhány cikkét közölte a Volonté és a Weltbühne. 1930-ban visszatért szülővárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa. Egy év múlva – Bárdos Lászlóval együtt – a marxizmushoz közel álló Szabad Szó szerkesztője. 1932-ben Turnowsky Sándorral együtt kezdeményezője a Manifestum c. antifasiszta kiadványnak, amely Sallai és Fürst halálos ítélete ellen tiltakozott. 1933-ban Erdély Ír c. antifasiszta havi szemlét indított Nagyváradon, amelynek három száma jelent meg. Akkor már a Brassói Lapok munkatársa; Brassóba költözött, s 1937-től a lap irodalmi mellékletének szerkesztője. Több publicisztikai írása és novellája jelent meg a Független Újság és a Korunk hasábjain, valamint gyűjteményes kötetekben. 1940 őszén egy ellene indított sajtóper elől menekülve Marosvásárhelyre, majd 1942 elején Kolozsvárra költözött. Bory István álnéven a bp.-i Kelet Népe és Magyar Nemzet, Körösi István álnéven a kolozsvári Estilap munkatársa. 1944-ben bekapcsolódott a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálták; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-ről származnak a nordhauseni lágerből. Intellektuális publicisztikája a romániai magyar közírás humanista-antifasiszta szárnyához kapcsolódik. F. m.: A „Fekete macska” szálloda (kisr., Brassó, 1935); Ember, aki talán csak figura (Korunk, 1935. 4. sz.); Égő Spanyolország (Estebano Roberto álnéven, brosúra, Nagyvárad, 1938). Önéletrajzi regénye a német megszállás után elveszett. 

Összeállította: Kuti Márta