Herman Ottó szervező- és tudományos tevékenysége Kolozsváron

A kiemelkedő tehetségű fiatalember tudományos munkássága nehezen indult. Már közel járt a 30. évéhez, amikor a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum Egylet igazgatója 1864-ben pályázatot hirdetett természeti gyűjtő és konzervátori állás betöltésére. Herman Ottó pályázott, és az egylet vezetőtanácsa alkalmasnak találta a zoológiai osztály irányítására, valamint a rendszerező munkára. Fő támogatója Brassai Sámuel tudós elnök volt. Tevékenységének vázolására segítségül hívom a Miskolci Múzeum munkatársának tanulmányát*, aki 40 oldalon fejtegeti Herman Ottó kolozsvári sikereit és kudarcait.

Az olvasók egy része tudja, a másik része szeretné megismerni Herman Ottó származását, gyermekkorát, ifjúkorának helyszíneit, éveit, ezekről szólok röviden.

1835-ben született a Zólyom megyei Breznóbányán. Az apja kamarai orvos volt, szabadidejében műkedvelő természetbúvár. Fia születése után nemsokára a Miskolc melletti Alsóhámorra helyezték. Herman Ottó az elemi és a felsőbb osztályokban kitűnő eredménnyel tanult; nem tudjuk, mi okból, 1849 után a tanulmányait abbahagyta, lakatostanuló lett Miskolcon. Miután felszabadult, Bécsbe ment dolgozni. Közben a politechnikum tanfolyamát is hallgatta, és szorgalmasan látogatta a természetrajzi múzeumot. Mérnök szeretett volna lenni, de az apja hirtelen halála megakadályozta tervének valóra váltásában. Besorozták katonának, öt évet katonáskodott, utána mesterlegényként Nyugat-Európát járta. Az Erdélyi Múzeum Egylet pályázatának elnyerése jelentős változást hozott életében.

Brassai Sámuel elnök olyan munkatársat remélt, akivel meglendíti a múzeum gyűjteményeinek feldolgozását. Ezekkel a szavakkal jelöli meg a tennivalókat:

„…a segéd teendője az igazgatással van kapcsolatban, működése hasonmása legyen: gyűjtésben, conserválásban, determinálásban, elrendezésben.” Herman a zoológiát választotta szakjának. Az elnök már kezdetben jelezte, hogy 500 forintot, szállás és fűtést tud adni, a mellékkeresetre pedig biztos kilátás mutatkozik.

Herman Ottó elfogadta az ajánlatot, és válaszleveléhez „preparált mintákat mellékelt”.

A múzeumban  a szegényes zoológiai gyűjtemény fogadta, a tudományos ülésszakok dokumentumai és az évkönyvek, amelyekbe tanulmányokat vártak tőle. Először leltárkönyvet nyitott, és abba 1864. július 12-én 1-es szám alatt felvezette a múzeum madártani gyűjteményébe a Falco subbuteo Linnét (kabasólyom), amit a monostori tölgyesben lőtt. E madárról olvasta fel első tudományos értekezését az egylet ülésén.

Az 1865-ös esztendő jól indult. Február 9-én értekezik a múzeum állattani osztályának rendeltetéséről, állapotáról, kiemeli a gyűjtemény hézagait. Ekkor említi, hogy a vadászok könnyen segíthetnének a hiányzó madarak pótlásában.

Március 22-én felolvasást tartott a saját tudományos programjáról. Jelzi, hogy a múzeum állattani osztálya kezd életjelt adni magáról. Megállapítja: Erdély faunája gazdag és sajátos, mindegyik kutató szép feladat előtt áll. Hazaszeretettel, buzgalommal, áldozatkészséggel idő múltával virágzó intézet jöhet létre. Valódi teremtésre van szükség. Dönteni kell, hogy idegen nemzetek vívmányainak uszályába kapaszkodunk, vagy saját megfigyeléseinket, tanulmányainkat juttatjuk érvényre.

Az 1865. november 8-i tudományos ülésen Herman Ottó a kártékony rovarokról értekezett. Négy táblázattal bemutatta a kártékony rovarokat, mindenik faj életmódját, taglalta a szaporodásukat és azt a kárt, amit az emberi háztartásokban, a növényekben és gyümölcsfákban, erdőkben okozhatnak.

Ugyanebben az évben megjelent Adatok Erdély pók-faunájához című dolgozata. Megemlíti, hogy az erdélyi pókfajok még merőben ismeretlenek. Elhatározta, alaposan tanulmányozni kell őket. Három hónapi ez irányú tanulmányait már ekkor ismertette.

Ebben az évben indul levelezése Csató János kutatóval, aki jelentős számú rovart és növényt gyűjtött a Retyezátban. Válaszában hiányolja a rovarok és növények tudományos meghatározását, ezek nélkül a dolgozat nem közölhető. Csatónak fölajánlja segítségét. Kérni fogja a bécsi tudós ismerősét-barátját, hogy a meghatározásokkal segítse Csató munkáját. Erdélyt minden tekintetben fejleszteni kívánja. A múzeumi füzetek kapcsán elmondja: felelős személyek nélkül a gyűjtemények tönkremennek. Ez történt Nagyenyeden. Arról is írt, hogy a múzeum a belépő tagoknak havi füzeteket fog készíteni.

„A havi füzeteknek célja lenne a tudományokat megkedveltetni s terjeszteni olyanok között is, akik nem foglalkoznak szaktudományokkal. A füzetekbe be kellene venni kis ismertetéseket, észleléseket, kirándulásokról szóló tudósításokat és buzdításokat is. Nem kívánjuk, hogy minden tag tudományos képzettséggel rendelkezzék” – írja Csató János.

Herman Ottó reagál a levélre:

„A tekintetes Úr bízik a jelenleg érett nemzedékben, én pedig a fejlődésben bízom. A magyar még meglehetősen nyers anyagra akarja alkalmazni, én pedig azt állítom, hogy ez lehetetlen.

El kell látni minden tanintézményt gyűjteményekkel! Egyforma felvilágosító füzetkét lehessen hozzá mellékelni. Így nemcsak a tanár vagy tanító kapná meg az irányt, hanem a tanulónak is alkalma nyílnék a gyűjtést, később a tanulmányozást megkedvelni, a múzeumot gyámolítani.

• Ha sikerül közönséget nevelni, megkezdődne a haladás.

• A bécsi társulat nemcsak a németek között, hanem nálunk is nagy közönséget nevelt magának.

• A folytonosságot mindenképpen meg kell teremteni.

Sűrűn repülnek a gáncsok a haladás elé. Amióta Erdélyben lakom, folyton szemmel tartom a viszonyokat. A közgyűléseken sohasem látunk vidéki tagokat, nem hallunk véleményt, nem tudjuk az igazi hívek számát. Jelenleg még azt sem lehet indítványozni, hogy a közgyűlés ne tartassék a legzordonabb évszakban, ez sok tagot elriaszt az utazástól.

• Az éremtár átköltözik a kormányhivatal épületébe, a helyiséget pedig én kapom meg a rovaroknak, ezek rendezésére egy és fél év szükséges.

• A tojásgyűjtemény rendezését a napokban végeztem bé. Van 216 faj, 2634 példányban. A 15.000 rovart, borszeszgyűjteményt, a madár- és emlősosztályt ellátni a jövő nyárig egy embernek sok.” 

Csató válaszlevele:

„A részvényeseket vagy tagokat valami anyagi juttatással kellene édesgetni. Nagyon fontos a fiatalsággal a természettudományokat és a gyűjtést megkedveltetni!”

1869: Az intézményen belüli súrlódások okán Herman Ottó megsértődött. Ilyen lelkiállapotban kísértette őt meg Emil Brunner von Wattenwyl Bécsből. Felajánlotta neki gyűjteményének őri állását évi 600 forint fizetéssel. Herman 1870. szeptember 25-én írta meg elutasító döntését.

1871: Herman búcsút vett a kolozsvári múzeumtól. Lambrechttől, az egyik életrajzírójától tudjuk, hogy az esztendő végén még ott dolgozott. Utána Pestre távozott, és ott széles körű, európai jelentőségű természettudományi és néprajzi munkát végzett élete végéig, 1914 decemberéig.

Kolozsváron az utolsó hónapok borongós hangulatúak voltak, mégis mindig szívesen gondolt vissza a  múzeumnál eltöltött nyolc esztendőre.

Mi tudjuk, hogy Erdély tudományos élete sokat nyert a jeles tudós kolozsvári működésével. Herman Ottó ugyanis helyes irányt szabott a kutatásnak; a korábban begyűjtött állatokat, növényeket rendszerezte, meghatározta; mintaszerű dolgozatokat írt az évi ülésekre; szorgalmazta a rovarok, madarak, növények begyűjtését; bécsi kapcsolatait fölhasználta bonyolult tudományos feladatok elvégzésére; elve szerint a múzeum folyamatosan magára vonja az olvasók figyelmét; az osztrák és német tudományos eredmények ismeretében, fejlett világszemléletével, kutató- és rendszerező munkájával nagyot lendített Erdély tudományos életén.

 

* Huszthy Sándor: Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871)

 

Forrás:

Huszthy Sándor: Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve, XI. k., Miskolc,  1972

Kósa László: Herman Ottó, Bevezetés a Halászélet, pásztorkodás c. kötethez. Gondolat Kiadó, Bp., 1980

Magyar néprajzi lexikon, II. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp. 1977