Hatvan éve halt meg Neumann János, a világ legokosabb embere

Kortársai azt tartották róla, hogy a maga idejében Neumann János volt a világ legokosabb embere, és őt hallgatva lehet legjobban megérteni az emberi elme működését. A Nobel-díjas Wigner Jenő vallotta róla: „Egyetlen embert sem ismerek, akinek olyan gyors esze és oly mély belátóképessége a részletekbe és olyan emlékezőképessége lett volna, mint Neumann Jancsinak. Nála gyorsabb, világosabb elméjű embert nem ismertem, pedig ismertem Einsteint, Planckot is”. 

Kivételes képességei már kisgyermekkorában megnyilvánultak, környezetében csodagyereknek tartották. Hatévesen nyolcjegyű számokat tudott fejben beszorozni, két évvel később differenciál- és integrálszámítást végzett. Memóriája mindvégig elbűvölő volt. Egyetlen példa rá: gyermekkorában elolvasta a 44 kötetes német lexikont. Magyarul, németül, angolul, franciául, olaszul, latinul és ógörögül beszélt. Középiskolás korában szaklapokban leközölt közleményei alapján mire leérettségizett, már hivatásos matematikusnak számított. Édesapja mégis eltanácsolta a nem túlságosan kedvező pénzkereseti lehetőségekkel kecsegtető matematikától, ezért a vegyészmérnöki pályát választotta berlini, majd zürichi képzés mellett. Huszonhárom évesen, 1926-ban védte meg doktori disszertációját – matematikából. Rockefeller-ösztöndíjjal a matematika íratlan „fővárosába”, a korábban Bolyai Farkassal barátságot ápoló Gauss városába, Göttingenbe került. Itt fogalmazta meg a játékelmélet alapjait, aminek a továbbfejlesztéséért a magyar származású Harsányi János közel hét évtizeddel később, 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. Berlinben, Hamburgban, majd a náci eszmék elől onnan távozva Princetonban intézetvezető egyetemi tanár lett. 34 évesen megkapta a legmagasabb amerikai matematikai kitüntetést, a Böcher-díjat. Nem részesült viszont Nobel-díjban, hiszen az nem terjed ki a matematika területére. 

Géniusz voltát tudósként és tanácsadóként folyamatosan bizonyította. Élete fő művének a modern, tárolt programú, a korábbiaknál jóval nagyobb teljesítményű számítógép létrehozása tekinthető, amelyet 1952-ben állítottak elő, és Neumann-gépnek neveztek el. Összegező könyvet írt A számológép és az agy címmel, érdeklődési köre kiterjedt az önműködő automatákra és a genetikára is. Végső hazájában, az Egyesült Államokban rendkívüli megbecsülésnek örvendett. 

Tanácsadóként alkalmazták a hadiiparban, 1943-ban Los Alamosban részt vett az amerikai atombomba-előállítási programban, a Manhattan-tervben, és elképzeléseivel hozzájárult az atombomba előállíthatóságához. 1951–1953 között az Amerikai Matematikai Társulat elnöki tisztségét töltötte be. 1955-ben az Amerikai Egyesült Államok Atomenergetikai Bizottságának az egyik tagja volt ötödmagával együtt, ami rendkívüli szakmai és anyagi megbecsülést jelentett. 1956 elején, halálos betegen, a csontokban áttétet képező hasnyálmirigyrákban szenvedve, tolószékben vette át a Fehér Házban az Egyesült Államok elnökétől a legnagyobb kitüntetést, a Szabadság Emlékérmet. A kitüntetett – akinek a jövedelme már meghaladta az elnöki fizetést – ekkor csak ennyit mondott Eisenhower elnöknek: „Bárcsak még sokáig itt maradhatnék, hogy ezt a megtiszteltetést megérdemeljem”. Korán bekövetkező halálát követően tudományos munkáit összesen hat kötetben adták ki.

Neumann János 1903-ban magyar állampolgárnak született, magyarul végezte a középiskolát, magyar származása vitathatatlan. Amiként zsidó vallási-kulturális gyökerei, a német, majd az amerikai tudományos világhoz való kötődése, amerikai állampolgársága is megkérdőjelezhetetlen. Ő maga azt vallotta, hogy az agynak lehet egy elsődleges ősi „nyelve”: „A matematika kitűnő iskolája a gondolkodásnak, mivel logikus gondolkodásra nevel, és hogy megismerve ezt, valahogyan érvényesebben tudunk gondolkodni, mint egyébként”. 

1957. február 8-án Princetonban bekövetkező halála hatvanadik évfordulóján méltósággal és büszkén emlékezünk a világ valamikori legokosabb emberére.