Határkerülés Mikházán

• 2011-04-26 14:53:22

• Salat Csilla

A határkerülés középkori, liturgikus eredetű szokása a magyarságnak, szerves része a nyárádmenti falvak hagyományainak.

Húsvétkor több olyan szokás is megelevenedik, amelyek elsősorban a feltámadáshoz, az újjászületéshez, a tavaszhoz kötődnek. Ilyen hagyomány például a határkerülés, amely középkori, liturgikus eredetű szokása a magyarságnak; szerves része a nyárádmenti falvak hagyományainak.

 Amint Csíki Dénes nyárád-köszvényesi, illetve mikházi plébánostól megtudtam, a határkerülésnek kettős vonatkozása van: elsősorban szakrális jellegű. Amint a Bibliában olvasható, asszonyok mennek Jézus sírjához, hogy befejezhessék a balzsamozást, amit nagypénteken nem sikerült megtenniük, ám a sírt üresen találják, ezért keresni kezdik. A húsvét hajnali Jézus-keresésnek ez az egyik motivációja.

A másik jellege profán és politikai. A székely katonanép volt, és gyakran az ellenség akkor támadt rá, amikor valamilyen ünnepségre készülődött. Néhány legény lóháton ellenőrizte a határt, hogy nincs-e a közelben ellenség, majd dolguk végeztével visszamentek a faluba, és jelentést tettek a falu bírójának. Ide vezethető vissza, hogy a határkerülők fele gyalog, másik fele azonban katonamódon, lóháton járja be a határt.

Akárcsak más nyárádmenti falvakban, Mikházán is él még ez a népszokás. Húsvét hajnalán dobok hangja törte meg a falu csendjét. A hírvivők végigmentek a falu utcáin, s jelezték, hogy indulhat a határkerülés. A dob a régi sámáni időket idézi, csak nagyon kevés településen maradt meg ez a motívum. Öt órakor a keresztalja (a határkerülők) harangszóval elindult a templom elől, Mária-énekeket énekelve. Elmondták a Mindenszentek litániáját, majd később nekifogtak a rózsafüzér-imádkozásnak. A falubeliek körbehordozták a határban a feltámadási szobrot, a körmeneti keresztet, valamint a templomi, illetve nemzetiszínű lobogókat. A faluban és határban útba eső keresztek előtt külön imádkoztak, meghajoltak előttük a zászlókkal együtt. Egy alkalmas helyen, középúton a menet megpihent. Itt a fiatalok mogyorófavesszőket vágtak, és a zászlókat, kereszteket, illetve a dobokat feldíszítették tavaszi virágokkal. Ezekkel hirdették a faluban a tavasz megjöttét. Felavatták az „újoncokat”, azokat, akiket azért részesítettek „verésben”, mert először vettek részt határkerülésben. Ugyanakkor megvesszőzték a fiatal lányokat, gyerekeket is. Valamikor a falu határánál volt egy Homp nevezetű domb, melyen egy kőoszlop állt, a lányok „megvesszőzésére szolgált”, azért, hogy ne felejtsék el, hol volt ez a domb, jelenleg pedig hol a határ.

A pihenést követően a menet visszaindult a faluba, ahol a helyi plébános és az otthonmaradottak fogadták. A határkerüléssel az emberek Istentől áldást és oltalmat kértek a vetésekre, a határra, a falura és a lakosokra.

E hagyománynak régebben erős közösség-összetartó ereje volt, hiszen sok innen elszármazott hazajött, hogy részese legyen a szokásnak, ám napjainkban egyre kevesebben vesznek részt a határkerülésben, amit nem szabad veszni hagyni, tovább kell adni az utódoknak, meg kell őrizni az utókornak.