Hangépítmények tervezője (2.)

A zenetörténet úgy jegyzi Xenakis nevét, mint aki a számítógépes zeneszerzés úttörője. Bár elviekben Ada Byron is megfogalmazta, hogy mechanikus számítógéppel is lehetne zenét komponálni, a gyakorlatban elektronikus gépekkel mégis Xenakis kísérletezett az elsők között. Elképzeléseit az IBM támogatta. Mivel ötletei kivitelezésére nem talált alkalmas stúdiót, ő maga hozott létre egyet 1966-ban, az EMAMU intézetet (Equipe de Mathématique et Automatique Musicales). Ekkortól kezdődik az összefonódás az építészet és a zeneszerzés között. Elrugaszkodott ötlettől vezérelve, Xenakis egy elektronikus tervezőasztalt is beépített a stúdiójába. Eredetileg az UPIC néven ismert gépezetet autók és épületek tervezésére használták. Érdekessége az volt, hogy egy mágneses ceruzával lehetett rajzolni rá, és összeköttetésben állt a számítógéppel. A számítógép az asztalra rajzolt alakzatokat hangokká alakította át, így gyakorlatilag minden tervrajz megszólaltatható lett. Úgy kell elképzelnünk azt a fajta zeneszerzést, hogy síkban történik, akár egy épület tervezése. 

A tervezőasztal vízszintes tengelye az időt jelentette, a függőleges pedig a hangmagasságot. Ezt a különleges szerkezetet Xenakis nem csak önmagának alkotta meg. Pedagógiai célzattal tanári kísérettel gyerekek is rendszeresen látogathatták az intézetet, és kipróbálhatták, hogyan hangzanak rajzaik.

Xenakis egyik különösen érdekes alkotása a Metastasis című műve. Ebben a bizarr alkotásban egy rendkívüli építmény vonalai a hangszerek glissandóiban (le-fel csúszkálásaiban) jelennek meg. Az 1958-as világkiállításra a Philips cég brüsszeli kirendeltsége egy figyelemfelkeltő multimédiás látványhelyiség tervezését kérte Le Corbusier irodájától. A tervezéssel Xenakist bízták meg. A Philips Pavilon építészeti szempontból is szokatlan alkotás. Később ennek a tervrajzából született meg a Metastasis című zenemű. Az átlagember talán azt kérdezné, miért van szükség a rendkívüliségekre? Az alkotó válasza megfontolandó. „A komponálás, a cselekvés nem más, mint harc a létezésért. Hogy legyek. Azonban ha a múltat utánzom, nem csinálok semmit, tehát nem vagyok. Más szóval csak akkor vagyok biztos abban, hogy létezem, ha valami mást csinálok.”

Iannis Xenakis valóra vált ötletei mellett több olyan is akad, amelyek minden képzeletet felülmúlnak. Tudományos-művészi elképzelései szó szerint a földtől az égig értek. Például csodálatosnak találta, hogy ha az egész Földet egy fényhálóval vennék körül, vagy a felhőket, de akár a Holdat megvilágítva egy kozmikus méretű csodálatos műalkotást lehetne létrehozni. Továbbá elviekben és gyakorlatban is lehetségesnek tartotta a mesterséges sarki fény előidézését a Föld bármely pontján. Ezt a kísérleti tervét azért vetették el, mert veszélyes lett volna az ózonrétegre. Egy másik terve a hangzó téglákból épített terem volt. Elképzelése szerint minden tégla egy hangszórót is tartalmazna, így a terem minden pontja hangkibocsátó felület lenne. Egy másik ötlete szerint Párizs magasabb pontjait fénynyalábokkal kellene összekötni, és a légvédelmi riadókhoz használt hangszórókat zene sugárzására is fel lehetne használni, így egy gigantikus fény-hang produkciót lehetne előállítani – a bonyolult kivitelezhetőség miatt elvetették ezt az ötletét is.

Xenakis egyáltalán nem volt érzéketlen ember művészi szempontból sem. Bár sok műve több- szörösen elvontnak tekinthető, mégis találunk néhány olyan zongoradarabot, amely diszkréten árulkodik lírai gondolatairól. 

A Hat sanzon zongorára című rövid sorozata hangulatában bartóki gondolkodásmódot idéz.

Az idős zeneszerző-tervező hálószobája is megdöbbentő jelenség volt azok számára, akik kevésbé ismerték őt. Az eddigi adatok ismerete után mire gondolna közülünk bárki, ha meglátná Xenakis ágya fölött a mennyezetről lelógó kötelet? Bizonyára hazája elhagyása miatti lelkiismeret-furdalása jutna eszünkbe. De teljesen mást jelentett ez a kötél a mérnök-zenész számára. Akár azt is mondhatnánk, hogy Xenakis a XX. század polihisztora volt, mérhetetlen tudással és rendkívüli képességekkel. De nem tudott kötélen mászni. Így lett a kötélből szimbólum: az akadály jelképe. Ez a kötél tette alázatossá a tudóst, emlékeztetve, hogy neki is vannak leküzdhetetlen akadályai, de amíg él az ember, sosem késő próbálkozni a gátak átlépésével.

1999-ben Xenakis elnyerte a Polar zenei díjat. Ezt a kitüntetést azok a személyek, zenekarok vagy intézmények kapják, akik sokat tettek a zenei fejlődés érdekében. Az idős tudós egészsége egyre gyorsabb ütemben kezdett romlani. A zenei kitüntetése után két évvel, 2001. február 4-én már csak múlt időben beszélhetett róla az emberiség. Bolyai Jánoshoz hasonlóan ő is egy új világot, másféle zenei gondolkodásmódot teremtett. 

Szilágyi Mihály