A tavasz beköszöntével ismét benépesedtek a marosvásárhelyi játszóterek, délutánonként a szülők előszeretettel viszik ki gyerekeiket a szabadba.
A tavasz beköszöntével ismét benépesedtek a marosvásárhelyi játszóterek, délutánonként a szülők előszeretettel viszik ki gyerekeiket a szabadba. Ebben az időszakban a polgármesteri hivatal által megbízott munkások több helyszínen javítják, újrafestik a megrongálódott játszótéri bútorzatot. Sajnos vannak, akik puszta szórakozásból rongálják a hintákat, csúszdákat, padokat.
Az elmúlt héten több, gyerekeivel a ligetbeli játszótérre látogató szülő nehezményezte, hogy a csúszdákhoz vezető lépcső alatt tönkrement deszkadarabok voltak egy kupacba összegyűjtve, a csúszdák közötti átjáró részen, a védőkorláton helyenként hiányzott egy-egy deszka, a résen egy kisebb gyerek könnyűszerrel kieshetett volna. A napokban, ottjártunkkor a munkások javában dolgoztak a játszótéren, festették a kerítést, a padokat, következett a csúszdák, hinták javítása. Mint mondták, kupacba gyűjtötték a kiesett, esetenként elkorhadt deszkákat, hogy egyszerre szállítsák majd el.
Nemrég fejezték be a Kövesdombon, a piac szomszédságában lévő játszótér felújítását, az elkerített felületen szépen rendbe tett bútorzat, kis csúszdák, mászóka, homokozó várja a legkisebbeket, az idősebbek pedig a padokon pihenhetnek meg. Nem messze tőle, a Maros Művészegyüttes székháza előtt viszont már akadnak hiányosságok, a hinták szélei töredezettek, a gyerekek könnyen megkarcolhatják magukat.
Főként a nagyobb játszótereken fektettek le a hinták, csúszdák alá gumiszőnyeget, viszont a lakónegyedekbeli kisebb játszótereken hiányolják ezt a szülők, ugyanis nem mindegy, hogy a gyerek a betonra esik, vagy jóval puhább felületre. Tavaly a városháza szakigazgatóságának vezetője, Florian Moldovan azt nyilatkozta lapunknak: tervezik, hogy sorra minden játszótéren gumiszőnyeget terítenek a hinták alá, ám tegnap többszöri próbálkozásra sem sikerült elérnünk az igazgatót, hogy megkérdezzük, történt-e előrelépés.
A polgármesteri hivatal közterület-kezelő szakigazgatósága a tulajdonosi társulásoktól és a város-lakóktól beérkező bejelentéseket is figyelembe veszi az egyes munkálatok beütemezésekor, ezért a szülők, nagyszülők írásban jelezhetik kifogásaikat a játszótereken uralkodó állapotok kapcsán.
Újabb kamerákat szerelnek
Az utóbbi időben több nagyszülő tette szóvá, hogy hiába a tágas park a Pandúrok sétányon, délutánonként, tanítás után mégsem merik odaengedni unokáikat, mivel csapatokban érkeznek oda hidegvölgyi fiatalok, és előfordult, hogy belekötöttek a kisebb gyerekekbe. A helyszínen a helyi rendőrség felállított egy rendőrőrst, viszont nem tudnak egy felügyelőt állandóan ott tartani. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője lapunknak elismerte, valóban több panasz érkezik a Pandúrok úti park kapcsán, és bár létszámhiány miatt nem tudnak ott állandó rendőri felügyeletet biztosítani, a környéken járőröző csapataik figyelik a játszóteret. Az igazgató hangsúlyozta, amikor valakik zavarják az ott játszó gyerekeket, vagy rongálják a bútorzatot, azonnal közbelépnek, viszont nem utasíthatnak ki a játszótérről gyerekeket csak azért, mert bizonyos etnikumhoz tartoznak.
A rendőrfőnök hozzátette, idén tavasszal több ízben történt rongálás a városbeli parkokban, játszótereken, például a meggyesfalvi Record parkban, a Tudor negyedben a Testvériség utca övezetében, a Pandúrok sétányán, az Egyesülés negyedben. Több esetben olyan parkokat vettek célba a rossz szándékúak, ahol térfigyelő kamera volt felszerelve, így a rend őrei rövid időn belül kézre is kerítették az elkövetőket. Megrongálták a padokat, csúszdákat, hintákat, helyenként a kis faházikókat addig rúgták, amíg a deszkák széttörtek.
Jelenleg csupán néhány marosvásárhelyi játszótéren van térfigyelő kamera, ott, ahol gyakori volt a rongálás. A helyi rendőrség tervezte, hogy idén újabb parkokba szerelnek térfigyelőt, viszont az elvártnál szűkösebb költségvetést szavaztak meg nekik, ezért a betervezett helyszínek csupán egy részére tudnak kamerát szerelni – magyarázta Valentin Bretfelean.
A Vár sétányon felszámolt játszóterek visszaállítása kapcsán Mircea Moldovantól, a hivatal illetékes igazgatójától megtudtuk, hogy a tanács megszavazta a költségvetésben erre a célra elkülönített tételt, rövidesen elindítják a közbeszerzési eljárást a két, különböző korosztálynak szánt, tematikus játszótér kialakítására.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató