Georg Kraus, Fabritius és Segesvár

Segesvár (románul Sighişoara, németül Schäßburg, latinul Stenarum, szászul Schäsbrich) megyei jogú város (municípium) Maros megyében.

Segesvár (románul Sighişoara, németül Schäßburg, latinul Stenarum, szászul Schäsbrich) megyei jogú város (municípium) Maros megyében. Szász szék központja, majd Nagy-Küküllő vármegye székhelye volt. Marosvásárhelytől 45 km-re dél-délkeletre, a Segesd pataknak a Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik. Az ősi magyar seg, ség dombot, halmot jelentett. Ebből keletkezett -es képzővel és az erősséget jelölő vár utótaggal a település neve. Ősidőktől fogva fontos, lakott hely, 1898-ban a Nagy-Küküllő jobb partja fölé emelkedő fennsíkon tárták fel a Wietenberg-kultúra leletekben gazdag telepét. A rómaiak Stenarum nevű katonai őrhelye állt itt, majd óbolgár nép lakott a környékén. 1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része. A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. A 14. századtól szabad királyi város. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították. Mátyás uralkodása alatt polgárai részt vettek a király elleni felkelésben. 1506-ban itt erősítették meg a három nemzet unióját. 1544-ben a város protestáns hitre tért. 1562-ben az itt tartott országgyűlés után a vár piacán fejezték le a lázongó székelyek huszonhat vezetőjét. 1600-ban előbb Vitéz Mihály, majd Basta hódította meg. 1603-ban Székely Mózes török csapatokkal, 1605-ben Bocskai hadai, 1662-ben Kemény János ostromolta. 1646-ban pestis, 1676-ban tűzvész pusztította. Itt választották meg erdélyi fejedelemnek 1630. december 1-jén I. Rákóczi Györgyöt, 1657. november 2-án Rhédey Ferencet, 1658. október 7-én Barcsay Ákost. 1706-ban Pekry Lőrinc kurucai foglalták el és rombolták le, ekkor pusztult el a 14 bástyából 5 és maradt 9. 1709-ben újra pestis, majd 1788-ban ismét tűzvész pusztít. 1849-ben Forró honvéd tábornok foglalta el, majd Bem is bevonult ide. 1849. július 31-én határában volt a segesvári csata. 1876-ban a szász székek helyett újonnan létrehozott Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. A várost mindvégig híres kézműipar jellemezte. Bronz- és ónművesei, asztalosai, kőfaragói, majd később posztó-, kerámia- és üvegipara tette nevezetessé. 1910-ben 11.587 lakosából 5486 német, 3031 román és 2687 magyar volt. 1992-ben 34.537 lakosából 25.387 román, 6948 magyar, 1327 szász, 853 cigány, közülük 24.992 ortodox, 3260 református, 2230 római katolikus, 1511 unitárius, 290 görög katolikus.

Segesvár történelmi központja 1999 óta a világörökség része; várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze. Mindegyik torony a védelmére kijelölt céh nevét viseli. Óratornya a 14. században épült, 1556-ig városháza is volt. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüstszobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Ma múzeum van benne. Szent Miklósnak szentelt vártemploma a hegytetőn áll, a 13. században a domonkosok építették, de 1350-ben a román stílusú régi templom helyére új gótikus szász templomot emeltek, 1422 és 1488 között átépítették, tornyát 1463-ban csatolták hozzá. Mellette, az egykori Aranyművesek tornya helyén a 19. században épített temetőkápolna áll. Közelében van az egykor országos hírű szász evangélikus gimnázium épülete. A Várhegyre a 178 fokból álló diáklépcső vezet fel, eredetijét 1642-ben építették. Az óratorony mellett áll a 13. század második felében épített kolostortemplom, eredetileg domonkos templom, a 15. században bővítették, majd a reformátusoké lett. 1676-ban tűzvész rongálta meg. A kolostort 1886-ban bontották le. A járványkórházi templom 1575-ben épült késő gótikus stílusban. A régi megyeháza 1888-ban épült, közelében áll(t) Petőfi mellszobra. (Köllő Miklós 1897 júliusában felállított Petőfi-szobra ma Kiskunfélegyházán látható.) Segesvárott születtek: 1431 novemberében Vlad Ţepeş, ismertebb nevén Dracula; 1672. április 28-án Hauer György egyházi író; 1724. március 25-én Schech Márton történetíró; 1782. január 25-én Ackner Mihály antikvárius, természetbúvár; 1817. december 2-án Georg Daniel Teutsch történész, evangélikus püspök; 1849. október 11-én Carl Wolff közgazdász, újságíró, politikus; 1892. február 29-én boldog br. altorjai Apor Vilmos mártír győri püspök, szobra a plébánia kertjében áll; 1894. július 18-án gr. Csáky István külügyminiszter; 1902. február 26-án Kozma Géza zeneszerző; 1919. május 13-án Kiss László színész, költő, próza- és drámaíró.

Alább két jeles szász szülöttjének pályáját ismertetjük: Georg Krauss (Nagyszeben, 1607. szeptember 17 – Segesvár, 1679. január 26.) erdélyi szász történetíró. Apja gazdag kereskedő volt Nagyszebenben. 1622-től Kolozsváron és 1624-től Nagyszebenben tanult, 1626-ban a strasbourgi egyetemre ment. 1627-ben Bécsben járt, majd Páduába utazott, ahol másfél évet töltött a jogakadémián. Hosszabb itáliai tartózkodás után (Velence, Ferrara, Firenze, Siena, Viterbo, Róma, Ostia, Nápoly, Puteoli, Baiae, Messina, Palermo, Siracusa, Trapano, Catania) Máltára utazott. 1631-ben tért vissza szülővárosába, és havasalföldi kereskedelemmel foglalkozott. 1646-ban Segesvárra hívták meg városi rendes jegyzőnek. Ezt a tisztséget 36 éven át töltötte be, közben többször is követként járt a fejedelmi udvarnál. Siebenbürgische Chronik (Erdélyi krónika) című munkája Erdély történetét foglalja össze 1608–1655 között. Mivel helyzetértékelése pontos, és több olyan eseményről számol be, amelynek maga is szemtanúja volt, fontos forrása az erdélyi történetírásnak.

Fabritius Károly (Segesvár, 1826. okt. 28 – Budapest, 1881. febr. 2.) erdélyi szász történetíró, evangélikus lelkész, az MTA l. tagja (1872). A teológiát Lipcsében végezte (1849). Hazatérve előbb Pozsonyban a Pressburger Deutsche Zeitung szerkesztőségében dolgozott, majd 1850 végén a segesvári gimnázium tanára lett. 1855-ben ugyanott lelkésszé választották. 1868-ban Szászapoldra ment lelkésznek. 1866-tól 1878-ig Deák-párti, szabadelvű országgyűlési képviselő. Vezetője volt az ifjú szászok magyarbarát csoportjának. A szász consistorium nem jó szemmel nézte tevékenységét, sok támadásnak volt kitéve, ezek miatt 1879-ben papi állásáról lemondott. Főleg az erdélyi szászok történetével foglalkozott. Kiadta Georg Kraus segesvári krónikáját. Több munkája kéziratban maradt (Die Geschichte des Jesuiten Ordens in Siebenbürgens stb.). Számos cikket tett közzé az Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde (1853–1879), a Századok, a Történelmi Tár stb. hasábjain. Fontosabb művei: Der Prozess des Schässburger Bürgermeisters Johann Schuller von Rosenthal (Wien, 1852); Pemfflinger Márk szász gróf élete… (Bp., 1875); Erdélynek Honter János által készített térképe 1532-ből (Akad. ért. a tört. tud. köréből, Bp., 1878). – Irod. F. K. (Századok, 1881); Kozma Ferenc: Emlékbeszéd F. K: l. tag fölött (MTA Emlékbeszédek, I. Bp., 1883).

* Forrás: Wikipédia