Fotósok téli tárlata

Ha évkezdet, a fotósokra biztos számíthatunk Marosvásárhelyen. A Marx József Fotóklub tagjai évek óta ilyenkor közös kiállításon jelentkeznek a Bernády Ház emeleti galériájában. Egy ideje olyan felvételekkel találkozhatunk a tárlaton, amelyek korábban még nem kerültek közönség elé, ez külön vonzerővel ruházza fel a rendezvényt. A kiállítók az eltelt esztendő fotóiból válogatnak, nyilván szubjektív ez a szelekció, mégis képes felidézni a nézőkben a nemrég zárult időszakot, hiszen nagyjából azonos élmények érték őket is környezetünkben, mint a fotográfiát művészi igénnyel művelő klubtagokat. Az utóbbiak által felkínált látvány, a felmutatott kép azonban minden bizonnyal némiképp különbözik attól, amit az előbbiek önmagukban őriznek az átéltekből. A fotósok, akik a város leginkább nyüzsgő-mozgó polgárai közé tartoznak, és felvételeikkel mindegyre megmérettetnek a nyilvánosság előtt, igyekeznek azt láttatni, ami fölött többnyire átsiklik a szem, megpróbálják kizökkenteni a szemlélőt a hétköznapi monotóniából, kiragadni a megszokottból, megmutatni azt a rendkívülit, ami ott van előtte, csak éppen nem veszi észre. Ez hol meglepő erővel, hol kevésbé frappánsan sikerül, a szándék azonban jól érzékelhető. Világrengető, szenzációs, sokkoló jelenségek nélkül is. Azok ugyanis, noha 2016-ban sokfelé megrendítették az emberiséget, közvetlenül nem befolyásolták régiónk életét. De médiaborzoló szenzációk hiányában is bőven van érdekes, érvényes, hiteles és rendkívüli látnivaló körülöttünk. Persze meg kell találni azokat, s ha felleltük őket, rendhagyó módon, szokatlan szemszögből, egyéni megközelítésben kell tálalni. Az ilyesmit mindig honorálja a közönség. 

Volt idő, amikor kifulladni látszott ez a több mint hat évtizedes fotós közösség, pár esztendeje újra Vásárhely egyik legaktívabb, szinte minden megnyilvánuláson jelen levő kulturális alakulata. Úgy tud fiatalodni, hogy közben a még tevékeny klubalapítók energiáit is folyamatosan mozgósítja. Persze nyolcvan körül fizikailag már nehezebb pásztázni a terepet, de a kamerától senki sem akar megválni. A mostani kiállításon még a honi fotómozgalom egyik „nagy örege”, az utóbbi időben egészségileg gyengélkedő Haragos Zoltán képei is ott vannak. És micsoda kuriózum, fotói mellett unokája, a fotózást diákként is tovább vivő Fodor Loránd felvételei is láthatóak! Az utánpótlás, a legifjabb nemzedék a maga frissességével, szemléletével, lendületével újabb színekkel telíti a generációk szerencsés egybefonódását példázó fotóklub vizuális kínálatát. A színek különben ezen a tárlaton mintha kissé visszafogottabbak lennének, mint máskor. A kiállított anyagot a fekete-fehér irányába konvertált színes fotók, a szürkés árnyalatú, sötétebb tónusú képek dominálják, a tárlaton kiaknázott főbb témákkal, műfajokkal, a gyakori belső felvételekkel inkább ezek harmonizálnak. Különösen érvényes ez a kiállítás legmegkapóbb részére, a szénégetők sajátos hangulatú munkájába, mindennapjaiba, családi életébe bepillantó sorozatra, amely a Bálint Zsigmond kezdeményezte varsági fotótábor résztvevőinek fotós erényeit tanúsítja. De ha ezúttal a kiállítás kevésbé nyit is a fotósok által oly kedvelt, fényt árasztó egekre, az összbenyomás nem komorul el. A derű, a humor is s az élet sokféle íze, zamata jelenik meg a legváltozatosabb formákban. A táj szépsége, az embersorsok, az arc, a test, az élethelyzetek kifogyhatatlan gazdagsága, a mikro- és makrovilág változatossága ugyancsak méltatandó a tárlaton. A digitális vívmányokat már nálunk is mind gyorsabban asszimilálja a foto-gráfia. A fiatalokkal együtt valószínűleg egyre újabb eszközök használata teszi majd még változatosabbá a Marx József Fotóklub rendezvényeit is. Az egyéni preferenciák viszont bizonyára megmaradnak, sőt talán épp ez a jótékony „szakosodás” jelzi a legpregnánsabban: a klub egyik dicsérendő sajátossága az a képesség, amellyel sugallni tudja az oly gyakran áhított harmóniát. Ezt a mostani tárlat is meggyőzően példázza.