Három fontos és rendkívül forgalmas útszakasz, az 1918. December 1., a Dózsa György, valamint a Forradalom utca – Köztársaság tér – 1989. December 22. utca egyes szakaszainak a korszerűsítését tervezi a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. A beruházást uniós alapokból valósítanák meg.
A beruházás műszaki-gazdasági mutatóira a mai soros ülésén kell rábólintson a helyi tanács. A polgármesteri hivatal honlapján lévő határozattervezet értelmében az 1918. December 1. utcának a város Segesvár felőli kijárata és a Tulipán utca, illetve Ştefan cel Mare utca és Rózsák tere közötti szakaszát érintené a korszerűsítés. Itt az aszfaltréteg helyenként megrongálódott, kátyúk keletkeztek. Egyes részeken a járdafelületet már előzőleg kockakövekkel rakták le, viszont vannak olyan szakaszok, ahol továbbra is repedezett aszfaltréteg borítja a járdát. A beruházás nyomán új aszfaltréteget húznának az úttestre a szóban forgó szakaszokon, a gyalogosok biztonsága érdekében pedig járdát alakítanának ki a Dedeman bevásárlóközpont és a Segesvári út között (az üzlet felőli részen), rendbe tennék a gyalogosoknak szánt felületet, valamint a járdaszegélyeket, ahol indokolt, és parkolóhelyeket létesítenének a Mol-kút és Jeddi út között (a jobb oldalon), illetve a Moldovei utca és Poklos-patak közötti részen (a bal oldalon).
A Dózsa György utca esetében ennek a Termés utca és Rózsák tere közötti szakaszát érintené a felújítás, új aszfaltszőnyeggel borítanák az úttestet, a Március 8. és Rakodó utca, illetve a vasútállomás és Radnai utca közötti részen felújítanák a járdákat.
A város ugyanakkor útkorszerűsítést tervez egy másik jelentős útvonal, a Forradalom utca – Köztársaság tér – 1989. December 22. utcában. A polgármesteri hivatal szükségesnek tartja a Rózsák tere és Marosvásárhely szászrégeni kijárata közötti szakaszon az aszfaltréteg mielőbbi cseréjét, a járdák javítását. Ezenkívül bővítenék a parkolásra szánt felületeket a Köztársaság téren, az úttest jobb oldalán.
A megvalósíthatósági tanulmányok szerint a szóban forgó három beruházás összértéke meghaladná a tízmillió eurót, a kivitelezésre a város uniós alapokat hívna le.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató