2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Ezt a könyvet a lelkem pötyögte papírra”

Csöppet sem szokványos könyvbemutatón vehettek részt azok, akik a múlt héten kíváncsiak voltak Csata Éva Barnabás, a vigasztalás fia című legújabb könyvére. A családias hangulatú est főszereplői ugyanis azok a fogyatékkal élők voltak, akik részei a szerző mindennapjainak, és akiknek az életútja, alázata és céltudatossága sok egészséges személy számára példaértékű lehet. Ők adták az ihletet a könyv megírására. 

A vár kupolatermében bemutatott Barnabás, a vigasztalás fia című kiadvány Csata Éva pszichológus, a Hifa Románia Egyesület igazgatójának immár a harmadik kötete, amely egy csodálatos történet egy fizikai fogyatékkal élővé vált fiatalemberről. 

Fotó: Muresan Bereczki Vilmos György


A téma közel áll a szerzőhöz, ugyanis a marosvásárhelyi Hifa munkatársaként Éva nap mint nap fogyatékkal élőkkel dolgozik. Bevallása szerint az eltelt évek tapasztalata, de leginkább a szeretete vezette el oda, hogy azt a sok csodát, amiben része van, összefoglalja egy történetben, azzal a céllal, hogy mindazok, akik eddig nem kerültek közvetlen kapcsolatba fogyatékkal élőkkel, közelebb kerüljenek ezekhez a csodálatos emberekhez. A könyv főszereplője gyermekként válik gerincsérültté. Fiatalként tanulja meg, hogy senki sem fog tudni helyette élni és harcolni. Megismeri a szerelmet, a csalódást, a sikert és a bukást, majd levonja a megfelelő következtetéseket. Közben tele van álmokkal, félelmekkel, szeretettel, csodákkal és élni akarással. A főhős története bizonyíték arra, hogy az akarat szinte csodákra képes, hogy az élet szeretete határtalan, és hogy a szeretet a leghatalmasabb erő.

Csata Éva közösségi oldalán úgy fogalmazott, ezt a könyvet a lelke pötyögte papírra.

– Ez egy olyan téma, amelyről beszélni kell. Hála van bennem. Tanult hála. Hiszen hajlamos vagyok tovább rohanni, megállás nélkül. A következő történetig, anélkül, hogy időt szakítanék ennek megszentelésére. Egy ideje megálltam. Tanulom a hálát. Mert alázat nélkül nem ér semmit az egész – áll a bejegyzésben. A szerző a könyvbemutatón is több ízben hangsúlyozta, ez a nap nem róla szól, hanem azokról a fogyatékkal élőkről, akik ihlették a könyvet, annak üzenetét, történetét, fonalát. A könyv által meg szeretné mutatni mindenkinek, hogy mennyire szép az élet a maga tökéletlenségében. Azzal, amink van, és amikért hálásak lehetünk.

A marosvásárhelyi vár kupolatermében megtartott könyvbemutatóról minden résztvevő maradandó élményekkel távozott, és bizonyára sokan elgondolkodtunk azon, hogy miközben mi, egészséges emberek nap mint nap bosszankodunk jelentéktelen dolgokon, és oly sokszor árad belőlünk az elégedetlenség, az irigység, a fogyatékkal élők, akik az eseményen bemutatkoztak, a nehézségeik ellenére is tudnak mosolyogni, tudnak alázatosak és hálásak lenni minden újabb napért. Sokunk számára lecke volt. És jó érzés volt látni, hogy a könyvbemutatón voltak gyerekek, olyanok is, akik talán először kerültek szemtől szembe fogyatékkal élőkkel, és akiket elkápráztatott, hogy például kerekes székben ülve is lehet táncolni – amint azt Szikszai Barbara és Flavi Zsigmond produkciója bebizonyította –, és ugyanolyan aktív életet élni, mint bármely egészséges ember. 



Elmélyülés, szeretet és elfogadás

– A könyv itt van – mutatott a könyvbemutatón jelen lévő fogyatékkal élőkre Csata Éva. – Az egyik, ami a könyvből visszaköszön, az az elmélyülés, hiszen a főszereplő keresztülmegy egy olyan traumán, amin nem lehet csak úgy átsiklani, mélyen el kell gondolkodnia azon, hogyan tovább. Ez egy választóvonal az életében. A második szó a szeretet lenne, hiszen olyan szép, amikor az ember az elmélyülést követően vagy még azalatt megtanulja magát kezelni, akár a szeretet szintjén. A könyvnek a harmadik üzenete az elfogadás: hogy úgy fogadja el önmagát, hogy közben elfogad másokat is. Én ezeket a dolgokat mind tőlük tanultam, azért szerettem volna, hogy ez az este így nézzen ki, mert ezt a könyvet nem én írtam, hanem ők. 

Tévesen azt szokták kérdezni az emberek, hogy mi ez a rossz karma? Mit keresek én az életnek ennek a sötét oldalán, ahol gond, betegség, fogyaték van? És nehéz megértetni velük, hogy nem ezek a dolgok vannak jelen, nem ezek dominálnak. Hiszen én tőlük tanulom meg azt, hogy mi a hála, az elfogadás. Köszönet nekik mindezért, és őszintén remélem, hogy a könyv által sikerül mindenkihez eljuttatni az üzenetet, hogy nyisson a fogyatékkal élők felé – mutatott rá a szerző. 

A könyv főhőséhez hasonló csodás emberek kaptak főszerepet a múlt heti könyvbemutatón: Magyarosi Zsuzsa alkotóművész, a kiadvány borítójának a tervezője, Nyikó Anetta programozó, énekes, Simon Judit, a Hifa Romania elnöke, aki verseket ír, valamint Kelemen Attila festő. Mindannyian fogyatékkal élők. Az esemény hangulatához illően, egy képernyőn Sütő Zsolt fogyatékkal élőkről készült portréit, életképeit vetítették ki. Igen megható része volt az eseménynek, amikor az est főszereplői Szőcs Blanka műsorvezető kérdéseire válaszolva meséltek magukról, álmaikról, de azt is elárulták, mi az, ami a nehézségek közepette is nap mint nap erőt ad nekik. 

Magyarosi Zsuzsanna bevallotta: a rajz mindig is az élete része volt, kiskora óta, amint papír került a kezébe, „abból biztosan született valami”. Portrékat a középiskola elvégzése után kezdett készíteni, először barátokat, ismerősöket rajzolt le, próbálkozott már szénnel, grafittal, pasztellel, legutóbb digitálisan. Voltak már kiállításai Budapesten, Szegeden, Londonban, de hazai tájakon is, Szászrégenben, Marosvásárhelyen, és jövőben új tárlatra készül. 

– Megtiszteltetés számomra elsősorban a bizalom, amit szavazott nekem Éva; az, hogy bízik abban, amire én képes vagyok. Úgy érzem, hogy sikerült magtalálnunk az egyensúlyt, hogy én kiegészítsem a rajzommal az ő munkáját – tette szóvá az alkotóművész. Az álmairól szólva elárulta, szeretne elismert művész lenni, és elérni azt, hogy az emberek ne a mozgássérültet lássák benne, aki alkot, hanem a művészt. 


Simon Judit, a Hifa Románia elnöke és lelke elmondta, mindig igyekezett a társadalom hasznos tagjává tenni magát, és úgy érzi, hogy a fogyatékkal élők csupán abban különböznek az egészséges emberektől, hogy több, speciálisabb igényeik vannak. – De ugyanolyan fontos és szükséges a mi jelenlétünk ebben a társadalomban, mint bárki másé – tette hozzá. 

A kérdésre, hogy kik a példaképei, Judit a következőképpen fogalmazott: 

– Mindazok, akikre fel tudok nézni, akik az életben valamit tenni akarnak, tudják élni az életüket, nem húzódnak vissza. Az Hifa Egyesület egyik mottója, hogy Kelj fel és járj! Viszont ez mindenkire érvényes a társadalomban, nem csak a fogyatékkal élőkre. Ha egy egészséges embert látok, aki haszontalanul tölti az idejét, az számomra nem példakép. De ha valaki hasznosan, másokért élni tud, az már igen – jegyezte meg Judit, aki azt is elárulta, a mindennapokban neki az Istenbe vetett hite ad erőt. 

A kerekes székben ülő Kelemen Attila rendkívül aktív életet él: fest, énekel, fotózik, hangszeren játszik és sokat kirándul. Az egészségesek fogyatékkal élőkhöz való viszonyulása kapcsán úgy véli, ő szerencsésebb helyzetben van, mivel mindig fiatalok között mozgott, akár az egyháznál, akár a különféle összejöveteleken, és a közvetlen környezetében lévő gyerekek, fiatalok természetesként tekintenek az ő állapotára, fel sem tűnik nekik, hogy ő más. 

– A mindennapokban az ad nekem erőt, hogy megint ajándékba kaptunk egy napot, és ha éppen nem vagyunk betegek, akkor friss erővel vágjunk neki minden új napnak, és örüljünk annak, hogy ismét van egy csomó dolog, amit meg kell csinálni – hangsúlyozta. 



„Hiszek abban, hogy Isten nem véletlenül teremtett olyannak, amilyenek vagyunk”

Nyikó Anettát, bár Kovászna megyéből származik, sokan ismerik Vásárhelyen, ő az a kiváló tehetséggel megáldott fiatal lány, aki csodás hangjával minden alkalommal elkápráztatja a hallgatóságát. Énekes, slammer, informatikus, önkéntes, egyszóval nagyon sokrétű tevékenységet folytat. Egyetemistaként igen aktív tagja volt a hallgatói önkormányzatnak. 

– Mindig kerestem azt a módot, amellyel minél több embert meg tudok szólítani, el tudom juttatni hozzájuk az üzenetet, hogy mit jelent fogyatékkal élőnek lenni, mit jelent elfogadni ezt az állapotot. Úgy vettem észre, hogy a slam poetryvel még nagyobb tömeget meg lehet szólítani, illetve olyan rétegekhez is el lehet juttatni az üzenetet, amelyhez nem feltétlenül jutnak el a hagyományos versek – mutatott rá a fiatal lány. 

Annak kapcsán, hogy miként került a marosvásárhelyi Sapientia egyetemre, Anetta elárulta, mindenképp olyan felsőoktatási intézményt kellett választania, ahol fizikailag is tud boldogulni. A művészeti terület felé kacsingatott, de ugyanakkor motoszkált benne az érdeklődés a reál szakok iránt is. Tudomást szerzett róla, hogy akkor kerül átadásra a Sapientia új bentlakása, amikor ő kezdené az egyetemet, így adott volt a közvetlenül az épület mellett lévő szálláslehetőség, az informatikusi képzés, tehát tökéletes választásnak bizonyult számára ez az opció. 

– Nagy álmokkal érkeztem Marosvásárhelyre. Mindig az volt a célom, hogy ha kicsit is, de próbáljak változtatni az embereknek a mi helyzetünkhöz való viszonyulásán – vallotta be. 

A kérdésre, hogy mi ad erőt neki a mindennapokban, Anetta őszinte szavai sokaknak csaltak könnyeket a szemébe: – A hit. A hitem abban, hogy Isten nem véletlenül teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk. Hogy nem véletlenül élünk itt, és nem a világ egy fejlettebb pontján. És a hitem abban, hogy létrehozhatunk egy olyan társadalmat, ahol nem nyűg fogyatékkal élőnek lenni – osztotta meg a hallgatóságával a gondolatait Anetta, aki énekével is emelte az esemény hangulatát. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató