2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Aligha gondolta valaki a mérkőzés előtt komolyan, hogy a marosvásárhelyi városi sportklub kosárlabdacsapatának valós esélye van arra, hogy nyerjen az idényben veretlen és nagy formában játszó Nagyváradi CSM elleni találkozón (talán a legvérmesebb szurkolók reménykedtek, de ők is csak titokban), azonban azt sem gondoltuk volna, hogy úgy veri el a nagyváradi együttes a házigazdákat, mint szódás a lovát, hogy ne éljünk megalázóbb vagy trágár hasonlattal.

Való igaz, érződik Person és Anyikijenko hiánya, utóbbit rendes körülmények között (ha nem lenne az átigazolási tiltás) már pótolni lehetett volna, hiszen ebben a bajnokságban már nem lép pályára, ám ez nem magyarázat a nagyon szerény teljesítményre. Mert Nagyváradot csakis úgy lehetett volna megverni, ha a marosvásárhelyi csapat tökéletesen, ők pedig mélyen saját átlaguk alatt teljesítenek. De mit ad isten, a CSM nemhogy nem játszott tökéletesen, hanem ellenkezőleg – és itt álljunk is meg a minősítéssel. Nagyvárad pedig nem adta meg azt az elégtételt, hogy gyengébben játsszon a átlagánál.

A meccs egy 24 másodperces hibával rajtolt a hazaiak részéről, ezt követően pedig a váradiak csak akkor nem dobtak triplát, amikor nem akartak. Túloldalt viszont... Az első negyedben 0/8 volt a hazaiak triplamutatója, míg Nagyváradé 7/11, azaz 63%. Eközben mezőnyből 57%-ban voltak eredményesek a vendégek, míg a hazaiak csak 31%-ban – mint egy képzetlenebb ificsapat.

A helyzet a második negyedben sem változott, nagyszünetre 62%-ra „csökkent” a váradiak hárompontos mutatója, míg a marosvásárhelyieké 7%-ra „nőtt” (1/13), a mezőnygólok mutatója nagyjából hasonló maradt, viszont a lepattanózásban már 22-11-re vezetett az ellenfél.

Egy-egy újabb kimaradt támadás végén már csak legyintgettek a hazai játékosok, Faragó Péter pedig már a második negyed közepén beküldte az ifiket, Bodót és Mureșant, jelezve, elengedte ezt a meccset.

Hogy ezek után mi történt a második félidőben, gyakorlatilag lényegtelen, mert a szünetben 32 pontos különbségnél le volt járva a meccs. Persze, a törülközőt ebben a sportágban nem lehet bedobni, így még további húsz percig folytatódhatott a szenvedés. Nagyvárad sem erőltette már annyira, marosvásárhelyi részről pedig pozitívum, hogy Major Koppány kapott majdnem 25 (!) percet, Bodó Tamás mintegy 11-et, Mureșan is tízet, Engi-Rosenfeld majdnem annyit. A statisztika némileg javult, de nem sokkal, a vendégek fölénye minden mutatóban elsöprő maradt.

A vereség tényénél (hiszen számítottunk rá) sokkal rosszabb, hogy ennek módja mély nyomokat hagyhat a csapatban. Márpedig nem lehet sokat nyalogatni a sebeket, mert jönnek a számunkra sokkal fontosabb, nyerhető csaták is. Nem feltétlenül a Voluntari elleni pénteki meccsre gondoltunk, azonban legalább a teljesítményen addig kellene javítani, mert egy még mélyebb gödörből nehéz lesz majd kimászni.

Jegyzőkönyv

Kosárlabda Nemzeti Liga, 11. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Nagyváradi CSM 65:106 (12-31, 16-29, 22-19, 15-27).

Marosvásárhely, Simon László Sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Laurențiu Grigoraș (Bodzavásár), Sorin Drugău (Medgyes), Narcis Dan (Szatmárnémeti). Ellenőr: Doru Vinași (Kolozsvár).

Marosvásárhely: Reljić 11 pont, Major 9 (1), Gajović 8, Șolopa 8, Sánta 8, Martinić 5, Engi-Rosenfeld 5, Jeremić 3 (1), Bodó 3 (1), Borșa 3, A. Mureșan 2, Casale. 

Nagyvárad: Nicolescu 25 pont (3), Williams 14 (3), Petrilevicius 14, Richard 13 (3), Young 11, Năstruț 9 (2), Schmidt 9 (1), Brown 7 (1), Tarolis 3 (1), R. Mureșan 1.

Eredményjelző

Kosárlabda Nemzeti Liga, 10. forduló: CS Vâlcea 1924 Râmnicu Vâlcea – Galaci CSM 114:89, Nagyváradi CSM – Brassói Corona 64:58, Konstancai CSM – Bukaresti Rapid 78:80, CSO Voluntari – Nagyszebeni CSU 112:68, CSM Baschet Petrolul Ploiești – Temesvári SCM 60:72, FC Argeș Pitești – Bukaresti Dinamo 71:58, Bukaresti CSA Steaua – SCM U Craiova 67:68; 11. forduló: Bukaresti Dinamo – Konstancai CSM 93:71, Galaci CSM – Bukaresti CSA Steaua 100:104, Nagyszebeni CSU – FC Argeș Pitești 63:78, SCM U Craiova – Kolozsvári U-BT 73:65, Temesvári SCM – CS Vâlcea 1924 Râmnicu Vâlcea 79:84, Brassói Corona – CSO Voluntari 68:85, Marosvásárhelyi CSM – Nagyváradi CSM 65:106, Bukaresti Rapid – CSM Baschet Petrolul Ploiești 94:59.


Gajovic a képen igazán félelmetesnek tűnik, azonban ezúttal csak 5 pontig jutott a marosvásárhelyiek mesterlövésze. Fotó: Nagy Tibor



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató