Félúton

Józsit szerették a vonatok. Úgy dőlt hátra péntek és vasárnap délutánonként a szőke, szeplős fiú a kopott barna ülésen, mint aki hosszú útról végre hazaérkezett. Behunyt szemmel adta át magát a lassú, mindegyre megszakadó ritmusnak, csak akkor nézett fel, amikor idegen hangok vonultak el a feje fölött. Egy alkalommal együtt utaztunk. Meglepetésemre szívesen vette közeledésemet, még annak a Maros menti falunak a nevét is elárulta, ahol a nagyszüleivel lakik.

– De a hétvégéket a legtöbbször a nagybátyáméknál töltöm Vásárhelyen – ragyogott fel az arca. – Most is hozzájuk megyek. A bátyámék nagyon szeretnek. Mindig sült csirkével és szalmakrumplival várnak, az a kedvenc kajám. 

– Kisebb korodban is falun éltél? – szóltam közbe.

– Nem. Négy-öt évvel ezelőtt még anyuval a városban béreltünk egy garzont. Akkoriban anyukám fodrásznőként dolgozott. Egyszer nagyon összeveszett a főnöknőjével, és kitették. Körülbelül egy hónap múlva aztán felvették elárusítónőnek egy bódéba. Főleg éjszakánként járt munkába, de így is sokkal kevesebb pénzt keresett, mint a fodrászatban. Elmaradtunk a közköltséggel, a lakbért sem fizettük rendesen. Az volt a baj, hogy anyum nem akart senkitől segítséget kérni, pedig a bátyámék biztos adtak volna annyit, hogy elég legyen a tartozások törlesztésére. A lakástulajdonos egy idő múlva megelégelte, hogy folyton mínuszban vagyunk, és egyik napról a másikra kitett az utcára. Akkor költöztünk ki falura mamámékhoz.

– Rossz volt neked a változás?

– Eleinte egy kicsit. Meg voltam szokva a tömbházélettel, ott voltak a barátaim... Falun viszont tarthatok kutyát, ilyesmiről a garzonban szó sem lehetett. Macskánk is van vagy három, meg tyúkjaink. Miután kiköltöztünk, egy csomó új barátom is lett. Ez mind csupa jó dolog, nem?

– De. Az iskola milyen ott falun?

– Egész jó. A tanító bácsink nagyon vicces, és mindig jól megmagyarázza a leckét. Ami pedig a legjobb: nincs olyan szigorúság, mint városon. Én az első osztályt Vásárhelyen kezdtem, nagyon nehéz volt. Harmincan jártunk egy osztályba, mindig volt egy alapzaj, így figyelni sem igen tudtam, szidott is eleget a tanci. Aztán a második félévtől, a költözés miatt, sulit cseréltem. Nem mondhatom, hogy könnyen ment a beilleszkedés, eleinte sokat piszkáltak az osztálytársaim. De aztán, mikor látták, hogy meg tudom védeni magam, leszálltak rólam, és párral közülük egész jó haverok lettünk... Elsőben eleinte zavart, hogy egy osztályban vagyunk a harmadikosokkal, de aztán kezdtem odafigyelni arra, amit nekik tanítanak, és azután már sokkal érdekesebb lett minden. Most negyedikbe járok, másodikosokkal vagyunk együtt. Jó érzés nagyobb lenni... De ötödiktől állítólag a bátyámék áthoznak a városba, ott járok majd iskolába, és náluk lakom.

– Szeretnéd?

– Hát persze. Csak azt sajnálom, hogy el kell majd válnom az itteni barátaimtól. De akkor majd a hétvégéket töltöm falun. 

– Anyukád is veletek lakik?

– Már nem. Miután mamámékhoz költöztünk, egy ideig nem dolgozott. Aztán úgy két évvel ezelőtt egy barátnője szólt, hogy lenne munka Németországban, egy idős nénit kellene rendezni. Azt mondta, ne aggódjon, nem ágyban fekvő betegről van szó, a néni szellemileg teljesen friss, mozogni is tud, csak éppen társaságra van szüksége, na meg valakire, aki főzzön rá. Azóta anyum kint van, csak ünnepekre jön haza. Most húsvétra várjuk. 

– Édesapád?

– Vele régóta megszakadt a kapcsolat, már úgy kétéves koromtól nincs velünk.  Amerikában él, új családja van. Nem sokat gondolok rá. 

– Kit szeretsz a legjobban?

– A legeslegjobban a kutyámat. Meg mamámat, bátyámékat. Anyummal is jóban vagyunk, ő inkább olyan nekem, mint egy barát.

– Van valamilyen kedvenc elfoglaltságod?

– Szeretek táncolni. Mióta falura költöztünk, mamámék beírattak az ottani néptánccsoportba. Sok fellépésünk volt már, Magyarországra is eljutottunk. A nyárádmenti táncok a kedvenceim. A táncospárommal is szerencsém van, jól kijövünk egymással. Ő osztálytársam és barátnőm is egyben. 

– Ha nagy leszel, táncos leszel?

– Inkább orvos. Mamám mindig azzal viccel, hogy olyan „szépen” írok, hogy belőlem csak doktor lehet.

Közben egyre otthonibbá vált a táj. Pár perc múlva a vásárhelyi kisállomásra érkezett, és nagyot szusszant a vonat. Józsi szedelőzködött. Könnyű vászontáskát emelt le a csomagtartóról, köszönt, aztán indult a kijárat felé. Miután leugrott a szerelvényről, az ablakból követtem a lépéseit. Magas, bajuszos férfi várt rá. Megsimogatta a fejét, kézen fogta. A várótermet megkerülve távoztak. Pár perc múlva elnyelte őket a kígyótestű alkonyat.