Feltámad!

A hosszú, hideg sötét éjszakák után mennyire várja a természet a tavaszt: hogy rövidebb legyen az éjszaka, megjöjjön a dermedt tájat ébresztgető meleg napsütés és átjárjon mindent a fény.

Kedei Zoltán alkotása

„Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadott!”
Lk. 24,5

A hosszú, hideg sötét éjszakák után mennyire várja a természet a tavaszt: hogy rövidebb legyen az éjszaka, megjöjjön a dermedt tájat ébresztgető meleg napsütés és átjárjon mindent a fény. Bárhogy is tartja az magát, a tavasz mégis elűzi a telet. Szemnek vigasztaló, léleknek felemelő látvány, amint a szürke táj lassan kizöldül, a kopár ágakon szinte hallhatóan pattan a rügy, a levegő megtelik röpködő rovarok sokaságával és vidám madárdallal. Ahol hónapokon keresztül látszatra a halál volt az úr, ott a rejtekből előlép az élet. Az az élet, mely korábban magként, gyökérként, rügyként, életelvként benne volt abban, amit mi egy ideje élettelennek láttunk.

Igaz, hogy itt a földön minden esetleges, de számunkra mégis úgy van rendjén, hogy a végesen úrrá legyen a végtelen, a sötétet elűzze a fény, a rosszat legyőzze a jó, a hamison diadalmaskodjon az igaz, a bűnt feloldja a kegyelem, a halált megsemmisítse az élet, az idő fölött felragyogjon az örökkévalóság. Mert esetlegességünknek csak úgy lesz értelme, ha mindenek után beletorkollunk a Végtelen Szeretetbe.

Ilyenkor, tavasszal, amikor a természet megújul, bennünk, emberekben is megmozdul a megújulás utáni vágy: szeretnénk a természettel együtt testileg-lelkileg új életre támadni. De csak a magunk erejéből képtelenek vagyunk rá. Erőtlenségünkben maga a mindenható Isten jön segítségünkre: Jézus Krisztusban legyőzi a halált és diadalra viszi az életet. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, aki meghalt értünk, hogy halálával legyőzze a bűnt és a halált. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. A búzaszem maga Jézus. A sok termés, a benne hívők – mi magunk.

Az élet ránk zúduló nagyböjti, nagypénteki megpróbáltatásai (keresztjei) ne törjenek össze, ne botránkoztassanak meg minket. Jóllehet nem értjük azokat, alig tudjuk elhelyezni jóra törekvő, Istenben bízó vallásos életünkben, tekintsünk Jézus Krisztus keresztáldozatára, aki épp ezáltal diadalmaskodott a gonosz, a gyűlölet és a halál fölött. És nem a kereszté volt az utolsó szó, hanem az életé. Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki úgy él, hogy hisz énbennem, ha meghal is élni fog.

Tavasz van: az élet győzedelmeskedik a természet szendergése felett; húsvét van: az isteni szeretet legyen úrrá emberi vágyaink felett, és Szentlelkével keltsen minket új, kegyelmi életre. És akkor már nem lesz hiábavaló jókívánságunk: boldog, áldott húsvéti ünnepeket!